Csalással vádolja a Nád Kft. az MVM-et

Büntetőfeljelentést tett a Magyar Villamos Művekkel (MVM), valamint leányvállalatával szemben csalás gyanúja miatt a Nád MPS-H Kft. (Nád Kft.) a Nemzeti Nyomozó Irodánál, mert álláspontja szerint az áramtársaság jogtalan eszközökkel megszerezte és felhasználta a cég energianád programját - nyilatkozta Kiss Gábor, a cég ügyvezetője az MTI-nek hétfőn.

Kiss Gábor közölte, cége az egész ország gazdaságát pozitívan befolyásoló energianád-termeltető rendszer beindításról tárgyal évek óta az aktuális kormánnyal. Azért csak a napokban tett büntetőfeljelentést a több évvel ezelőtt történt ügyben, mert remélte, hogy nemzetgazdasági szempontból fontos célok érdekében egyezségre juthat az érintettekkel, de ez nem sikerült.

 

A feljelentés szerint az MVM képviselői beleláttak a Nád Kft. működésébe, üzleti titkaiba, és a magánszemélyek tulajdonában lévő szellemi terméket, valamint a kft. egész termelési rendszerét, technológiáját "sajátjukként használták". A beadványhoz mellékelt bizonyítékok között van az MVM egyik leányvállalata, az MVM ERBE Zrt., valamint egy Mentor 2000 Kft. nevű cég által jegyzett tanulmány, ami "fényképeiben, gépelési hibáiban és elírásainak sok részletében szó szerint megegyezik a korábban az MVM-nek átadott anyagokkal".

 

A Nád Kft. beadványa szerint az említett, az MVM számára készült tanulmány készítői jogtalanul eltulajdonították a cég energianád projektjét, felhasználva a tárgyalások során tudomásukra jutott, üzleti titoknak minősülő anyagokat. Kiss Gábor tájékoztatása szerint az MVM megbízásából minősítést végző American Appraisal pár éve 10 milliárd forintra értékelte a Nád Kft.-t, amelyet magyar magánszemélyek alapítottak 2005-ben, egy magyar nemesítésű, igen ígéretes paraméterekkel rendelkező energianádra alapozott termeltető rendszer beindítására.

 

A projektcég üzleti befektetőket keresve 2006 őszén kezdett tárgyalásokat az MVM vezetőivel. Ekkor - az ügyvezető közlése szerint - megállapodást kötöttek, ami arról szólt, hogy mit kell tennie a cégnek, és kit kell bevennie a vállalkozásba ahhoz, hogy az MVM a későbbiek során finanszírozza a projekt megvalósulását, részben forrást, részben hitelgaranciát nyújtva. Az elvárásoknak a Nád Kft. eleget tett, meg is kapta az első részleteket egy bátonyterenyei üzem megépítéséhez (az MVM korábban többször cáfolta, hogy köze lenne ehhez a pénzhez), de mivel az MVM menet közben visszalépett a finanszírozástól, a projekt megvalósítása elakadt - ismertette Kiss Gábor.

 

Emlékeztetett: a félbemaradt, és azóta pusztuló bátonyterenyei üzemberuházás miatt cége már egy évvel ezelőtt kártérítési pert indított az MVM ellen 9,5 milliárd forint értékben. A feljelentő a beadványban hűtlen kezelés bűntettének megállapítását is kéri a nyomozóhatóságtól az ügyben, mivel álláspontja szerint az áramtársaság, a korábbi megállapodást felrúgva függesztette fel a finanszírozást, és hagyta tönkremenni az általa folyósított 3 millió eurós kölcsönből, a Nád Kft. beruházásában megkezdett bátonyterenyei üzemet.

 

A Nád Kft. a feljelentésében jelentős kárt okozó csalásnak nevezte, hogy a cégben az áramtársaság elvárásainak megfelelően olcsón, 33 millió forintért 33 százalékos tulajdoni hányadot szerző VUJE a.s. (amely az irat szerint "szlovák atomenergiával foglalkozó cég, az MVM udvari beszállítója") nem származtatta vissza eredeti áron a tulajdoni hányadát, miután az MVM nem finanszírozta tovább a programot. Felkai György, a Magyar Villamos Művek kommunikációs igazgatója az MTI-nek hétfőn megerősítette, hogy az MVM perben áll a Nád Kft.-vel. Hozzátette: az új feljelentésről azonban nincs tudomásuk, ezért egyelőre erről érdemben nem tud nyilatkozni.


Szigorítaná a taxisok ellenőrzését a horvát kormány

Szigorúbban ellenőrizné a taxisokat, átláthatóbbá tenné a taxiszolgáltatásokat, és lehetővé tenné a viteldíjak felső határának meghatározását a horvát kormány a közúti közlekedésről szóló törvény módosításával.
2026. 06. 30. 17:00
Megosztás:

A klímaválság elsősorban vízválság – a víztechnológia ma már a hőséghez és aszályhoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze

Az elmúlt 20 év legsúlyosabb hőhulláma után itt az ideje másként gondolni a vízre: nem korlátlan adottság, hanem védendő erőforrás.
2026. 06. 30. 16:30
Megosztás:

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás: