Európában kevés az esély a piaci emelkedés folytatódására
A BGC Partners elemzői szerda reggelre Londonban 0,22 százalékos, Frankfurtban 0,07 százalékos, Párizsban pedig 0,15 százalékos árfolyamesést várnak. Michael Hawson, a CMC Markets elemzője szerint a befektetők egyre inkább azt találgatják, növelhetik-e olajkitermelésüket az OPEC-államok.
"Annak ellenére, hogy enyhén csökkent az olaj ára, a piacokat továbbra is aggasztja, hogy az EKB kamatot emelhet" - tette hozzá. A szerdai kereskedésben erősödhetnek a banki papírok, miután az európai banki felügyelet enyhíthet a pénzintézetek stresszvizsgálatának egyes követelményein.
Kedden a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,5 százalékos előrelépéssel kezdett, és 0,27 százalékos napi többlettel 1.146,91 ponton zárt. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 kedden 0,98 pontos, 0,02 százalékos javulással 5.974,76 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 2,82 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel 7.164,75 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 25,50 ponttal, 0,64 százalékkal 4.015,91 pontra csökkent. (MTI)