Erős frank, avagy mitől bírja Svájc
Az elemzők sokszor kielemezték már az ismétlődő frankrekordok okait. A befektetők menedéket keresnek a nemzetközi pénzügyek újabb és újabb viszontagságai közepette. Hatalmas Svájc kereskedelmi és folyómérleg többlete: mindenki tartozik Svájcnak, vagyis kénytelen svájci frankot vásárolni. Leállt a devizahitelezés Kelet-Közép-Európában: azóta e hitelek piacán gyakorlatilag csak törlesztés van, vagyis az adósok rendszeresen frankot vesznek, de nincs új hitelfelvevő, aki hazai valutájára váltana svájci frankban jegyzett hitelt. Emlegetik a svájci jegybank nyíltpiaci politikáját is: tavaly tavasszal beszüntette a frankeladást.
Az 1992-es brit fontválság óta ugyan közgazdasági közhely, hogy nincs ma már állami hatóság, hivatal, intézmény, amelynek elegendő pénze lenne szembeszállni a piac diktátumával. Mégis jelzésértékű, hogy a svájci jegybank tavaly tavaszig adott el frankot - a fő irányzatot, valutája felértékelődését megfordítani ugyan nem tudta, de annak kellemetlen deflációs és exportellenes következményeit legalább mérsékelte, amíg tartott a világválság -, azóta viszont a bank döntéshozói úgy érzik: fölösleges beavatkozni. A drága valuta kétségkívül az export esküdt ellensége - nem tudni, hol tartana a svájci export gyengébb frankárfolyammal -, annyi azonban bizonyos, hogy a svájci gazdaság így is köszöni szépen: jól van.
Németország az utóbbi évtizedben a magas jövedelműek és a vállalatok adóztatásának mérséklésével, a szociális ellátórendszer karcsúsításával, a bérek-fizetések leszorításával vívott ki lehengerlő versenyképességet exportja számára. Ám ez csak addig működik, amíg az árfolyam nem űz csúfot a széles lakosság áldozatából, azaz támogatja a kivitelt. Erre szolgál a számos euróövezeti tagország gyengébb teljesítménye miatt olcsóbb euró a német gazdaság számára.
A svájciak azonban nem hoztak ekkora áldozatot, a valutájuk is drága, és mégis... A Svájci Nemzeti Bank a legutóbbi, júniusi kamatdöntésének kommentárjában azt írta, hogy "a svájci frank erős felértékelődése ellenére a gazdaság továbbra is profitál a robusztus nemzetközi keresletből". Vagyis értésre adta, hogy részéről minden rendben, eszébe sincs beavatkozni a frank rontása végett ezentúl sem. Pedig Svájc "rosszabbul" áll szinte mindenben, amit Németországban az utóbbi évtizedben leépítettek, és aminek a lefaragását épp most követelik a hitelezők Görögországtól, hogy megmeneküljön a fizetésképtelenségtől.
A svájci statisztikai hivatal idei évkönyve szerint Svájc a hazai összterméke (GDP) 10,8 százalékát költi az egészségügyre, Németország csak a 10,4 százalékát, Görögország még kevesebbet, a GDP 9,6 százalékát. A társadalombiztosítási kiadások Svájcban a GDP 29,5 százalékát, Németországban is a 29,5 százalékát, Görögországban csak a 26,0 százalékát érik el. Noha Svájcban a bőségesebb állami gondoskodás dacára kevesebb gyerek születik, mint Görögországban - Svájcban az ezer lakosra jutó élve születések száma 10,1, Görögországban 10,5 -, Svájcot mégis kevésbé fenyegeti a szociális ellátórendszerek mai mumusa, a társadalom elöregedése: húszévesnél fiatalabb a lakosság 21,5 százaléka, míg Görögországban csak a 19,5 százaléka. Svájcban 64 év fölött jár a lakosság 16,4 százaléka, Görögországban a 18,6 százaléka. Mindez annak ellenére, hogy a születéskor várható élettartam hosszabb Svájcban, mint Görögországban.
Csakhogy a svájciak kevésbé pusztítják magukat, mint a görögök: az egymillió lakosra jutó halálos autóbalesetek száma Svájcban évente átlagosan 51, Németországban 60, Görögországban 144, a szennyező gázok egy lakosra jutó kibocsátása széndioxid-egyenértékben Svájcban évi 6,8 tonna, Németországban 11,6 tonna, Görögországban 11,8 tonna. Hogy ez miért van így - azaz rosszabb közkiadási arányai ellenére miért többletes mégis a svájci államháztartás, miért a GDP 40 százaléka körüli a kormányzati adóssága a 143 százalékos görög teher helyett -, e titokhoz közelebb visz néhány más adat.
Svájcban a 15-64 év közti lakosság körében a foglalkoztatás aránya férfiaknál 85,4 százalékos, Németországban 75,9 százalékos, Görögországban 75,0 százalékos. Még feltűnőbb a különbség a nők foglalkoztatásában: ez Svájcban 73,5 százalékos, Németországban 65,4 százalékos, Görögországban 48,7 százalékos. A munkanélküliség Svájcban a statisztikai értelemben vett teljes foglalkoztatásnak felel meg: 3 százalék körüli, Németországban több mint 6 százalékos, Görögországban 14 százalék körül van.
Ezenközben adó- és közkiadási rendszerének látszólagos versenyképtelensége dacára Svájc exportja rohamosan nő: májusban a 18,4 milliárd frankos kivitel 22,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és a kereskedelmi mérleg többlete 3,3 milliárd frank volt: új rekord. Persze a svájciak nem túl szőrösszívűek, ami szintén jót tesz a kivitelnek, ha drága a frank: a májusi exportáraik átlagosan 4,8 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel azelőtt, a gyógyszerexport árszintjét nem számítva 5,7 százalékkal csökkentették az árakat.
Ám ez sem sokat érne, ha az export nem svájci bicskából, svájci órából, svájci gyógyszerből, svájci gépekből, meg éppenséggel svájci gépágyúból állna. A titok nyitja ott lehet, hogy a világ nem nélkülözheti a svájci termékeket egyediségük és minőségük miatt, kerül, amibe kerül. Ezt a svájciak úgy érik el, hogy kutatás-fejlesztésre a GDP 2,9 százalékát költik, míg a németek csak a 2,5 százalékát, a görögök a 0,6 százalékát. Svájcban a 25-64 év közötti lakosság 31 százalékának felsőfokú végzettsége van, ez az arány Németországban 24 százalékos, Görögországban 22 százalékos. Végeredményben ebből vannak azok a mérlegtöbbletek, amelyek miatt drága a frank. (MTI)
