Mit várhatunk a USD/HUF árfolyamtól?
Azonban ez a tényező biztosan nem fogja veszélybe sodorni a hétfői kamatdöntést. További javulásra lehet számítani az ipari termelés terén, ugyanis a tavalyi 18%-os visszaesés ellenére idén már 4,2%-al bővülhet az aktivitás. Ebből kiindulva a 2011-es várakozás már 5,6%-ra emelkedhet.
A dollár ezzel ellentétben továbbra is erősödő pályán tartózkodik, ahol már a fundamentumok nem is, de a dollár Safeheaven funkciója, ahogy svájci frank esetében is megteszik azt a hatásukat, hogy erősödésen mennek keresztül. Most, hogy talán elülőben lesz a Görög válság, számítani lehet némi enyhülésre, azonban nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Portugália helyzete szintén nem mondható fényesnek, ami további aggodalmakat szülhet. Sőt nagyon sokan számítanak a piacon arra, hogy Portugália is kerülhet hasonló helyzetbe, mint a Görög gazdaság. Valamint nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy egyelőre nagy a hallgatás a többi hasonlóan beskatulyázott gazdaságok, mint az Olasz és Spanyol, valamint az Ír gazdaságok.
kattintson a grafikonra
Pillanatnyilag a dollár-forint keresztárfolyam egy viszonylag szélesnek mondható sávban mozog. Ezek a szintek a 190 forint és a 202 forint között mozognak. Amíg ezen szintek között tud maradni a jegyzés, addig nem számíthatunk további árfolyam irányokra. Jelenleg úgy tűnik, hogy a 198 forint közelében, mintha a korábbiakat megelőzve, egy alacsonyabb csúcsot igyekezne kialakítani, ami lehet fordulós jelzés. Azonban nem szabd elfeledkezni arról sem, hogy a hétfői kamatdöntés hatására a piac is meggondolhatja magát és nekilódulhat a 198, de akár a 200 forintos árfolyamszinteknek.
A grafikonon bekarikáztuk a két legfontosabb indikátort, mely jelenthet némi konszolidációt az árfolyamokban. A bekarikázott szintek inkább a negatív korrigálást vetítik előre, mintsem az emelkedést, de több mint valószínű, hogy nem ezek a tényezők fogják eldönteni a sorsát a forintnak. Erős támaszt jelenthet rövidebb távon a 195$-os árfolyam, ami már korábban, egészen pontosan még december közepén kialakított egy csúcsot, mely átmenetileg megfoghatja akár a napon belüli eséseket.