Egymilliárd forintos kulturális-turisztikai városfejlesztés Veszprémben
A projekt csütörtöki záróünnepségén először felolvasták Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter üzenetét, aki más fontos elfoglaltsága miatt nem tudta személyesen felavatni a projektet. Mint a tárcavezető levelében hangsúlyozta, jelentősen javíthatja Veszprém látogatottságát az, hogy számos műemléket felújítva, látványokban gazdag és az aktív pihenést szolgáló turistaútvonalat alakítottak ki.
Az idegenforgalom fellendülésével pedig erősödhetnek a helyi turisztikai vállalkozások, ami közvetve vagy közvetlenül minden itt élő polgár javát szolgálja. A vár alatti festői völgy Veszprém "szíve és lelke", amelyre mindennél jobban vigyázni kell - mondta avató beszédében Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere. Mint fogalmazott, a vár tövében "az évtized turisztikai fejlesztése" valósult meg. A 860 milliós uniós támogatásból és 398 millió forintos önerőből megvalósult fejlesztés keretében megújították az Árpád-kori Margit-romokat, a Veszprémvölgyi Apácák Kolostorát, a középkori jezsuita templomot és falmaradványait, továbbá sétányokat, utakat, hatalmas parkot, három játszóteret hoztak létre és létesült egy dísztó is.
Megújult a Szent István Völgyhíd sziklakilátója és a Szent Benedek-hegy sétánya is. A polgármester kiemelte: a projekt révén közvetlen összeköttetés létesült a patinás várnegyed és az állatkert között; utóbbiban évente 280 ezer látogató fordul meg. De összeköttetés teremtődik a természet, a kultúra és vallás, valamint a művészetek között is - tette hozzá. Porga Gyula szerint "nincs még egy olyan városa az országnak, amely a természet vadregényes szépségét és a régi idők hangulatát olyan lenyűgözően foglalná egységbe, mint Veszprém, a kolostorok és kertek vonzásában". (MTI)