Detroit és Ciprus, avagy hasonlóságok és különbségek a bajban

Detroitot 1701-ben alapították francia szőrmekereskedők az északkelet-amerikai Nagy-tavak déli végén, egy folyó mellett, amely keskeny, persze csak ahhoz képest, hogy a hatalmas Huron-tó és tőle délre az Erie-tó között képezi részét egy természetes csatornának. Ezért a folyót elnevezték Détroit-nak - franciául Szorosnak -, és róla a várost ugyancsak.

Nomen est omen - Detroit olyan szorult helyzetbe került, hogy a városvezetés a múlt héten csődvédelmet kért. Ez az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb önkormányzati csődje.
 
Detroitban az 1950-es évek elején még majdnem 2 millióan éltek. Az utóbbi néhány évben a maradék 700 ezer lakos közül a 305 ezer lakástulajdonosnak már több mint a fele nem fizet adót, mert nincs rá pénze. Az ingatlannal nem rendelkező többiekről - a városi lakosság 16 százalékát kitevő munkanélküliekről és a többi lézengő szegényről - adóstatisztika aligha készülhet, annál inkább a bűnözésről: Detroit évek óta behozhatatlanul vezeti az amerikai városok kriminalisztikai rangsorát.
 
A külvilág úgy tudja, Detroit az amerikai autógyártás „fellegvára” - ezért is egyik beceneve „motorváros", azaz Motown -, hogyan juthatott hát ilyen sorsra? Úgy, hogy Detroitból az 1950-es évek közepe óta eltűnt az autóipar egy része, a megmaradt nagyobb része, a Ford, a General Motors, a Chrysler pedig kiköltözött a környékre. Jellemző módon az amerikai zenetörténet egy itt született irányzata - a poppal könnyített soul, azaz a motown - „feltalálója", az 1959-ben Detroitban alapított Motown lemezkiadó maga is elmenekült már 1972-ben, meg sem állt Los Angelesig. A szűken vett város menthetetlenül elszegényedett, és most végképp beütött a krach.
 
Ám a detroiti környék - az amerikai statisztikai módszertanban Detroit-Warren-Livonia néven nyilvántartott „városi és városkörnyéki statisztikai térség” (Metropolitan Statistical Area) - nem szegényedett el, sőt, ellenkezőleg; habár az elmúlt évek válsága megviselte az autóipart is.
 
A méreteket csak összehasonlítás érzékeltetheti. A több mint 4 millió lakosú detroiti környék „hazai összterméke” (gross product of metro area, azaz GMP) 198,8 milliárd dollár volt 2011-ben, és tavaly elérhette a 202 milliárd dollárt. Ezzel a detroiti környék a gazdasági egységek világranglistájának 63-ik helyezettje a Global Insight amerikai kutatóintézet összesítésében, csak kissé lemaradva az EU-tagok közül például Ausztriától vagy Görögországtól, egy ligában Portugáliával vagy Írországgal, és megelőzve Romániát, Magyarországot, Szlovákiát, a balti államokat vagy akár Luxemburgot.
 
A detroiti környék GMP-je az Egyesült Államok több mint 15 billió dolláros hazai össztermékének (GDP) 1,3 százaléka. Európában egész országok - a felsoroltak - ennél alig többet, vagy éppen kevesebbet állítanak elő az Európai Unió több mint 17 billió dollárnak megfelelő összesített GDP-jéből.   A szűken vett Detroit város hátrahagyott adóssága, 18,5 milliárd dollár, az amerikai GDP 0,12 százaléka. Ciprus tavasszal majdnem csődbe ment adósságának értéke az EU összes GDP-jének mindössze 0,1 százaléka.
 
A detroiti környék európai léptékkel mérve tehát akkora, mint egy kisebbfajta ország, és magjának adóssága sem lényegesen kisebb egyik-másik európai országénál az arányokat tekintve. És - ami szinte fel sem tűnik - a detroiti környék is egy „valutaövezet” része, csakúgy, mint az euróövezet tagállamai: nincs önálló pénze, nem lehet független pénzügypolitikája, a pénzügyi önmentésre nincs módja.
 
Itt azonban véget érnek a hasonlóságok, és jöhetnek a különbségek.  Detroitban ezentúl is minden rászoruló meg fogja kapni a segélyét, a városi intézmények - rosszul, ahogy eddig is - működni fognak, mert Michigan állam költségvetése, végső soron az Egyesült Államok szövetségi költségvetése automatikusan jótáll.  Detroitba nem utaznak jól menő amerikai városok polgármesterei kioktatást tartani, mint a német pénzügyminiszter tette a minap a görög fővárosban.
 
Detroit adóssága arányaiban kisebb ugyan, mint Görögországé vagy Portugáliáé, de nagyobb, mint Ciprusé, mégsem jut eszébe sehol senkinek, hogy az Egyesült Államok szétesésének esélyét boncolgassa, netán - mint ideát Görögország vagy Ciprus esetében - Detroit önkéntes kiválását vagy kiebrudalását javasolja az Egyesült Államok „dollárövezetéből", alkalmasint az Egyesült Államokból magából, büntetésül a városvezetés ügyetlenségéért. Senki sem gondolja, hogy ha Detroit kikerülne az Egyesült Államokból, azzal mindenki jobban járna. Sőt, a legvalószínűbb, hogy a különböző szintű amerikai költségvetések zökkenőmentesen, hangtalanul elnyelik az ügyet - ez a dolguk -, anélkül, hogy nagy port és vitákat kavaró új mentőalapokat kellene feltölteniük, ezer feltétellel és kifogással körülbástyázva. Detroit miatt nem kell módosítani az amerikai alkotmányt.
 
Detroit miatt nem fog csökkenni vagy emelkedni az amerikai kincstárjegyek hozama, nem esik a dollár árfolyama, és a hitelminősítőknek sem jut eszükbe leértékelni az Egyesült Államok adósosztályzatát, amint teszik az európai intézményekkel egy-egy tagország nehézségei miatt, a felbomlás eshetőségét „beárazva”.
 
Európának vannak már közös intézményei, vannak közös alapjai, benne az euróövezetnek van közös valutája, egységes pénzügypolitikája. Ám amíg az egyes „detroitok” Európában önálló államok - félve, féltve és féltékenyen őrizve hagyományos szuverenitásukat a közösségtől, amely pedig éppúgy önkéntes, mint az Amerikai Egyesült Államok -, amíg nincs valódi költségvetésük és közös államkötvényük, végső soron közös európai egyesült államuk, addig nincs is remény, hogy egy-egy európai gazdasági „megszorulás” éppoly sima és a közösség számára veszélytelen ügy lehessen, mint odaát az igazi Detroit. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: