Eséssel indulhat a hét az USA-ban
2009. 06. 22. 13:42
Esésbe hajlanak az amerikai határidős indexek hétfő, miután a befektetők elbizonytalankodtak a várt gazdasági fellendülés felől. Emellett nyomás gyakorol a részvénypiacokra az olaj árának csökkenése is, mely során az energiahordozó ára 69 dollár alá esett. (ProfitLine.hu)
A befektetők kivárnak a Fed ezen a héten tartandó tanácskozása, a GDP adatok, és a lakáspiaci adatok előtt. Az a vélekedés mely szerint a gazdaság V-alakban tudna helyreállni, egyre kisebb támogatottságot élvez, miután a reálgazdasági folyamatok ezt nem támasztják alá. A határidős indexek közül a Dow futures 0,64 százalékkal, az S&P 500 futures 0,82 százalékkal, míg a Nasdaq 100 futures 0,82 százalékos csökkenést mutat. A borongós hangulatot csak fokozta a Világbank legfrissebb előrejelzése, melyben tovább rontotta a világgazdaság alakulásával kapcsolatos várakozásain. A technológiai papírok közül nyomás alá kerülhet az Apple Inc, miután a hétvégi hír szerint cég vezérigazgatója, Steve Jobs két hónappal korábban májtranszplantáción esett át. Szintén eladói nyomás alá kerülhetnek az olaj és nyersanyagipari vállalatok papírjai, miután esésnek indultak a nyersanyagok árai.
A befektetők kivárnak a Fed ezen a héten tartandó tanácskozása, a GDP adatok, és a lakáspiaci adatok előtt. Az a vélekedés mely szerint a gazdaság V-alakban tudna helyreállni, egyre kisebb támogatottságot élvez, miután a reálgazdasági folyamatok ezt nem támasztják alá. A határidős indexek közül a Dow futures 0,64 százalékkal, az S&P 500 futures 0,82 százalékkal, míg a Nasdaq 100 futures 0,82 százalékos csökkenést mutat. A borongós hangulatot csak fokozta a Világbank legfrissebb előrejelzése, melyben tovább rontotta a világgazdaság alakulásával kapcsolatos várakozásain. A technológiai papírok közül nyomás alá kerülhet az Apple Inc, miután a hétvégi hír szerint cég vezérigazgatója, Steve Jobs két hónappal korábban májtranszplantáción esett át. Szintén eladói nyomás alá kerülhetnek az olaj és nyersanyagipari vállalatok papírjai, miután esésnek indultak a nyersanyagok árai.
NGM: újra lesz közvetlen járat Toronto és Budapest között
Jövő júniustól újraindul a korábban rendkívül népszerű közvetlen repülőjárat Budapest és Toronto között. A még magasabb szolgáltatási színvonallal visszatérő légi összeköttetést az Air Canada szélestörzsű 787-9 Dreamliner repülőgéppel teljesíti, amelynek fedélzetén az utasok három utazási osztály közül választhatnak majd - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán szerdán.
Mivel fűtsünk ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?
A magyar otthonok fűtését legnagyobb arányban földgázzal oldják meg. A KSH statisztikái alapján 2019-ben az ország 2877 településén működött vezetékes gázszolgáltatás. Az ellátottság 2000 és 2005 között jelentősen bővült, ekkor 80%-ról 91%-ra emelkedett, majd ezt követően érdemi változás nem történt. A háztartások 73%-ában alkalmaztak gázt a lakások fűtésére. A gázhálózatra csatlakoztatott otthonok aránya Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyében volt a legnagyobb (83, illetve 81–81%), míg a legalacsonyabb Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyében (46, illetve 54–54%).
Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban
Míg a kínai vezetők mindenekelőtt fejlett technológiákat várnak el a jövő járműveitől, a németek számára a biztonság a legfontosabb – derül ki az AUMOVIO legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet a vállalat az „IAA Mobility 2025” kiállítás megnyitóján mutatott be Münchenben. Az AUMOVIO a Continental Automotive üzletágából létrejött, új, önálló autóipari és mobilitási technológiai vállalat, amely 2025 szeptemberétől működik saját márkanév alatt.
Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai
A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
Hány forint lesz egy EURÓ 2025 végén és 2026 végén?
Az idei stagnálás után jövőre növekedhet a magyar gazdaság, az export és a beruházások várható élénkülésével a GDP 2,3 százalékkal bővülhet 2026-ban. Az árrésstop és a viszonylag erős forint árfolyam inkább hűti, míg a mezőgazdasági termelői árak alakulása fűtheti az inflációt, amely idén 4,7, míg jövőre 4,1 százalék lehet. A forint ugyan jelenleg kissé felülértékelt, a nemzetközi és a belföldi kamatok különbözete azonban segít fenntartani az árfolyamot. Egy euró idén év végén 405, míg 2026 végén 410 forint lehet.
Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet
A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?
Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására
A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek
2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.