Elképesztő vágtában az OTP részvénye
A befektetők úgy tűnik nem veszik figyelembe az elemzők azon aggodalmát, mely szerint a részvény túlvetté vált volna. A mai nappal már nyolcadik napja emelkedik egyhuzamban, ha a tempó folytatódik, akkor még a héten elérhetővé válhat a 7000 forintos szint. A meglévő vételi erőről tanúskodik az is, hogy nyitásban rést hagyva maga mögött indult erősödésnek.
Az OTP kirobbanó árfolyamának köszönhetően a BUX index mint ahogy a múlt héten is, felülteljesíti nemcsak a régiós, hanem a nyugat-európai piacokat is. Az OTP jegyzése 230 forintos, 3,62 százalékos emelkedés mellett 6579 forintnál jár, míg a BUX index 1,61 százalékkal 23.584 pontra emelkedett.
Jól mutatja az OTP dominanciáját a hazai parketten az, hogy a 10 milliárdos összforgalomból, az OTP részvényhez 8 milliárd köthető. A vezető részvények közül csak a MOL tudott a délelőtti órákban 1 milliárd forintos forgalom fölé kapaszkodni, ezt követi 500 milliós forgalommal a Magyar Telekom, majd pedig a Richter mutatkozik 300 millióval.