Berobbant a MOL árfolyama
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese az árfolyamok erősödését a Merkel-Sarkozy találkozó eredményeként értékelte, s közlése szerint az euróválság sújtotta belga-francia Dexia bank helyzete is rendeződni látszik. A piacok bíznak abban, hogy az Európai Unió részletes csomagterve átfogó lesz, ennek köszönhető az emelkedés. A további erősödés a csomag hitelességétől függ - tette hozzá az igazgatóhelyettes.
A szakértő közlése szerint az OTP azért töltötte a nap nagy részét mínuszban, mert az Erste árfolyama zuhant a nagy - jelentős mértékben magyarországi - leírások miatt. A nemzetközi hangulat hatására végül az OTP nyereségbe fordult. Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója a viszonylag alacsony forgalmat emelte ki. Az Erste profit figyelmeztetést tett közzé, s többek között a magyar leánybank várható komoly veszteségéről számolt be.
Ennek hatására az OTP piacán a hezitálás volt jellemző, s végül a nemzetközi hangulat húzta fel a magyar bankpapírt. A nap végére megjelentek a vevők a többi részvényben is, így emelkedtek az árfolyamok a kedvező nemzetközi hangulatban. A Mol 730 forinttal, 4,62 százalékkal 16.530 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 107 forinttal, 3,39 százalékkal 3.261 forintra nőtt, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,73 százalékkal 528 forintra emelkedett, forgalma 917,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 875 forinttal, 2,72 százalékkal 33.075 forintra nőtt, a részvények forgalma 518,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 53,8 millió forintos forgalom mellett 350 forinttal, 2,26 százalékkal 15.850 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.374,84 ponton zárt hétfőn, ez 15,49 pontos, 1,14 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva. (MTI)