Esztergomi sajtófőnök: a Fidesz-KDNP-frakció akadályozza a parkolást
Váczy-Hübschl István ismertetése szerint a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz-KNDP-frakció az elmúlt három évben legalább nyolcszor vette le a testületi ülések napirendjéről a parkolási rendelet Tétényi Éva által beterjesztetett módosítását. Steindl Balázs frakcióvezető korábbi sajtótájékoztatóján elmondta, a polgármester téves tájékoztatása miatt a városban élők és az oda látogatók egy része a júniusi dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzet végéig, július 19-ig parkoláskor nem váltott jegyet, amiért a Gran Parkoló Kft. pótdíjat, július 1-jétől bírságot szabott ki, mert akkor az árvízi védekezés befejeződött. Az ügyben nagyjából száz autós érintett.
A Fidesz-KDNP-frakció július 18-án előterjesztette a bírságok elengedéséről, illetve visszafizetéséről szóló javaslatát. A kérdést napirendre vették, megtárgyalása előtt azonban Tétényi Éva félbeszakította a képviselő-testület ülését, késleltetve ezzel a kérdés rendezését - tette hozzá az esztergomi Fidesz-KDNP frakcióvezetője. A polgármester sajtófőnöke a Steindl Balázs által elmondottakra reagálva hangsúlyozta, Tétényi Éva nem félbeszakította a múlt heti rendkívüli ülést, hanem szabályosan lezárta azt, miután elmondta, hogy a Fidesz-KDNP-frakció által sürgősséggel behozott előterjesztés nem felelt meg a törvényességi kritériumoknak.