Biobrikett üzem épül Jászladányon
Tájékoztatása szerint a közel 220 millió forint értékű beruházás a helyi Jász-Föld Mezőgazdasági Zrt. egyik üresen álló baromfinevelő telepén valósul meg. A kivitelezési költségek felét a Gold Brikett Kft. az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül pályázaton nyerte el, a szükséges összeg másik felét pedig önerőből biztosítja.
A tervek szerint az idei év szeptemberében átadandó üzemben 4-6 ember kap munkát, de Jászladány más módon is hasznot húzhat a létesítményből - jelezte az elöljáró. Az önkormányzat ugyanis 130 kisebb-nagyobb belterületi telekkel rendelkezik, amelyeken a brikett üzem számára energianövények termelhetők közhasznú munkások foglalkoztatásával - tette hozzá.
Dankó István jelezte: tervezik azt is, hogy a Gold Brikett Kft. újabb eredményes pályázata révén egy szalma brikettel fűthető mini hőközpontot építene a nagyközségben. A beruházástól azt remélik, hogy olcsóbb lenne az önkormányzati intézmények fűtése, amely most évi 20 millió forintos kiadást jelent - jegyezte meg.