Budapesten nőtt a lakások száma

Az első félévben 40,0 százalékkal kevesebb lakás használatbavételi engedélyt és 30,4 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki a hatóságok, mint a múlt év azonos időszakában, de Budapesten 100-zal - 12,8 százalékkal - több, összesen 882 lakást vettek használatba - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Budapesten nőtt a lakások száma

Az első félévben az országban összesen 2680 új lakás épült, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 3401 volt. A féléves adatok javulást mutatnak az első negyedévhez képest, amikor 54 százalékkal kevesebb lakás készült el és a kiadott lakásépítési engedélyek száma 36 százalékkal csökkent. A megyei jogú városokban az országos átlaghoz hasonló, 41,5 százalékos volt a lakásépítés visszaesése az év első hat hónapjában.

 

A többi városban és a községekben az egy évvel korábbinak még a felét sem érte el a használatba vett lakások száma, a városokban 58, a községekben 54,9 százalékos volt a visszaesés. Növekedés csak Budapesten következett be, ahol az összes új lakás egyharmada épült. A fővárosi növekedés két-három nagyobb beruházáshoz köthető, amelyek befejezéseképpen a második negyedévben csaknem 500 lakás kapott használatbavételi engedélyt - közölte a KSH. A városok közül csak Szegeden és Kecskeméten regisztrált száznál több lakásépítést a statisztikai hivatal.

 

A kiadott új lakásépítési engedélyek szerint a fővárosban 567 lakás építését tervezik, ami 43,5 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az engedélyek száma a községekben hasonló arányban, 44,3 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban 4,2 százalékkal emelkedett, míg a többi városban 34,1 százalékkal esett vissza. Az év első hat hónapjában az új engedélyek száma 27 százalékkal meghaladta a használatba vett lakásokét, az egy évvel korábban kiadott engedélyekétől viszont 30,4 százalékkal elmaradt.

 

Száznál több új építési engedélyt adtak ki Debrecenben, Pécsen, Sopronban, Szombathelyen és Vácon. Az építtetői kör összetételét továbbra is jellemzi a természetes személyek túlsúlya, bár az általuk épített lakások aránya 65-ről 56 százalékra csökkent, míg a vállalkozások által építetteké 32-ről 39 százalékra emelkedett az elmúlt év első fele óta. Budapesten, ahol korábban a vállalkozói lakásépítés csak 47 százalékot ért el, most 68 százalékot tett ki. 2013 első félévében mindössze 42 lakás épült önkormányzati megbízásból.

 

Az építtetői kör átrendeződésével 61-ről 54 százalékra csökkent a saját használatra épített lakások aránya, míg az értékesítésre épített lakásoké 35-ről 41 százalékra nőtt. Bérbeadásra a lakások 4 százaléka épült, hasonlóan az egy évvel korábbihoz. Az újonnan épült lakóépületekben 61-ről 56 százalékra csökkent a családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké 33-ról 41 százalékra nőtt. Az új lakóparki lakások aránya változatlanul 2 százalékos. Az első félévben a használatba vett lakások átlagos alapterülete 100 négyzetméter volt, 4 négyzetméterrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Összesen 383 lakás szűnt meg az első hat hónapban, csaknem 70 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

 

Az év első felében 90 üdülőépületben 103 üdülőegységet építettek, és 87 üdülőépületben 92 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 63, az engedélyezetteké 68 százalékkal csökkent. Az új üdülők átlagos alapterülete 86 négyzetméter volt, 7 négyzetméterrel nagyobb, mint egy évvel korábban. A kiadott új építési engedélyek alapján 2082 lakóépület és 2321 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 26, a nem lakóépületeknél 12 százalékos a visszaesés - közölte a KSH. A nem lakóépületek közül 10 százalékkal csökkent az ipari, 18 százalékkal a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyek száma, az engedélyezett mezőgazdasági épületeké 4 százalékkal nőtt.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: