Biztonságosabbá vált az árvíz ellen Szendrőlád
Szendrőládot legutóbb 2010-ben fenyegette a Bódva áradata, akkor a védekezés több millió forintba került, és akkor vált egyértelművé, hogy a település árvízvédelmi rendszerének fejlesztése elodázhatatlan. Az önkormányzat csaknem 155 millió vissza nem térítendő támogatást nyert a "Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztése" című pályázaton.
A község védelmére a lakott területek határvonalában a Bódva bal partján árvízvédelmi gát és csapadékvíz-elvezető övárok épült, miként két zsilip is, amelynek segítségével a szendrőládi patak és a keleti vízelvezető árok vizét vezetik be a Bódvába. A tájékoztatás szerint a kivitelezés befejeződött, a projektnek köszönhetően Szendrőlád ár-, belvíz- és helyi vízkár veszélyeztetettsége mérséklődött.