Beszakadt a MOL, kilőtt az OTP
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, hogy a nyugat-európai piacokon enyhén negatív hangulat volt megfigyelhető a keddi amerikai záró és a szerda reggeli ázsiai esés miatt. A Budapesti Értéktőzsde a szerdai kereskedés során vegyes képet mutatott, az OTP és a Richter jelentősen emelkedett alacsony forgalom mellett, a Mol és a Magyar Telekom árfolyama pedig a külföldi piacokhoz hasonlóan inkább lefelé mozgott. Az MNB IMF-végtörlesztésre vonatkozó bejelentése ellenére is a forint 300 forint körül, illetve valamivel alatta mozgott - tette hozzá Sőre Balázs.
BUX index

Nagy Bertalan, az Equilor Befektetési Zrt. privátbanki igazgatója elmondta, hogy a három-négy napos esés után az OTP részvényeinek árfolyamát viszonylag kis forgalom mellett felhúzták a befektetők. A Mol árfolyama viszont esett, a befektetők arra számítanak, hogy nem sikerül túl jól az olajipari cég gyorsjelentése. Ha a várakozásokat meghaladó számokkal rukkolna elő a Mol, akkor a cég körüli bizonytalanságok eltűnnének, és újra emelkedhet az árfolyama - tette hozzá.
OTP részvény

A Rába árfolyamának jelentős emelkedése szerinte a kedden közölt, kedvező eredményről beszámoló gyorsjelentésnek köszönhető - mutatott rá az Equilor Befektetési Zrt. privátbanki igazgatója. A cég papírjainak árfolyama 0,53 százalékkal 941 forintra emelkedett.
MOL részvény

A Mol 450 forinttal, 2,71 százalékkal 16 130 forintra csökkent, 877,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 129 forinttal, 3,02 százalékkal 4400 forintra erősödött, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 322 forintot ért, forgalma 166,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 68 forinttal, 1,94 százalékkal 3565 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 96,0 millió forintos forgalom mellett 215 forinttal, 1,03 százalékkal 20 595 forintra esett.