Csökkenéssel kezdődött a hét az USA piacokon

Mérsékelt elmozdulással zártak a vezető amerikai részvénypiacok a hétfői kereskedési napon, a befektetők a piaczárás után megindult gyorsjelentési szezon előtt kivártak, sok a bizonytalanság a várható eredményeket tekintve. Az olaj árának csökkenése profitrealizálást indított az energetikai vállalatok részvényeinek esetében.

A DJIA index 1,21 ponttal, 0,01 százalékkal 12.381,26 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 3,72 ponttal, 0,28 százalékkal 1324,45 pontra gyengült. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 8,91 ponttal, 0,32 százalékkal esett és 2771,51 ponton zárt.

 

A NYSE Euronext még vasárnap bejelentette, hogy elutasítja a Nasdaq OMX Group és az IntercontinentalExchange által közösen tett 11,3 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot, és marad a korábbi terveinél, azaz Deutsche Boerse AG ajánlatát részesíti előnyben. A bejelentésnek köszönhetően a NYSE árfolyama 2,9 százalékkal 37,59 dollárra csökkent, míg a Nasdaq OMX jegyzése 1,5 százalékkal 28,03 dollárra mérséklődött, ugyanakkor az ICE árfolyama stagnált 120,55 dollárnál.

 

A kereskedők azt mondták, hogy a részvényárak hétfői alakulása jól tükrözi a befektetők bizonytalanságát a negyedéves eredmények kapcsán. Hatással volt a befektetőkre az is, hogy pénteken az utolsó pillanatban megállapodás születetett a költségvetésről.

 

A befektetőket a várhatóan bizonytalan vállalati eredmények mellett az élelmiszer- és energiaárak emelkedése is aggasztja. Janet Yellen, az amerikai jegybank (Fed) alelnöke hétfőn azt mondta, hogy a bank szorosan figyelemmel követi az infláció alakulását, nem akarja ugyanis megismételni a 70-es években elkövetett hibákat, amikor a magas olajár a fogyasztói árak jelentős emelkedését eredményezték.

 

A piaczárás után tette közzé első negyedéves eredményét az Alcoa alumíniumgyártó vállalat, amelynek nyeresége felülmúlta ez elemzői várakozásokat, és az idei évre vonatkozó várakozásai is pozitívak maradtak.  Ugyanakkor a bevétele elmaradt a várakozásoktól, így az árfolyama a piaczárás utáni elektronikus kereskedésben 3,6 százalékkal 17,13 dollárra csökkent.

 

A májusi szállítású WTI olajfajta jegyzése 1,17 dollárral 111,62 dollárra mérséklődött hétfőn, miután még a reggeli kereskedés során elérte a 113.46 dolláros szintet. A júniusi szállítású arany árfolyama 3,30 dollárral 1.470,80 dollárra csökkent, ugyanakkor napon belül új csúcsra, 1.478 dollárra is emelkedett.


Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében - mondta el a miniszterelnök szombaton.
2026. 07. 04. 22:00
Megosztás:

Magyar diákvállalkozás Európa legjobbjai között

A Diákvállalkozások Országos Versenyének győzteseként a nyíregyházi RECAF csapata képviseli Magyarországot a GEN-E 2026 európai döntőjén, amely Európa legnagyobb fiatal vállalkozói fesztiválja és a Junior Achievement Europe éves vállalkozói bajnoksága. A rangos nemzetközi eseményt 2026. július 7-9. között Rigában rendezik meg, ahol közel 40 ország legtehetségesebb diákvállalkozói mérik össze tudásukat.
2026. 07. 04. 20:30
Megosztás:

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány - mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
2026. 07. 04. 19:30
Megosztás:

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást (Independence Day Parade) szombaton.
2026. 07. 04. 18:30
Megosztás:

Klímafinanszírozás: mit vállaljon Magyarország a globális igazságosságért?

A klímaválság hatásai nem egyformán érintik a világ országait. Miközben a globális dél országai sokszor a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, gyakran ők szenvedik el annak legsúlyosabb következményeit: aszályokat, árvizeket, élelmiszer- és vízbiztonsági válságokat, megélhetési nehézségeket. Ezért a klímafinanszírozás nem távoli külpolitikai részletkérdés, hanem a nemzetközi felelősségvállalás és a klímaigazságosság egyik kulcsterülete.
2026. 07. 04. 17:30
Megosztás:

Tavaszi lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.
2026. 07. 04. 16:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül, a tárcavezető a minisztérium állománygyűlésén, 1700 kollégájához beszélt.
2026. 07. 04. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú turistaambulancia működik idén Horvátországban

Rekordszámú, 62 turistaambulancia működik az idei nyári szezonban Horvátországban, hogy a megnövekedett vendégforgalom idején gyorsabban jussanak egészségügyi alapellátáshoz a belföldi és a külföldi turisták - közölte szombaton a horvát egészségügyi minisztérium.
2026. 07. 04. 14:30
Megosztás:

Új információk derültek az iskolakezdési támogatásról

Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2026. 07. 04. 13:30
Megosztás:

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán pénteken.
2026. 07. 04. 12:00
Megosztás:

44 százalékot bukott az FBI igazgatója a titkolt Strategy-befektetésén

Jelentős veszteséget szenvedhetett el Kash Patel, az FBI igazgatója egy korábban nem megfelelően feltüntetett részvénybefektetésén. Patel 100 ezer dollárt meghaladó értékben vásárolt a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tartalékát kezelő Strategy részvényeiből, amelyek árfolyama azóta több mint 44 százalékkal zuhant.
2026. 07. 04. 10:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás:

Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás:

Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás: