Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni -  ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

Az elmúlt időszakban elsősorban a hozamgörbék hosszú vége került nyomás alá: az amerikai, német, brit és japán hosszú hozamok egyaránt többéves, illetve több évtizedes csúcsok közelébe emelkedtek.

A kötvénypiacokon továbbra is egyértelműen a vállalati kötvények vannak fókuszban, amelyeket ETF-eken keresztül, illetve – megfelelő elemzést követően – egyedi kötvények formájában is kedvező feltételekkel lehet megvásárolni. Ezek között szép számmal találhatunk euróban vagy amerikai dollárban denominált papírokat is, míg azoknak, akik forintban fektetnének be, inkább a hazai állampapírok között érdemes szétnézniük.

Óvatosság indokolt a hosszú hátralévő futamidejű kötvényekkel szemben

A Fed múlt heti, 25 bázispontos, és az Európai Központi Bank szeptember 10-i, szintén 25 bázispontos kamatemelései egyértelműen azt üzenik a piacoknak, hogy az infláció elleni küzdelem nem ért véget.

Az amerikai jegybank a korábban vártnál tartósabban magas kamatkörnyezettel számol, ami a kötvénypiac számára kedvezőtlen környezetet teremthet. Amennyiben a piac további kamatemeléseket kezd árazni, a hozamok ismét felfelé mozdulhatnak, ami elsősorban a hosszabb lejárattal rendelkező kötvények árfolyamára helyezhet nyomást, ezeknél várható tehát jelentősebb árfolyammozgás - magyarázza az SPB Befektetési Zrt. private banking igazgató-helyettese, Beschenbacher Kornél.

A jelenlegi magasabb nominális és reálhozamok már egyre érdekesebb beszállási lehetőséget jelenthetnek a kötvénypiacon, azonban indokolt lehet a rövidebb lejáratú, ezért a hozamok esetleges további emelkedésére várhatóan mérsékeltebben reagáló instrumentumok előnyben részesítése - véli a szakértő.

A kötvény- és részvénypiacok egyszerre kerülhetnek nyomás alá

Ha a kötvénypiac a magasabb kamatvárakozások miatt esik, az emelkedő kockázatmentes hozamok a részvények – különösen a magas árazottságú növekedési vállalatok papírjainak – értékeltségére is nyomást gyakorolnak. Így könnyen előfordulhat, hogy a kötvény- és részvénypiac egyszerre kerül nyomás alá.

“Az elkövetkező időszakban a kötvénypiacra nem feltétlenül a portfólió elsődleges hozamtermelő eszközeként érdemes tekinteni, hanem sokkal inkább egy olyan kiegészítő elemként, amely megfelelő eszközválasztás mellett stabilizáló és kockázatcsökkentő szerepet tölthet be” - mondja Beschenbacher Kornél. 

Az eurós és a dolláros kötvények mellett a hazai piac is tartogat ínyencséget a befektetőknek

Az SPB Befektetési Zrt. private banking igazgató-helyettese az amerikai dollárban denominált kötvények közül két instrumentumot emel ki. Beschenbacher Kornél szerint az ausztrál Commonwealth Bank 2027 szeptemberében lejáró, 3,15 százalékos kamatozású kötvénye jó választás, ráadásul a papír névérték alatt, 4,40 százalékos lejárati hozam mellett érhető el.

“A kötvény AA- minősítése miatt bőven a befektetésre ajánlott hitelminősítői kategóriába tartozik” - jegyzi meg a szakértő.

Az amerikai dollárban kibocsátott kötvények között a másik vonzó instrumentum a norvég DNO olajtársaság 2029-ben lejáró, 6 százalék körüli lejárati hozammal rendelkező papírja. Az SPB private banking igazgató-helyettese ezt az értékpapírt azoknak ajánlja, akik hisznek az olajár emelkedésében, és rövid lejáratú befektetést keresnek a kötvénypiacon. 

Az SPB Befektetési Zrt. szakértője az euróban denominált kötvények közül szintén két értékpapírt emel ki. Az olasz ENI SPA multinacionális olaj- és gázipari nagyvállalat 4,30 százalékos kamatozású, 2028 februárjában lejáró kötvénye 3,30 százalékos lejárati hozam mellett érhető el a likvid másodpiaci kereskedésben.

A szintén olasz Unicredit Bank 3,125 százalékos kamatozású és ugyancsak 2028 februárjában lejáró, AAA minősítésű kötvénye pedig 3,10 százalék körüli lejárati hozammal vásárolható meg. 

Azok számára, akik forintban szeretnének befektetni, Beschenbacher Kornél a rövid lejáratú hazai államkötvények közül a másodlagos piaci kereskedésben elérhető, 2028-ban lejáró 2028/B államkötvényt ajánlja, amely 5,20 százalékos hozamával megfelelő hozamot nyújthat a lakossági befektetők számára. “Aki 2029-ben lejáró értékpapírt keres, annak az 5,50 százalékos kamatozású Fix Magyar Állampapír (2029/Q1) lehet megfelelő választás” - jegyzi meg az SPB szakértője. 

A kínai kötvények érdekes diverzifikációs lehetőséget jelenthetnek

Érdekes kivételt jelent a globális folyamatok alól Kína, ahol a fejlett piacokon tapasztalható hozamemelkedéssel szemben a 10 éves kínai államkötvény hozama továbbra is 1,7 százalék alatt található. “Ennek hátterében elsősorban a gyenge belföldi fogyasztói kereslet, az ingatlanpiac elhúzódó problémái és az ezekhez kapcsolódó alacsony inflációs környezet áll.

Emellett a jelentős hazai megtakarítási állomány és a tőkekorlátozások miatt, továbbra is erős belső kereslet mutatkozik a kínai állampapírok iránt” - mutat rá Beschenbacher Kornél, hozzátéve: “Befektetői szempontból ezért a kínai kötvénypiac jelenleg érdekes diverzifikációs lehetőséget jelenthet.”

A magyar befektetők számára a kínai kötvénypiaci kitettség megszerzésének egyik lehetséges eszköze az iShares China CNY Bond UCITS ETF. Az alapban található kötvények súlyozott átlagos hátralévő futamideje mintegy 7 év, így az ETF az előzőekben említett kötvényekhez képest hosszabb futamidővel, ezáltal nagyobb kamatérzékenységgel rendelkezik.

A jelenlegi hozamkörnyezetet, az esetleges további hozamcsökkenésből származó árfolyamnyereséget, valamint a devizaárfolyam alakulását figyelembe véve amerikai dollárban mérve éves szinten megközelítőleg 5 százalékos teljesítmény elérése lehet reális.


Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás: