Egyiptomban a korrupció összefonódott a hatalommal

Amikor az egyiptomiak a hatalom jelképei, a rendőrállomások és Mubarak pártjának székháza ellen fordultak, különleges dühvel csaptak le a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt egyik vezetőjének, Ahmed Ezznek luxusépületére: háromszor is felgyújtották. Ezz acélmágnás is, továbbá közeli barátja és bizalmasa Gamalnak, Mubarak elnök fiának.

Mint a The New York Times megírta, Ezz egy személyben testesítette meg a pénz, a politika és a hatalom összefonódását: az ország acélpiacának kétharmadát ellenőrizte, parlamenti képviselőként a költségvetési bizottság elnöke, és mindemellett a kormánypárt egyik vezetője is volt. A közvéleményt felháborította, hogy a politikai hatalmasságok milyen gazdagságot halmoztak fel, ez is hozzájárult a felkeléshez.

 

Ezz befolyásának ma már vége, a magát menteni próbáló régi gárda is tehernek tekinti. A dúsgazdag üzletember ellen korrupció vádjával vizsgálatot indítottak, számláit befagyasztották, útlevelét bevonták, tartózkodási helye viszont ismeretlen. A Tahrír-téri tüntetők gúnydalokat skandálnak nevével. Mubarak elnök Egyiptomában a gazdagság politikai hatalmat szerzett és a politikai hatalom óriási vagyont hozott.

 

Bár konkrét tényeket nehéz idézni, a dúsgazdagok felemelkedését figyelemmel követő egyiptomiak szerint általános volt az önkényesség, az összefonódás és a korrupció, és ezt a közvélemény szemében az elnök fia, Gamal Mubarak körül csoportosuló üzletemberek, valamint a kormány kulcsminiszterei és a kormánypárt vezetői testesítették meg. Az utóbbi napokban közülük többet is felmentettek. "A Gamal körüli személyek az ország leggazdagabb csoportjává váltak" - idézte a NYT Hala Musztafa politológust, aki évekkel ezelőtt kilépett a kormánypártból.

 

Egyiptomban nőtt ugyan a GDP, de nőtt a szegények arányszáma is. A csúszópénzek és a korrupció állandó témává váltak. Az elnök és családja vagyonát sok milliárd dollárra becsülték, bár konkrét számok nem ismeretesek. A WikiLeaks birtokába került egyik 2006-ban született amerikai diplomáciai távirat beszámolt egy ellenzéki csoport 274 oldalas jelentésről, amely Mubarak feleségét, valamint Gamal Mubarakot és üzletember testvérét, Alaa-t is korrupcióval vádolta. Francis J. Ricciardone amerikai nagykövet hozzáfűzte, hogy az állításokat nem támasztották alá bizonyítékokkal, de jelentés mutatja a közvélemény haragját.

 

Az Ezz-család vagyona az 1990-es években vált jelentőssé, amikor a kormány a Nemzetközi Valutaalap ösztönzésére gyökeresen átalakította az ország gazdaságát. Papíron a csaknem kizárólag állami ellenőrzésű, központosított rendszert szabadpiaci gazdasággá változtatták, ám a gyakorlatban egyfajta bennfentes kapitalizmus jött létre. Az állami bankok váltak királycsinálóvá: azoknak a családoknak nyújtottak kölcsönöket, amelyek támogatták a kormányt, de megtagadták a hitelt az olyan vállalkozásoktól, amelyek nem rendelkeztek megfelelő politikai támogatással.

 

Ahmed el-Naggar, az Al-Ahram politikai és stratégiai tanulmányi központ gazdasági stúdiumainak igazgatója szerint a kormánytisztviselők alacsony áron adták el az állami földeket és telkeket a jó politikai összeköttetésekkel rendelkező családoknak. Külföldi konglomerátumoknak is lehetővé tették, hogy olcsón felvásároljanak állami tulajdonban álló cégeket - cserébe zsebre tették a vesztegetési pénzt. A kormány ugyanakkor a külföldi befektetőket arra kötelezte, hogy vegyesvállalatokat hozzanak létre - e jövedelmező vállalkozások egyiptomi felét a kormánnyal jó viszonyban lévő családok alkották.

 

A privatizálások során Ezz családja megvásárolt egy állami acélüzemet, Ahmed Ezz pedig az országos kereskedelmi szövetség alelnöke, egy nagyváros polgármestere és parlamenti képviselő lett. Miközben Gamal Mubarak vált a kormánypárt politikaformáló bizottságának vezetőjévé, Ezz hihetetlenül meggazdagodott. Az egyiptomi versenyhatóságnál eljárás indult ellene, de a vádakat bizonyítékok híján ejtették - a közvélemény azonban neki rótta fel az építőipari árak növekedését. Az üzletember imázsát csak rontotta politikai szerepvállalása.

 

Novemberben a kormánypárt választási kampányának szervezője volt, az ellenzék szerint a hatalom megfélemlítéssel és erőszakkal, választási csalásokkal ért el sikert, az ellenzéknek igen kevés mandátum jutott. Elemzők szerint azonban ez végül visszaütött, mert az ellenzéket, amely addig a parlamenten belül működött, Ezz így az utcára kényszerítette.

 

A párt régi gárdája, mutatnak rá a szakértők, az üzletember kipécézésével nem magán a rendszeren kíván változtatni, csak saját túlélését tartja szem előtt. Vizsgálat indult Rasid Mohamed Rasid volt beruházási és kereskedelmi miniszter ellen is, aki a centralizált egyiptomi gazdaság hatékony reformerének számított. A közhit szerint szintén részt vett a korrupcióban Ibrahim Kamal nagyiparos, a párt befolyásos tagja, Ahmed al-Magrabi volt lakásügyi miniszter, továbbá sógora, Mohamed Manszur volt szállítási miniszter - ők hivatali idejük alatt is nagyvállalatokat irányítottak.

 

Gamal Mubarak belső köréhez tartozott Hiam Talat Musztafa is, aki jelenleg 15 éves börtönbüntetését tölti volt szeretője, Suzanne Tammim libanoni popénekesnő meggyilkoltatásáért. Az újságírókat, akik kormányzati vezetők ügyeit próbálták firtatni, Egyiptomban megbírságolták, börtönbüntetésre ítélték vagy civilruhás rendőrök megverték őket.

 

2004 februárjától 2006 júliusáig az államügyészség 85 újságíró ellen emelt vádat - olvasható az egyiptomi emberjogi szervezet (EOHR) összesítésében. Jobbára olyanok ellen, akik a kormányzati korrupcióról írtak. "Ha bárki megpróbálkozott a bizonyítékok feltárásával, nagyon nagy veszélynek tette ki magát" - mondta a NYT-nak Hani Sukrallah, az Al-Ahram angol nyelvű online kiadásának főszerkesztője. (MTI)


Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás: