FHB - 169 millió forintra csökkent az adózott eredmény

Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a BÉT honlapján közzétette a Nemzetközi Beszámoló Készítési Szabványok (IFRS) előírásai szerint összeállított konszolidált mérleg és eredménykimutatás adatain alapuló 2011. I. negyedéves Időközi vezetőségi beszámolóját.

2011. első negyedévének végére sikeresen befejeződött az Allianz Bank integrációjának első fázisa, az Allianz Bank 2011. március 31-vel beolvadt az FHB Kereskedelmi Bankba. Az integrációs feladatok ugyanakkor a 2011. év második és harmadik negyedévében is folytatódnak.

 

Az FHB Csoport Nemzetközi Beszámoló Készítési Szabványok alapján számított konszolidált mérlegfőösszege egy év alatt 772,4 milliárd forintról 826,9 milliárd forintra, 7,1%-kal emelkedett. A mérlegfőösszeg emelkedéséhez jelentős mértékben járult hozzá az Allianz Bank megvásárlása és a forint árfolyam változása. Ugyanakkor 2011 első negyedévében megkezdődött az állami hitel törlesztése, amelynek eredményeképpen 2010 végéhez képest 5,3%-kal csökkent a mérlegfőösszeg. A 2011 első negyedéves csökkenéshez a forint árfolyam erősödése is hozzájárult.

 

A konszolidált részvényesi vagyon az elmúlt évben – túlnyomórészt a nyereségből felhalmozott vagyon emelkedésével – 22,5%-kal növekedett és 2011. március végére megközelítette az 59,4 milliárd forintot. A 2011. első negyedéves konszolidált adózott eredmény 169 millió forintot tett ki, a banki különadóval korrigálva az előző év azonos időszaki eredménynél 21,6%-kal alacsonyabb.

 

Konszolidált összefoglaló adatok

 

 

A banki különadó nélkül 2011 első negyedévében az FHB Csoport 1,2 milliárd forintnyi konszolidált, IFRS szerinti adózott eredményt ért el, amely a 2010. negyedik negyedéves nyereségnél – az egyszeri tételek következtében – 86,8%-kal alacsonyabb, a 2010. év hasonló időszakának eredményénél pedig 21,6%-kal alacsonyabb. A 2011 első negyedéves adózás előtti eredmény a banki különadó nélkül 1,5 milliárd forintot tett ki. Az első negyedévben a negyedéves átlagos nettó kamatmarzs csökkenése 7 bázispont volt. Az átlagos nettó kamatmarzs a 2010. március 31-i 3,53%-ról az elmúlt egy év alatt 62 bázisponttal 2,91%-ra csökkent.

 

A Bankcsoport költséghatékonysági mutatója 71,0%-ot tett ki 2011 első negyedéve során, ez az arány 2010. azonos időszakában 43,3% volt. A költség-bevétel arány növekedését elsősorban a Időközi vezetőségi beszámoló hitelintézeti különadó, az Allianz Bank integrációjának költségei és a csökkenő kamatmarzs okozta. A különadó nélküli mutató értéke 61,8% volt.


Nettó kamatbevétel

 

A 2011 első negyedévében realizált 6,1 milliárd forint nettó kamatbevétel 10,7%-kal maradt el az előző év azonos időszakának teljesítményétől (6,8 milliárd forint), az előző negyedéves nettó kamatbevételnél pedig 3,3%-kal alacsonyabb.

 

Nettó jutalék- és díjbevétel

 

A díj- és jutalékbevételek, illetve ráfordítások egyenlegeként a Bank 2011. első negyedévében 739 millió forintos pozitív eredményt ért el, amely mindössze 4,9%-kal marad el a szezonális okokból magasabb 2010 negyedik negyedéves nettó díjbevételtől, ugyanakkor több mint háromszorosa a 2010 első negyedéves nettó díj- és jutalék eredménynek. A jelentős növekedés a lakossági és vállalati bankszámla és bankkártya szolgáltatásokból származó díj- és jutalékbevételek emelkedésének, valamint az Allianz Biztosítóval kötött stratégia együttműködési megállapodás hatása.

 

Pénzügyi műveletek nettó eredménye

 

A pénzügyi műveletek eredménye 2011 első negyedévében 1,1 milliárd forintos pozitív egyenleget mutatott, amely lényegesen kedvezőbb a 2010 negyedik negyedéves 1.494 millió forintos veszteségnél, és a 2010 első negyedéves 261 millió forintos nyereségnél is.

 

Portfolió minőség, értékvesztés és céltartalék képzés

 

A portfolió minősége meghaladja a bankszektori átlagot, azonban a problémamentes kihelyezések aránya az előző negyedévhez képest csökkent. 2011. március 31-én az IFRS elszámolások alapján meghatározott portfolió összege 685,0 milliárd forintot tett ki, míg 2010. december 31-én az állomány 724,0 milliárd forint, 2010. március 31-én pedig 649,6 milliárd forint volt. A nem teljesítő hitelállomány aránya 2011. március 31-én 6,18%, volt, 2010. december 31-én 5,53%, 2010. március 31-én 4,25% volt.


Az értékvesztés aránya a nem teljesítő állományra vetítve 2011. március 31-én 51,8%-ot ért el, 2010. december 31-én 52,7%, 2010. március 31-én 34,5% volt.


A saját hitelek állományát tekintve a nem teljesítő hitelállomány aránya 2011. március 31-én 10,83%-ra változott, míg 2010. december 31-én 9,65%, 2010. március 31-én pedig 7,99% volt.


A tárgyidőszak végén fennálló értékvesztés állománya 23,2 milliárd forintot tett ki, amely a 2010. december 31-i állománynál – az árfolyamváltozások hatására – 144 millió forinttal alacsonyabb, a 2010. március 31-i állományt azonban 13,7 milliárd forinttal meghaladja.

 

Az FHB a kapitalizáció alapján a magyar „A” kategóriájú tőzsdei cégek rangsorában továbbra is a hetedik helyen áll, a BÉT részvények összesített kapitalizációjának 1,11%-át teszi ki a 2011 márciusi adatok alapján.  Az FHB Jelzálogbank részvényeinek árfolyama a 2010. december 31-i 955 forintról 2011. március 31-ig 1.000 forintra emelkedett, ami 4,7%-os növekedést jelent az előző negyedév végi adathoz képest. A tegnapi kereskedési napon részvény árfolyama 1,80 százalékos csökkenés mellett 981 forinton zárt.

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás: