Barna Zsoltot javasolják az MKB Bank Nyrt. vezérigazgatói posztjára

Az MKB Bank Nyrt. december 14-ei rendkívüli közgyűlésén Barna Zsoltot javasolják a vállalat vezérigazgatói posztjára - közölte az MKB Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

Barna Zsoltot javasolják az MKB Bank Nyrt. vezérigazgatói posztjára

Egyúttal javasolják, hogy a közgyűlésen Barna Zsoltot válasszák meg az MKB Bank Nyrt. igazgatóságának belső tagjává és elnökévé 2021. január 1-től 5 évre. A jelölt megválasztásához a Magyar Nemzeti Bank engedélye is szükséges - tették hozzá.
   
Közölték, Barna Zsolt a pályafutását az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeleten kezdte, 2010 óta pedig az OTP Csoportnál dolgozott: 2016 és 2018 között az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. elnökvezérigazgatói, emellett szinte ugyanebben az időben az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöki pozícióját töltötte be. 2019 decemberétől az OTP Csoport szlovén leánybank igazgatóságának elnöke volt, 2020. júliusáig az OTP Bank Nyrt. általános vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. Idén október 30-tól pedig a Magyar Bankholding Zrt. igazgatóságának elnöke lett.
   
A közlemény szerint a személyi váltásra azért van szükség, mert Balog Ádám, az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója 2020. december 31-vel - illetve a közgyűlés által megválasztott új igazgatósági elnök tisztségének kezdőnapjával, de legkésőbb 2021. március 1-jével - lemondott a társaságnál betöltött igazgatósági tagságáról és elnöki tisztségéről, egyúttal munkaviszonya a lemondás hatályba lépésének napjával közös megegyezéssel megszűnik.
   
Az MKB Bank Nyrt. részvényeit a BÉT standard kategóriájában jegyzik.

Hozzászólások

Tízszeresére nőtt a kivások száma

Egyre népszerűbb a kisvállalati adó, az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, az adóhivatal nyilvántartásában már 65 ezer kivás céget tartanak nyilván - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
2021. 03. 03. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Enyhe optimizmussal indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a vezető részvények közül az OTP és a Mol mozgása lehet izgalmas - írta az MTI-nek küldött kommentárjában Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
2021. 03. 03. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL vagy OTP részvény a jobb választás?

Mindkét vezető hazai részvényünk szépen teljesít az elmúlt hónapokban, így a befektetők joggal tehetik fel a kérdést maguknak: a MOL vagy az OTP részvényében van még több fantázia most? Mi annyiban segítünk a döntéshozatalban, hogy minden nap friss (napi) elemzést publikálunk róluk a ProfitLine.hu Elemzések rovatában (a menüből kiválasztható opció).
2021. 03. 03. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

4iG részvény elemzés - nem akar meglódulni?!

Mai elemzésünkben az egyre nagyobbra növő hazai IT-óriás részvényének az árfolyam-alakulását tekintjük át a technikai elemző szemüveglencséjén keresztül.
2021. 03. 03. 08:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Országos ellenőrzés lesz az utakon!

Országos ellenőrzés lesz az utakon március 8. és 14. között - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a police.hu oldalon.
2021. 03. 03. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ökológiai gazdálkodás: Magyarország a világ legdinamikusabban fejlődő országai között

A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Magyarország az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülését tekintve a tizedik legdinamikusabban fejlődő ország a világon. Sokak számára ez talán meglepő, pedig a területi mutatók több ágazatban, így az ökológiai gyümölcstermesztésben is megerősítik, hogy az élen járunk. Az elmúlt években az ökológiai, vagyis bio ültetvények abszolút területmérete alapján Magyarország a világ 12. legnagyobb öko gyümölcstermelő országává vált. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) - hazánk legnagyobb biogazdálkodást kutató intézményeként, a dinamikus növekedés, valamint az EU ambiciózus törekvései (25% ökoterület arány elérése 2030-ig) kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy az ökoterületek bővülésével a fenntartható gazdálkodást támogató kutatás-fejlesztés és tudásátadás szerepe még inkább felértékelődik.
2021. 03. 03. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A bezártság növelte a műtárgyak iránti keresletet

Miközben a korlátozó intézkedések miatt az elmúlt egy évben a műtárgypiacon az értékesítési csatornák beszűkültek, hazánkban a kereslet nőtt. Erősödött a kortárs művek iránti érdeklődés, az online árverésekkel pedig egy olyan réteg is megjelent a vásárlók között, akik korábban nem vettek részt az élő aukciókon. A jelenlegi helyzet is bizonyítja, a műtárgy értékálló befektetési eszköz, melynek az aranyhoz hasonló értékmegőrző tulajdonsága van.
2021. 03. 03. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az átgondolatlan számlaadat-használat csak a könyvelő és ügyfele közti bizalmatlanságot növeli

Az online számla-adatszolgáltatás 3.0 elindulásával óriási lehetőség nyílt a számviteli feladatok lerövidítésére. Ezt azok fogják tudni kihasználni, akik hajlandóak új munkafolyamatokat kialakítani, a képeket és az adatokat összekapcsoló, de azok egyezését és a számlabefogadást automatizáltan ellenőrző rendszert bevezetni. „Csak a képeket és az adatokat egyaránt kezelő rendszer teheti hasznos eszközzé az online számla-adatszolgáltatás 3.0-t a könyvelők számára. Azoknál viszont, akik megfontolás és egyeztetés nélkül vágnak bele, csak a könyvelő és ügyfele közti bizonytalanságot fogja növelni.” – figyelmeztetett Poór Károly, az SDSYS Zrt. cégvezetője.
2021. 03. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Indulhat az MFB Növekedési Garanciaprogram

A Kormány döntésének megfelelően a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) új eszközt dolgozott ki a COVID-19 járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében. Az MFB a Gazdaság Újraindítási Akcióterv részeként induló MFB Növekedési Garanciaprogram keretében a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési Hitelprogram Hajrá, illetve a Növekedési Kötvényprogram keretében megkötött ügyletekhez, továbbá a kereskedelmi hitelintézetek egyedi hiteleihez legfeljebb 80%-os garanciát/kezességet biztosít. A garancia/kezességvállalásról az MFB minden esetben egyedileg dönt. A Garanciaprogramhoz kapcsolódóan a Magyar Állam az MFB által vállalt garancia/kezesség összegének 90%-áig biztosít állami kezességvállalást. A program célja, hogy egyszerre segítse a jelentős forrást igénylő fejlesztések, beruházások megvalósítását, illetve támogassa a bankszektor hitelezési tevékenységének fenntartását és bővítését.
2021. 03. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb pénz jut beruházásokra Salgótarjánban

Kevesebb pénz jut beruházásokra Salgótarjánban az idén, mint tavaly, ugyanakkor létszámcsökkentés nem lesz az önkormányzati intézményekben - ez is szerepel az önkormányzat 2021. évi költségvetésében, amelyet a városháza honlapján tettek közzé.
2021. 03. 03. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szabályok érintik az üzleti útról hazautazókat!

Kiegészítette a külgazdasági és külügyminiszter az üzleti útról hazatérőkre vonatkozó karanténszabályok alóli mentességet - ismertette Kiss Róbert rendőr alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.
2021. 03. 03. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NHP Hajrá: 1836 milliárd forint forráshoz jutottak a kkv-k

A tavaly áprilisi indulása óta 28 ezer kis és közepes vállalkozást 1836 milliárd forint forráshoz juttatta a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t kedden.
2021. 03. 03. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

450 új munkahelyet hoz létre a Vitesco Technologies debreceni üzeme

Megkezdte működését Debrecenben a Vitesco Technologies 100 millió eurós (körülbelül 36 milliárd forintos) beruházással épült üzeme, amely a tervek szerint 450 munkahelyet teremt 2022 közepéig - közölte a Continental csoport tulajdonában lévő cég az MTI-vel.
2021. 03. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra meghaladta a 100 milliárd eurót a hazai export

Tavaly, amikor minden visszaesett a világgazdaságban, a magyar export újra meghaladta a 100 milliárd eurót - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Ócsán.
2021. 03. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már jelentkezhetnek a falusi kisboltok támogatásáért az érdeklődők

Elindult az előjegyzési lehetőség a falusi kisboltok támogatása iránt érdeklődők számára - tájékoztatta a Miniszterelnökség kedden az MTI-t.
2021. 03. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatást kap az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft.

Az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft. Kecskeméten modernizálja, az Amerikai Egyesült Államokban pedig megkezdi gyártási tevékenységét, a kormány mindkettőhöz támogatást nyújt - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kecskeméten, sajtótájékoztatón.
2021. 03. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonság a bizonytalanban - Mire kötünk biztosítást a jövőben?

Extrém kánikula? Kiberterrorizmus? Újabb világjárvány? Verekedésbe keveredés egy sporteseményen? Baleset a bérelt autóval? Vajon, milyen kockázatokkal nézünk szembe az elkövetkezendő tíz évben? Ahogyan az Allianz legfrissebb kockázati barométere is rávilágít, egyre gyorsabban változó világunkban egyáltalán nem meglepő, hogy egyik évről a másikra a kockázati tényezők élbolyába került a járványhelyzet. De vajon mi jöhet még? Mire érdemes biztosítást kötni? Az Allianz Hungária mindannyiunkat érintő, biztosításszakmai kérdéseket feszegető „Biztosítás 2030” nevű sorozatának indító anyagában azt vizsgálja, hogy milyen új kockázatokra és szituációkra érdemes felkészülnünk a nem is olyan távoli jövőben.
2021. 03. 02. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugodt hangulat, alacsony forgalom a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 307,92 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 402,33 ponton zárt kedden.
2021. 03. 02. 20:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra sztárjkolnak a Continental makói üzemében

Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében.
2021. 03. 02. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A piacvezető online élelmiszerbolt, a Rohlik 190 millió eurós tőkével törne az európai piac élére

Európa egyik vezető online élelmiszerboltja, a Rohlik Group 190 millió eurót gyűjtött össze befektetőktől, és bejelentette, hogy 300 millió eurós bevétellel, mely 101%-os éves növekedésnek felel meg, és 750 000 ügyféllel zárta a 2020-as évet. A befektetői lista élén a Partech áll, melyet az Index Ventures, az EBRD, a J&T Banka, a Quadrille Capital, az R2G és egy korábbi befektető, az Enern követ. Az összeg elősegíti a Rohlik terjeszkedését a már meglévő piacain, valamint a németországi és más nemzetközi piacokra való belépést.
2021. 03. 02. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: