Csúcsközelben a kakaó ára

A kakaó világpiaci ára 32 éves csúcs közelébe emelkedett kedden, miután a legnagyobb termelő Elefántcsontparton államosították a kakaókereskedelmet.

Az intézkedést Laurent Gbagbo, a véres belpolitikai válsággal sújtott afrikai ország bukott elnöke rendelte el. A legutóbbi választásokon leváltott, a távozást azonban elutasító elnök dekrétuma szerint a kakaó felvásárlására és kereskedelmére kizárólag az állami szervek jogosultak.

 

Az azonnali hatállyal életbe lépő rendelet a kávéra, az ország másik fő exportcikkére is vonatkozik. A hétfőn kiadott rendelet hatására a kakaó tonnánkénti ára májusi szállításra 58 dollárral, 1,6 százalékkal 3.720 dollárra emelkedett kedden délelőtt, így ismét megközelítette a 3.775 dolláros, 32 éves csúcsot, amelyet ugyancsak az elefántcsontparti feszültség hatására ért el a termény ára, még a múlt héten.

 

A kakaó- és kávétermesztésből származik az exportbevétel 40 százaléka és a hazai össztermék (GDP) 20 százaléka Elefántcsontparton. A tavaly november végi választások nemzetközileg elismert győztese, Alassane Ouattara idén januárban kiviteli tilalmat rendelt el, hogy kikényszerítse Gbagbo távozását. A bukott elnök ellenőrzi a világ legnagyobb kakaóültetvényeit is magában foglaló déli országrészt, hatalmának bázisát pedig éppen a világszerte élénkülő kereslet révén egyre dráguló kakaóból származó anyagi források biztosítják.

 

Az exporttilalom elrendelése után a legnagyobb európai csokoládégyártók sorra igyekeztek biztosítani ügyfeleiket arról, hogy a zárlat nem jelent közvetlen ellátási veszélyt még a húsvéti ünnepek közeledtével sem. Hangsúlyozták, hogy a legutóbbi betakarítási szezon termésének nagy része már elhagyta a világ kakaófogyasztásának mintegy 40 százalékát fedező országot. (MTI)


Lagarde: Európának nem stabilcoinokat kell másolnia, hanem saját digitális pénzügyi infrastruktúrát építenie

Christine Lagarde szerint Európának nem az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinok modelljét kell lemásolnia. Az Európai Központi Bank elnöke úgy látja, külön kell választani a stabilcoinok pénzügyi és technológiai funkcióját: míg monetáris szerepük komoly kockázatokat hordozhat, az általuk használt blokkláncalapú elszámolási technológia valóban átalakíthatja a pénzügyi piacokat.
2026. 06. 30. 17:30
Megosztás:

Szigorítaná a taxisok ellenőrzését a horvát kormány

Szigorúbban ellenőrizné a taxisokat, átláthatóbbá tenné a taxiszolgáltatásokat, és lehetővé tenné a viteldíjak felső határának meghatározását a horvát kormány a közúti közlekedésről szóló törvény módosításával.
2026. 06. 30. 17:00
Megosztás:

A klímaválság elsősorban vízválság – a víztechnológia ma már a hőséghez és aszályhoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze

Az elmúlt 20 év legsúlyosabb hőhulláma után itt az ideje másként gondolni a vízre: nem korlátlan adottság, hanem védendő erőforrás.
2026. 06. 30. 16:30
Megosztás:

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás: