Elégedetlen a munkavállalói oldal elnöke a kormány munkájával

Elégedetlen az új kormány eddigi intézkedéseivel Pataky Péter az OÉT munkavállalói oldalának soros elnöke, aki szerint az érdekegyeztetés lassan és hiányosan indult csak be, az új adórendszer igazságtalan és a foglalkoztatottak nagy részének hátrányos, a különadókat pedig a munkavállalóknak kell megfizetniük, ezért úgy látja nőhet a szakszervezeti akciók támogatottsága.

Pataky Péter, aki a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) is elnöke az MTI-nek arra hívta fel a figyelmet, hogy egyeztetésen, szociális párbeszéden nem csak az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris tárgyalásait kell érteni, hanem a bizottságokban folyó szakértői egyeztetést, a közszolgálat és az ágazati egyeztető fórumok működését is.

 

Ezen a területen pedig komoly deficit van. Kifogásolta, hogy továbbra is az egyeztetést mellőzve kerülnek a munkavállalókat alapvető jogaikban érintő tervezetek a törvényhozásba, és születnek így olyan döntések, amelyek meghatározóan és nem egy esetben hátrányosan érintik az emberek gazdasági szociális viszonyait. Kifogásolta, hogy a mai napig nem ismerhették meg a kormány jövő évi egyeztetési programját és megjegyezte: annak fényében, hogy februárban nagy léptékű szerkezeti változtatásokra tesz javaslatot a gazdasági miniszter igen komoly munka várna az OÉT-re is.

 

"Természetesen ebben nekünk, szakszervezeteknek nem csak érdekünk, hanem kötelességünk is részt venni. Erre akkor lesz lehetőségünk, ha a kormány - reményeink szerint - Európa vezető pozícióját betöltő államhoz méltó módon, komolyan veszi a párbeszédet" - hangsúlyozta. Az elnök továbbra is rossz és veszélyes változásnak nevezte az indoklás nélküli felmentés lehetővé tételét, a törvény és kollektív megállapodás alapján fizetett végkielégítések visszamenőleges megadóztatását, a "ház körüli munkák" kivételét a legális szférából. Fenntartásaik vannak a kormány "embereket védő" intézkedéseinek hatásait illetően is - mondta. "Nehezen tudjuk a megszorítások elkerülésének politikáját felfedezni a járulékemelésben, és még kevésbé a közszféra béreinek további befagyasztásában, valamint az előre jelzett, több tízezres leépítésekben" - sorolta.

 

Hozzátette: "az adórendszeri változások jövedelem átcsoportosító hatásait - a nehezen élőktől a gazdagoknak - nem tartjuk igazságosnak, de még gazdaságilag célszerűnek sem". Változtatásra ebben az évben már nem lát lehetőséget Pataky Péter, ugyanakkor jelezte: nem adják fel a reményt arra, hogy a "nem kellően megfontolt, vagy a jogállamiságnak ellentmondó szabályok megváltozzanak".

 

Ezért küzdeni fognak a jövőben is minden rendelkezésükre álló eszközzel - tette hozzá. A szakszervezetek elszántsága a tagság támogatásától függ - hívta fel a figyelmet. Elszánt vezetők tagság nélkül nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben tudnak eredményt elérni. Ezt a tagságnak is be kell látnia, és a folyamat Pataky szerint elindult, azt tapasztalják ugyanis, hogy egyre több kérdés és kétely merül fel, a legkülönbözőbb munkavállalói csoportokban.

 

"Szólamokkal és ígéretekkel hosszabb távon nem elégednek meg, konkrét, a jövedelmüket, élethelyzetüket érezhetően javító eredményeket várnak a kormánytól, ha pedig ezek nem jönnek, akkor jelentősen megnő a szakszervezeti akciók támogatottsága" - mondta. Ahhoz, hogy eredményesen lépjenek fel a munkavállalók érdekében, szükséges a szakszervezetek közös, a fő kérdésekben egységes fellépése - hangsúlyozta. "A magyar szakszervezeti mozgalom nagyobb mértékben tagolt mint kellene, de egyre többen vagyunk, akik az eddigieknél szorosabb együttműködés, a közös fellépés pártján állunk" - mondta.

 

Azt mondta, hogy a 2011. évben érvényes adózási és járulékszabályok negatív hatásait ismerve, nem elégedett a bérmegállapodással, és még elfogadhatónak sem tartja a tárgyalás számszerű eredményét, mégis fontosnak nevezte, hogy létrejött a megállapodás. E nélkül biztosan nem emelkedett volna ilyen mértékben sem a minimálbér, sem pedig a bérminimum - mondta. Az ajánlott, átlagosan 4-6 százalékos emelés komoly alapot ad a bértárgyalásokhoz, munkáltatói bérintézkedésekhez- fűzte hozzá. "Látnunk kell, hogy ezek a mértékek nem elegendőek ahhoz, hogy a keresetek reálértéke megmaradjon, vagy növekedjen a munkavállalók döntő többségénél. Ezért az ágazati és munkahelyi szakszervezeteknek minden erejükre és eszközükre szükség lesz, hogy ennél nagyobb mértékeket érjenek el" - mondta.

 

A kormány foglalkoztatást növelő hosszú- és rövidtávú célkitűzéséből a 2011-re vonatkozót Pataky Péter igen szerénynek nevezte. Úgy véli: az adócsökkentés olyan körben hagy a korábbiaknál jelentősen több jövedelmet, amelytől nem fog nőni a munkahelyek száma. Az olyan véleménye szerint látszateszközöket mint a részfoglalkozáshoz adott járulékkedvezmény pedig elhibázottnak és hatástalannak tartja.

 

A foglalkoztatási eszközrendszer integráltabb felhasználása, az új közfoglalkoztatási elképzelések hozhatnak eredményt, de ezeknek hatása kismértékű a megcélzott számokhoz képest, valamint igazán akkor tudnak jó hatásfokúak lenni, ha egy valóban növekvő gazdaság, megnövekedett munkaerőigényének kielégítését szolgálják - hangsúlyozta. Úgy vélte, hogy a foglalkoztatás kulcsa a mainál lényegesen nagyobb számú, versenyképes hazai vállalkozást felmutató, növekvő gazdaság. Egy más, valóban arányos és főleg igazságos adócsökkentés, belső keresletet növelő, ezzel gazdaságot élénkítő hatása nagyobb lenne, de az elnök úgy vélte, hogy az ezt alátámasztó érveik nem találtak meghallgatásra. (MTI)

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás: