Félidőnél jár az EU-s pénzek elköltése Hogyan tovább?

A 2007 és 2013 közötti időszakban hazánk számára elérhető közel 8 000 milliárd forint EU-s fejlesztési forrástól mindenki jelentős gazdasági fellendülést és látványos eredményeket várt, és miután ezen időszaknak hamarosan a feléhez érünk, érdemes megvizsgálni, hogy ezen elvárások milyen mértékben teljesültek. A felhasználható összeg 54%-át kötötte le az ország, de sok kritikus szerint az EU-s pénzek elköltését megtervező Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) filozófiája nem érvényesült maradéktalanul, vagyis a brüsszeli forrásokat eddig nem sikerült „néhány nagy, és egymást erősítő cél” kiválasztásával elkölteni.

„A 2004 és 2006 közötti első fejlesztési tervet sokan „próbaidőszaknak” tartották, hiszen akkor még csak tanultuk az EU-s források szakszerű és eredményes felhasználását. Sok jel mutat azonban arra, hogy az utolsó három és fél év is egyfajta kísérletként értelmezhető, így most – különösen a kormányváltás apropóján – érdemes lenne hatékonyabbá tenni a fejlesztési pénzek felhasználását.” – véli az EU-s projekt-tanácsadással foglalkozó Public Sector Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, Varga Zsigmond. „Talán az egyik legfontosabb tanulság az, hogy nem lehet az a cél, hogy a pénz igazságos szétosztásával minden érdekcsoportot egy kicsit elégedetté tegyünk, sokkal inkább kellene fókuszálni a – nemzetgazdasági szempontból jelenleg kulcsfontosságú – vállalkozás-fejlesztésre, az érdemi munkahely-teremtésre, illetve az ezeket közvetetten, de mérhetően szolgáló tevékenységekre.” – tette hozzá a szakértő.

 

Az elmúlt hetekben többen is megfogalmazták, hogy a hazai EU-s támogatási rendszer rosszul működik, átalakításra szorul. Jogos kérdés a sok elhangzott kritika után, hogy mely projektek azok, amelyek képesek lennének az ország fejlődéséhez érdemben hozzájárulni és milyen módon lehetne a pénzeket hatékonyabban elkölteni. Az ÚMFT érdemi és jelentős átalakításával talán már elkéstünk – véli a szakértő – hiszen egy komolyabb intézményrendszeri korszerűsítés, szervezetek összevonása ideális esetben is évekig tart. De talán ahhoz még éppen idejében vagyunk, hogy a következő hétéves fejlesztési tervnek hatékonyabb és jobban működő intézményrendszerrel, valós, végrehajtható stratégiai elképzelésekkel vágjunk neki. Az ÚMFT stratégiai célkitűzései eddig gyakran nem voltak összhangban a kormányzat aktuális teveivel – így aztán nem lehet csodálkozni, hogy a fejlesztések eredményeit is komoly kritikák érik.

 

De mit lehetne tenni most, félidőben, az EU-s pénzek jobb elosztása érdekében? A szakértő szerint néhány intézkedéssel rövidtávon is érdemi javulás érhető el:

1.         Sokáig tart, de el kellene kezdeni a pályázati feltételek és eljárások, továbbá a pályázati intézmények működésének egységesítését. Ehhez kapcsolódóan elengedhetetlen, hogy az érdekek az összes intézménynél egységesek legyenek, sok probléma automatikusan megoldódna, ha az EU-s forráselosztás rendszerének érdemi irányítását kevesebb, de magas beosztású vezető végezné.

2.         Egyszerűsíteni és gyorsítani kellene a pályázatbeadás és bírálat rendszerét, amely egyúttal a pályázatokat kezelő intézményrendszert is olcsóbbá tenné. Fel kell mérni, hogy mely pályázatoknál van értelme bonyolult bírálati rendszer fenntartásának, és hol kellene a jelentkezők között akár sorsolással, vagy beérkezési sorrendben, normatív módon elosztani a támogatásokat.

3.         Szükséges és viszonylag könnyen megoldható volna az EU-s pályázatok eredményeit ellenőrző rendszer átalakítása. Jelenleg a pályázók közül sokan nem tudják, hogy érdemben milyen feltételek bekövetkezése esetén minősül sikeresnek, vagy sikertelennek egy EU-s projekt – ez utóbbinak a következménye a támogatás visszafizetésének kényszere.

4.         Csak olyan állami intézménynek lenne szabad támogatást adni, amely bizonyítani tudja a projektek végrehajtásának képességét. A „kéz kezet mos” elv alapján eddig az állam gyakran elnézte a saját projektjeinek hiányosságait, eredménytelenségét.

5.         A támogatások nagy részét kitevő, úgynevezett kiemelt projektek sikerének titka az lehet, ha azok előkészítését sokkal nagyobb körültekintéssel, és szakmai szinten végzik, valamint sikerül a különböző érdekcsoportokat távol tartani a tervezéstől. A potenciális projektgazda sokszor kifejezetten ellenérdekelt fél lehet a kiemelt projektek tervezésekor, hiszen sok projektnek az (is) a célja, hogy a támogatás felhasználásával a jelenleg rosszul működő állami intézmény megújuljon.

 

Nagy dilemma, hogy ha az ország nem képes magas minőségben és eredményesen végrehajtani bonyolult, összetett programokat, akkor esetleg egyáltalán ne is legyenek ilyenek. Vagy legyen kevesebb, hiszen azok szakszerű előkészítésére még talán futja energia.

 

A gyors eredményeket hozó beavatkozásokkal párhuzamosan kellene a jövőbeni rendszerek alapjait is lerakni, hiszen közös érdek, hogy a harmadik EU-s fejlesztési tervet már ne kelljen „kísérletinek” minősítenünk.


6 tipp, amivel csökkenthetők a költségek

A tudatos pénzügyi tervezés ma már nem csupán a nagyvállalatok privilégiuma, hanem a mindennapi működés egyik legfontosabb alapja. Legyen szó kisebb cégről, családi vállalkozásról vagy dinamikusan fejlődő szervezetről, mindenki számára kulcskérdés, hogyan lehet úgy visszafogni a kiadásokat, hogy közben a minőség, a hatékonyság és a munkavégzés színvonala ne sérüljön.
2026. 06. 12. 11:30
Megosztás:

A Fidelity FIDD stabilcoinja megérkezett a Uniswapra: intézményi áttörés a DeFi-piacon

A Fidelity Investments újabb fontos lépést tett a decentralizált pénzügyek világa felé: a vállalat saját stabilcoinjához, a FIDD-hez likviditási poolt indított a Uniswap protokollon. A lépés nem csupán technikai integráció, hanem erős jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi óriások egyre komolyabban veszik a nyilvános blokkláncokra épülő DeFi-infrastruktúrát.
2026. 06. 12. 10:30
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírek hatására csökkentek a kötvényhozamok

Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatlábakat, így az irányadó betéti kamat 2,25%-ra emelkedett és a döntéshozók hangsúlyozták a 2%-os inflációs cél elérése melletti elkötelezettségüket.
2026. 06. 12. 10:00
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírekre meredek emelkedésben zártak az amerikai indexek

Az amerikai indexek meredek emelkedésben zárták a napot, miután az iráni háborúval kapcsolatos híreket egyre inkább a közeli megállapodással kapcsolatos várakozások dominálták. Az S&P 500 1,8%-kal, a Dow Jones 1,9%-kal, a Nasdaq Composite 2,5%-kal emelkedett.
2026. 06. 12. 09:30
Megosztás:

Újra emelkedtek az európai indexek, kamatot emelt az EKB

0,5%-os emelkedéssel négy napi csökkenés után zárt újra zöldben a páneurópai STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 és az FTSE 100 0,5%-kal került feljebb.
2026. 06. 12. 09:00
Megosztás:

Az USA gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát

Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t - jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
2026. 06. 12. 08:30
Megosztás:

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV a Github portálon tette közzé az eÁfa XSD 2.0-ás változatát. Ez a lépés kulcsfontosságú, hiszen az új séma számos korábbi technikai kérdést megválaszol, és egyértelműsíti a kiegészítő információk jelentésének módját. Ezeket az adatokat eddig az áfabevallás mellékletein keresztül kellett szolgáltatni, mostantól azonban integráltabban kezelhetőek.
2026. 06. 12. 08:00
Megosztás:

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket

Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-javítási, valamint fejlesztési programját - hívta fel a figyelmet a kamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 06. 12. 07:30
Megosztás:

Ekkora büntetést nem kell megfizetni júliustól a bajba jutott babaváró hiteleseknek, novemberig kitolják a határidőt

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel az érintettek a kölcsönt. Ez a büntetés ugyan addig tovább hízhat, de az ígért méltányosabb szabályozás a végén csökkentheti is.
2026. 06. 12. 07:00
Megosztás:

A Visa és az OpenAI együttműködése formálja az AI-alapú kereskedelem következő generációjá

Az együttműködés összekapcsolja a Visa globális fizetési hálózatát a világ egyik legnagyobb LLM-platformjával, ezzel támogatva a zökkenőmentes és biztonságos tranzakciókat, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt, ügynökalapú kereskedelmi megoldások szélesebb körű elterjedését.
2026. 06. 12. 06:00
Megosztás:

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás: