E-útdíj - Nagy a szórás a bevallási közreműködők között

Húsz olyan bevallási közreműködő szerepel jelenleg a HU-GO rendszerében, amelynek tevékenységét auditálta az ÁAK, vagyis az ő rendszerükön keresztül teljesíthető az elektronikus útdíjfizetés. A fuvarozóknak célszerű több szempontot mérlegelni, ha arról döntenek, kinél kössék meg a szerződést. Miután az együttműködés hosszú távra szól, és sok pénz forog kockán, érdemes felmérni, melyik szolgáltató a megbízhatóbb - hívja fel a figyelmet az utdijhirek.hu elemzése.

Eddig húsz társaság kapta meg az engedélyt, hogy bevallási közreműködőként részt vegyen az e-útdíj rendszerében. További 18 céggel szerződött az ÁAK, amelyek azonban még nem estek át az auditálási eljáráson. Az utdijhirek.hu elemezte, melyek a jelenlegi piac legerősebb, legmegbízhatóbb résztvevői.

 

Az adatokból kitűnik, hogy a bevallási közreműködők között nagy a szórás, a legnagyobb árbevétellel a Secret Control GPS Kft. rendelkezik, 1,87 milliárd volt az éves nettó árbevétel, 756 millió forint pedig az adózott eredményük. A felmérés során csak azt az eredményt vettük figyelembe, amely az útdíjfizetés szempontjából lényeges flottakövetési üzletágból származik. Ha egy társaságnak nem ez a fő profilja, akkor nem látható, hogy mennyire erős az útdíjfizetési szektorban. Ilyen például a Multi Alarm, amely ugyan 1996 óta az objektumvédelmi piac szereplője, de a GPS alapú flottakövetés kis szeletét jelenti a profiljának. A Webeye Magyarország esetében a táblázat az önálló adataikat tartalmazza, természetesen Lambda-Com cégcsoport szinten ennél magasabb mutatókról lehetne beszámolni.

 

Van olyan társaság is, amely idén alakult, így esetükben még nem beszélhetünk lezárt üzleti évről. Beszédes adat az alkalmazottak száma, amely jelzi, hogy melyik cég rendelkezik a legnagyobb szakembergárdával. Az útdíjrendszer bevezetése óta a flottakövetőknek erősíteniük kellett ezen a területen, főként az ügyfélszolgálati tevékenység fejlesztésére volt szükség. A táblázatból látható, hogy hét cégnél haladja meg az alkalmazotti létszám a 10 főt, de három olyan társaság is van a listán, amelynek mindössze egy bejelentett alkalmazottja van. Az alapítás éve azért lényeges információ, mert a szakmában eltöltött idő a tapasztalatokat gyarapítja. Hét olyan társaság szerepel a bevallási közreműködők között, amelyet 2000-nél régebben alapítottak.

 

Végezetül az árbevétel és a szolgáltatási díj alapján egy becsléssel kiszámítható, hány járműben működnek a cég eszközei. Ez az adat azért lehet fontos az újonnan szerződőknek, mert minél több járművet szolgálnak ki, annál felkészültebbek a cégek, sok ügyfél esetén biztos, hogy változatos feladatokat, olykor problémákat kell megoldaniuk az üzemeltetés során.

 


*1) A járműszám becsült érték, az éves nettó árbevétel osztva 42.000 Ft/év átalánydíjjal
(*2) A táblázat nem a teljes Lambda-Com cégcsoport mutatóit tartalmazza, csak a Webeye Magyarország Kft. adatait
(*3) A 2012-es évre nem érhetőek el az elektronikus mérlegadatok, ezért a táblázat a 2011-es év adatait tartalmazza
(*4) A cég főtevékenysége nem flottakövetési szolgáltatás, így nem értelmezhető
(*5)  A cég 2013-ban kezdte meg működését, így nincs lezárt üzleti éve
(*6)  Nem magyarországi székhelyű vállalkozás, így mérleg adatai nem hozzáférhetőek

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: