Emelkedéssel indulhat a nap a tőzsdén, de utána?

Jó a hangulat a nemzetközi tőzsdepiacokon, így várhatóan a Budapesti Értéktőzsdén is nyereségben nyithatnak a részvényárfolyamok, de a folytatás bizonytalan, több amerikai makroadat is befolyásolja.

Csáky Attila, az Unicredit kereskedési igazgatója szerint a befektetők bizalma kezd visszatérni, ami az árfolyamok emelkedésében is tükröződik. A forint is tovább tudott erősödni, ami szinten a pozitív nyitás előjele lehet. "Hosszú" napra kell azonban számítani, több amerikai makroadatra is figyelnek pénteken a piacok, amelyek meghatározhatják a tőzsdeindexek irányát - tette hozzá.

 

Balásy Zsolt, a Concorde elemzője kevésbé derűlátó, szerinte a globális jó hangulat a magyar piacon "nyomottabban" jelenik csak meg, és a csütörtöki kereskedésre is utalva azt írta: ismét úgy tűnik, hogy a magyar piac megválik a globális jó hangulattól, "igazolva azt, hogy nekünk csak néhány nap felpattanás jár inkább, mint emelkedés". Hozzátette, hogy ezúttal a Mol ajánlata az INA 8 százalékára magyarázza valamelyest a rosszkedvet, ugyanis az ár a tegnapi INA záróárnál 63 százalékkal magasabb. Hozzátette, hogy az OTP kereskedésében is csökken a lendület.

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 226,60 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 21.065,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 26,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 350 forinttal, 1,85 százalékkal 18.550 forintra csökkent, 5,2 milliárd forintos forgalomban.

 

Az OTP részvények ára 33 forinttal, 0,64 százalékkal 5.220 forintra erősödött, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,91 százalékkal 545 forintra gyengült, forgalma 918,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 1295 forinttal, 2,89 százalékkal 43.505 forintra esett, a részvények forgalma 8,0 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 260,8 millió forintos forgalom mellett 390 forinttal, 2,04 százalékkal 18.710 forintra csökkent.

 

A BUX indexre vonatkozó előrejelzésünk és a vezető részvények elemzései Technikai elemzés rovatunkban érhető el.


Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás: