FHB - 759 millió forint nyereség a II. negyedévben

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. a második negyedévben 759 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el, ami több mint négyszerese az első negyedévinek, és a banki különadóval korrigálva 5,8 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakit. Az első félévi konszolidált adózott eredmény 928 millió forint, a banki különadóval korrigálva 8,9 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első félévinél - tette közzé a hitelintézet gyorsjelentésében hétfőn a BÉT honlapján.

A nemzetközi beszámolókészítési szabványok (IFRS) előírásai szerint összeállított konszolidált jelentés szerint a banki különadó nélkül az FHB Csoport 2011 második negyedévében közel 1,4 milliárd forint adózott eredményt ért el, amely a 2011. első negyedévi korrigált nyereségnél 15,8 százalékkal magasabb. A második negyedévi adózás előtti eredmény a banki különadó nélkül 1,7 milliárd forintot tett ki.
    

A konszolidált részvényesi vagyon - túlnyomórészt a nyereségből felhalmozott vagyon emelkedésével - 20,7 százalékkal növekedett, és 2011. június végére megközelítette az 59,9 milliárd forintot.  A jelentés kiemeli, hogy az FHB Csoportnak az egyre nehezedő külső körülmények ellenére sikerült javítania eredményét. Az Allianz Bank integrációja a jelentés szerint a második negyedévben még jelentősebb ráfordításokat igényelt, a harmadik negyedévtől azonban már a hangsúly az üzleti aktivitás erősítésére tevődik át.
    

A bankcsoport költséghatékonysági mutatója a tavalyi első félévi 47,3-ról 72,1 százalékra romlott, a költség-bevétel arány növekedését elsősorban a hitelintézeti különadó, az Allianz Bank integrációjának költségei és a csökkenő kamatmarzs okozta. A költséghatékonysági mutató értéke a különadó nélkül 64,2 százalék. Az átlagos nettó kamatmarzs a második negyedévben 21 bázisponttal csökkent, egy év alatt pedig 61 bázisponttal, 3,43-ról 2,82 százalékra.
    

Az FHB Csoport mérlegfőösszege egy év alatt 1,2 százalékkal - 829,5 milliárdról 839,8 milliárd forintra - emelkedett, ami elsősorban az Allianz Bank megvásárlásának köszönhető, valamint kisebb mértékben a forint árfolyam gyengülésének. Március végéhez képest mintegy 1,6 százalékkal bővült a mérlegfőösszeg, ami szinte kizárólag a forintárfolyam gyengülésének következménye. Forrásoldalon az állami hitel összege 35,1 milliárd forinttal csökkent, miután februárban megkezdődött a visszafizetése (negyedévente 50 millió euró tőketörlesztés történik). Június végén az állami kölcsönből közel 80,1 milliárd forint forrás állt a bank rendelkezésére.
    

Az FHB Csoport saját értékesítésű hiteleinek bruttó állománya június 30-án 391,9 milliárd forintot tett ki, 2010 végéhez képest 3,2 százalékkal csökkent, az első negyedév végihez képest 2,7 százalékkal nőtt, elsősorban az árfolyamváltozások következtében. Éves szinten 7,8 százalékkal bővült a hitelállomány, ami az Allianz Bank beolvadásának és a kkv hitelállomány emelkedésének köszönhető. A refinanszírozott hitelek állománya éves szinten 9,7 százalékkal, 244 milliárd forintra csökkent, az előző negyedévihez képest pedig 0,8 százalékkal emelkedett a forint árfolyamának gyengülése következtében.
    

A nem teljesítő hitelek aránya június 30-án 6,19 százalék volt (március 31-én 6,18, 2010. június 30-án 5,06 százalék). Az értékvesztés állománya június végén 25,3 milliárd forintot tett ki, a március végi állománynál 2,1 milliárd forinttal, az egy évvel korábbinál pedig 13,2 milliárd forinttal magasabb. A forgalomban lévő jelzáloglevelek még nem törlesztett névértéke és kamata június végén 472,198 milliárd forint, a fedezetek értéke 762,376 milliárd forint volt.
    

Az FHB az első félévben 31,5 milliárd forint forrást vont be értékpapír kibocsátás révén. Összesen 47 millió euró és 5,57 milliárd forint jelzáloglevél és 11 milliárd forint kötvény járt le, visszavásárlásra nem került sor. A teljes kinnlevő jelzáloglevél állomány 8,3 milliárd forinttal csökkent. Az FHB részvényeit a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában jegyzik, a papír hétfőn 642 forinton zárt, legmagasabb értéke az elmúlt egy évben 1.245 forint volt, a legalacsonyabb 604 forint. (MTI)


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: