Emelkedett az USA olajkészlete

Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán a vártnál nagyobb mértékben 1,7 millió hordóval, 0,5 százalékkal 350,6 millió hordóra emelkedett az EIA által ma közzétett adatok szerint, mindez az egy évvel ezelőtti szinthez képest 1,9 százalékos emelkedés. Az elemzői várakozások 1,8 millió hordós emelkedésre számítottak a korábbi héten mutatkozó 2,5 millió hordós bővülés után.

Az amerikai kőolajfinomítók átlagos napi termelése 14,2 millió hordó volt a múlt hét folyamán. A finomítói kapacitás 83,4 százalék volt.

A benzin készletek 4,2 millió hordóval, 1,8 százalékkal 225 millió hordóra csökkentek a múlt héten, a finomított kőolajszármazékok 2,6 millió hordóval, 1,7 százalékkal 152,6 millió hordóra csökkentek. A múlt héten az összes kereskedelmi célú kőolajszármazék készletek 5,1 millió hordóval estek vissza.

Az elmúlt négy hét során a benzin igények 9,1 millió hordó volt naponta, mely 1,4 százalékos emelkedés az egy évvel ezelőttihez képest. A finomított termékek iránti igények az elmúlt négy hétben naponta 3,9 millió hordó volt, mely 3,8 százalékkal több, mint egy éve.

Dogecoin árfolyama szárnyal, Bitcoin pedig lőhet 120 ezer felé

A kriptopiac újra lendületet vett: a Dogecoin vezeti az emelkedést, miközben a Bitcoin 114 ezer dollár közelében jár. Egy friss elemzés szerint a Bitcoin jelenleg alulértékelt az amerikai pénzkínálathoz képest – ez a minta pedig korábban már többször is erőteljes ralit előzött meg. Megnéztük, mit jelent ez a befektetők számára, és milyen szintekre érdemes most figyelni.
2025. 09. 11. 13:30
Megosztás:

30.000 Ft nyugdíjas utalvány DUPLÁZHATÓ, így lesz belőle 60.000 Ft

Mint ismeretes, a nyugdíjasok 30 000 forintos egyszeri támogatást kapnak az államtól élelmiszer-utalványok formájában. Az Auchanban az utalványok összegével megegyező Bizalompont jóváírásokat kaphatnak a vásárlók, ha élnek az Auchan november végéig tartó ajánlatával, és okosan vásárolják le az utalványokat, amivel így akár meg is duplázhatják azok értékét.
2025. 09. 11. 13:00
Megosztás:

Szoftver szolgáltatók a modern online játék világában

Az online kaszinók sikere nagyban függ a választott szoftverfejlesztőktől, akik a játékélményt biztosítják. A Novomatic, BGaming és Gamzix három olyan szolgáltató, amelyek különböző megközelítéssel és stratégiával vannak jelen a piacon.
2025. 09. 11. 12:58
Megosztás:

A faktorálás pszichológiája, avagy miért félünk attól, ami segíthet?

A vállalkozói világban sok döntés adatokon, elemzéseken alapul, de az emberi tényezőt nem lehet kizárni. Például egy pénzügyi megoldás, mondjuk a faktorálás, lehet technikailag előnyös, mégis ellenállást válthat ki. Ennek oka sokszor nem a kondíciókban keresendő, hanem pszichológiai háttere van. Egy cégvezető számára a kintlévőségek kezelése a pénzügyi kontroll egyik legfontosabb eleme. Így érthető, ha nehezen engedi ki a kezéből – még akkor is, ha azzal gyorsabbá és biztonságosabbá tehetné a működést.
2025. 09. 11. 12:30
Megosztás:

Sokkoló adatok az USA-ból!

A tegnapi termelői árindex nem várt, jelentős csökkenése hatalmas meglepetés volt a piacok számára, a mai inflációs adatok előtt. Csak emlékeztetőül, a várt 3,3 százalékkal szemben 2,6 lett az augusztusi érték - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2025. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Az INA visszakaphatja szíriai eszközeit

A szír külügyminiszter, Asaad Hasan al-Shaybani és a horvát külügyminiszter, Gordan Radman tegnap közös sajtótájékoztatót tartott, ahol megerősítették a diplomáciai kapcsolatok újraindítását.
2025. 09. 11. 11:30
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop meghosszabbítása miatt

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás ismételt meghosszabbításának alaptörvény-ellenességét - erősítette meg csütörtöki közleményében a szövetség.
2025. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Fellendítheti a lakáshitelezést az Otthon Start a pénzügyi közvetítők szerint

Az Otthon Start Program az ingatlanpiac mellett a lakáshitelezést is fellendítheti, így az éves szinten mintegy 1600 milliárd forintra becsült kihelyezési volumen 250 milliárd forinttal gyarapodhat - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Szövetsége szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Estek a fejlett piaci hozamok, háborús hírekre estek a régiós devizák

Nem sokáig tartott a közelmúltbeli hozamesés utáni korrekció az amerikai kötvénypiacon.
2025. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Az Oracle 36%-os ugrása felhúzta az AI cégeket, csúcson zárt az S&P és a Nasdaq

Az S&P 500 és a Nasdaq szerdán történelmi csúcson zárt, az előbbi 0,3%-os, az utóbbi elhanyagolható emelkedéssel.
2025. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Az európai kiskereskedelem emelkedése ellensúlyozta a visszaeső tech szektort

A szerdai kereskedésben az európai részvénypiacok stagnáltak, miután a spanyol Inditex (a Zara anyavállalata) erős teljesítménye nem tudta ellensúlyozni a technológiai szektor visszaesését.
2025. 09. 11. 08:35
Megosztás:

Magyarország élen jár az agrárdigitalizációban

A magyar agrárszektor élen jár az innováció és digitalizáció terén, hiszen az adatvezérelt termelés, a precíziós gazdálkodás, a robotika és az időjárásálló termelés ma már a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar szerves részét képezi - hangsúlyozta Ökrös Oszkár helyettes államtitkár a budapesti nemzetközi Tudományos és Innovációs Héten az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.
2025. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Hozzájárultak a kötvénytulajdonosok a Masterplast hitelfelvételéhez

Határozatuk alapján a Masterplast kötvénytulajdonosai hozzájárulnak a társaság új hitelszerződésének megkötéséhez - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2025. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Szingapúrba irányuló LNG-szállításról véglegesített megállapodást a MET Csoport és a Keppel

A svájci központú MET Csoport – tradingért felelős leányvállalatán, a MET International-en keresztül – megállapodást véglegesített a Keppel Infrastruktúra Divíziójával (Keppel), évi 0,5 millió tonna LNG hosszútávú szállításáról. Ez megerősíti a partnerséget a MET és a Keppel, a MET 10 százalékos tulajdonosa között. A Keppelt a MET a saját LNG-portfóliójából látja el, amely egyre inkább Ázsiára összpontosít, a cég európai importstruktúrájára támaszkodva. A partnerség növeli az ellátásbiztonságot és a forrásdiverzifikációt Szingapúrban.
2025. 09. 11. 07:00
Megosztás:

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

A házasságkötések száma az elmúlt években folyamatosan csökkent, tavaly már mindössze 46 561 párt adtak össze az anyakönyvvezetők, ami 35 százalékos csökkenés 2021-hez képest. Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság.
2025. 09. 11. 06:30
Megosztás:

Megjöttek az első számok az Otthon Start indulásáról – változatos képet mutat a piac élénkülése

Az Otthon Start Program bejelentése előtti héthez képest 94 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet a program indulását követő első héten. Vagyis lényegében duplázásról van szó. Országosan az 50-100 millió forintos ársávba tartozó lakóingatlanok iránti kereslet 118 százalékkal, a legfeljebb 50 millió forintért eladásra szánt társaik esetében pedig bő 80 százalékos volt a keresletbővülés június vége és szeptember eleje között. A 150 millió feletti árkategóriában is nőtt a telefonos érdeklődések száma, de ebben a kategóriában a bővülés mértéke jóval visszafogottabb, és a kereslet volumene is jóval kisebb. Éves összevetésben is erősödés látható, országosan 50 százalékkal több érdeklődő jelent meg a piacon az Otthon Start Program bejelentése óta eltelt hetekben.
2025. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Ez a 10 legnépszerűbb SUV gépkocsi most a magyar autósok körében

Továbbra is toronymagasan vezet a BMW X-sorozat a legnépszerűbb SUV-ok toplistáján - derül ki a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első nyolc hónapjára vonatkozó statisztikáiból. A toplistán szereplő modellek iránt összesen közel 224 ezer érdeklődés érkezett, ami azt mutatja: a SUV-ok töretlenül népszerűek a magyar piacon. A prémium kategóriás BMW-k mellett ugyanakkor a kedvezőbb árú és fenntartású Suzuki Vitara, Toyota RAV4 vagy Dacia Duster is stabilan tartja magát a vásárlók érdeklődésének középpontjában.
2025. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2025. 09. 11. 05:00
Megosztás:

Nvidia részvények új lendületben – bemutatták a Rubin CPX AI-chipet

Az Nvidia (NASDAQ: NVDA) részvényei közel 5%-os ugrással indították a keddi kereskedést, miután a vállalat hivatalosan bemutatta legújabb mesterséges intelligencia chipjét, a Rubin CPX-et, amely a nemrég piacra dobott Blackwell technológia utódja.
2025. 09. 11. 04:30
Megosztás:

Nemzetközi díjat hozott haza a Budapesti Értéktőzsde

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde, amelyet a „CEE’s Best Exchange for Financial Literacy” (Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje) kategóriában nyert el a Euromoney Capital Markets Awards díjátadón. A díj a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokat és kezdeményezéseket jutalmazza, amelyekben a BÉT hosszú ideje kiemelkedik a régióban, érdemben hozzájárulva a hazai tőkepiac minél szélesebb körű megismertetéséhez.
2025. 09. 11. 04:00
Megosztás: