Csütörtökre beérett a korrekció Amerikában is
A DJIA-index 1,41 százalékkal 11.776,74 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,86 százalékkal 2.639,22 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 1,38 százalékkal 1.274,21 pontra emelkedett.
A Dow index 30 komponenséből 26 emelkedéssel zárt, a Hewlet-Packard (3,21%) és a Pfizer (3,1%) vezetésével. Az S&P 500 indexen belül a legjobban teljesítő vállalatok a FedEx és a United Parcel Service volt, A szakértők szerint kisebb korrekcióra került sor csütörtökön, miután szerdán olyan mélypontra zuhant az S&P- és a Nasdaq-mutató, amellyel az indexek a teljes idei nyereségüket elvesztették. Elsősorban a tőzsdemutatókban nagy súllyal rendelkező energia- és bányaipari cégek árfolyama erősödött, miután emelkedni kezdett az energiahordozók ára.
Ebben szerepet játszott egyebek között az a félelem, hogy a közel-keleti lázongás átterjedhet az OPEC két legerősebb országára, Szaúd-Arábiára és Iránra, de emelte a nyersolaj árát az a várakozás is, hogy Japán növeli üzemanyag-importját. A szakértők szerint a csütörtökön ismertetett kedvező amerikai munkanélküliségi adat is hozzájárult a kőolaj drágulásához.
A munkanélküli segélyért először folyamodók száma a múlt héten 2008 júliusa óta a legalacsonyabb szintre csökkent. A fogyasztói árindex februrában 2,1 százalékra emelkedett a januárban mért 1,6 százalékról.
Az áprilisi szállítású WTI olajfajta árfolyama 3,60 dollárral, 3,7 százalékkal 101,56 dollárra emelkedett, míg az áprilisi szállítájú arany jegyzése 8,90 dollárral 1.405 dollárra emelkedett unciánként.