Csalóka félidős Merkel-mérleg - Elemzés
A kancellári mérleg egy nappal az után készült, hogy az euróövezeti országok megállapodtak Görögország újabb megsegítéséről, és közvetlenül az előtt, hogy Merkel - aki a napokban ünnepelte 57. születésnapját - megkezdte nyári szabadságát. A hazai és külföldi újságírók előtt Merkel magát szenvedélyes európainak nevezte, aki nagy szenvedéllyel vág neki a kormányzati ciklus második félidejének.
Egyesek szerint azonban a merkeli mérleg csalóka, egyedül a kormányzás szenvedélye olvasható ki egyértelműen belőle. A görög válság, illetve az euró válsága ugyanis még egyáltalán nem ért véget, sőt a jövő hosszabb távon megjósolhatatlan, és ezzel együtt kiszámíthatatlan az is, hogy mindez milyen hatással lesz Németországra. Azt egyébként még "évadzáró" sajtóértekezletén maga a kancellár sem zárta ki, hogy a brüsszeli határozatok miatt a későbbiekben mégiscsak a német adófizetőkön is csattanhat majd az ostor. Ami pedig a gazdaság - Merkel szerinti - rendkívül jó helyzetét illeti, általános meglepetést okozott, hogy az egyik legfontosabb konjunktúra-mutató, az úgynevezett Ifo-index első ízben esett a 2010. októberi szint alá.
Mindez pedig arra utal, hogy a koalíció mégsem végzi olyan jól a munkáját, és ezt a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok is megerősítik. Eszerint ha Németországban most vasárnap tartanák a parlamenti választásokat, Merkel és az általa vezetett kormánykoalíció nagy vereséget szenvedne. Az adatok ugyanis arra vallanak, hogy az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek lehetséges koalíciója a legnépszerűbb, a két párt abszolút többséget szerezne. Noha változatlanul Merkel pártja, a kereszténydemokrata CDU Németország legnépszerűbb pártja, amely a bajor CSU-val együtt a szavazatok 33 százalékát szerezné meg, a jelenlegi koalíciós partner, a liberális Szabad Demokrata Párt - 4 százalékkal - kiesne a parlamentből. A lakosság többsége szerint egyébként az ország következő kancellárja szociáldemokrata politikus lesz.
Ez persze a hivatalból is derűlátó Angela Merkelt nem akadályozta meg abban, hogy a "második félidő" előtt bejelentse: 2013-ban újból harcba száll a kancellári tisztségért. Merkelnek saját pártjában - a CDU-n belüli kritikák ellenére - nincs is riválisa, nem úgy az ellenzéki szociáldemokrata párt politikusai közül. Ha Németországban a kancellárt közvetlenül választanák, a volt külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier és a korábbi pénzügyminiszter, Peer Steinbrück nagy eséllyel vehetné fel a harcot Angela Merkellel. A sors iróniája, hogy mindketten Merkel miniszterei voltak, mégpedig a kancellár első, 2005 őszén hivatalba lépett nagykoalíciós kormányában.
Angela Merkel második, immár a liberálisokkal alakított kormánya viszont kezdettől fogva bukdácsolt. A nagykoalíciós "kényszerharmónia" után feltűnő és kiábrándító volt a sok koalíciós viszály, amit mindenekelőtt a liberális FDP sínylett meg. Példátlannak számít a háború utáni Németország történetében, hogy egy párt támogatottsága olyan gyors ütemben csökkentjen, mint a szabad demokratáké, mint ahogy az is, hogy a további népszerűség-vesztés megakadályozása érdekében egy párt saját elnökét áldozza fel. A személyi változások azonban nem vezettek a liberálisok támogatottságának növekedéséhez, különös tekintettel arra, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező, és évtizedeken keresztül a politikai mérleg nyelvének számító egykori "Genscher-párt" - szinte kizárólag az adócsökkentésre összpontosító - politikája gyakorlatilag változatlan maradt.
A koalíciós ellentétek azonban csak az érem egyik oldala. A másik a kormány politikája, amelyre elemzők szerint alapvetően a koncepciótlanság, az egyértelmű irány hiánya, a sok bizonytalankodás, a következetlenség és a habozás jellemző, amiért a kancellárnak kell viselnie a felelősséget.
A külpolitikai botladozások és ezek kapcsán a szövetségesekkel támadt nyílt ellentétek - legyen szó akár a líbiai nemzetközi katonai akcióban való közvetlen részvétel elutasításáról, akár a Szaúd-Arábiának tervezett fegyvereladásokról - belföldön is kikezdték a kormány tekintélyét. A fukusimai atomkatasztrófa pedig alapjaiban rengette meg a koalíciót is, amely a történtek nyomán atompolitikájában 180 fokos fordulatra szánta el magát. Az a kormány, amely hónapokkal korábban még a Németországban régóta és erőteljesen vitatott atomerőművek működési idejét átlagban több mint 10 évvel hosszabbította meg, a Japánban történtek után szinte azonnal az erőművek bezárásáról döntött, ezzel pedig hitelképességét veszítette el. Görögország pedig még számára is sok "meglepetést" hozhat.
Fontos fejlemény mindezek mellett Németország politikai térképének átrajzolódása. Ennek lényege a liberálisok népszerűségvesztése mellett az ellenzéki Zöldek támogatottságának rohamos növekedése, ami azt eredményezte, hogy az ország háború utáni történetében újabb tabuk dőltek meg. Baden-Württemberg tartománynak - első német tartományként - zöld miniszterelnöke van, és nem lehet kizárni, hogy - ha a dolgok így folytatódnak tovább - az országnak a következő választások után zöldpárti kancellárja lesz.
Persze mindez csak feltételezés, és Németországban még semmi nem dőlt el. Különös tekintettel arra, hogy a választásokat nem most vasárnap, hanem 2013 őszén tartják. A Merkel-csapat még meg is nyerheti a mérkőzést, a félidei állás alapján azonban erre kevesebben fogadnak. (MTI)
