Európában is folytatódik az esés
A befektetői hangulatra a gyenge kínai makroadatok mellett nyomást gyakorol a vártnál rosszabb amerikai feldolgozóipari mutató, amely alapján felerősödtek az eszközvásárlási program túlzott lassításával kapcsolatos félelmek.
Az amerikai tőzsdék hétfőn jelentős, 2,0 százalékot meghaladó eséssel zártak, hasonlóképpen az ázsiai tőzsdék is jelentős veszteségbe sodródtak a keddi kereskedésben. A Nikkei index közel 4,0, a hongkongi Hang Seng 2,5, a szöuli Kospi pedig 1,5 százalékkal állt mínuszban az európai kereskedés kezdete előtt mintegy másfél órával.
„A piacokon mostanra már eluralkodott a kockázatkerülés, és ez már nem csak amiatt van, ami a feltörekvő piacokon történik, hanem amiatt is, ami a fejlett gazdaságokban” - mondta a Dow Jones hírügynökségnek Matthew Sherwood, az ausztrál Perpetual befektetési bank vezető piackutatója.
A hazai vezető részvények közül az OTP árfolyama 0,82 százalékkal 4133 forintra, a MOL 0,90 jegyzése 0,90 százalékkal 13.755 forintra csökkent, a Richter papírja 4515 forinton stagnál, míg a Magyar Telekom 0,32 százalékkal 307 forintra mérséklődött a kereskedés legelején.
###ajanlo_szja###