Fesztivál belépőjegy 5% áfával, ki járna jól?

A fesztiválok elmaradása miatt, a zenészek megsegítése érdekében a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) a koncertek belépőjegyeire kedvezményes, öt százalékos áfa bevezetését kéri. A Niveus Consulting Group azt járta körbe, kinek jelenthetne ez valós előnyt, illetve léphet-e egyaltalán áfaügyben a kormány.

Fesztivál belépőjegy 5% áfával, ki járna jól?

A szabadtéri rendezvényekre (koncertek, fesztiválok) már most is a kedvezményes, 18%-os áfakulcs vonatkozik. Ezt szeretné javaslatában tovább csökkenteni az MFSZ. Ennek természetesen van egy költségvetési oldala is – vizsgálni kell, hogy mennyi bevételtől esik el ezzel az állam, illetve mennyivel tudná növelni a fesztiválok, koncertek forgalmát, ami ezt a bevételkiesést kompenzálná.

A korábbi ÁFA kulcs csökkentési tapasztalatokból kiindulva az előnyt inkább az értékesítők (kereskedők) realizálták, tehát a közönség nem biztos, hogy ebből bármit is érzékelne. Ebből következően jelentős forgalomnövekedésre várhatóan nem lehetne számítani a fesztivál belépőjegyek áfakulcs csökkentésével.
 
Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere azt a kérdést is felveti, hogy a belépőjegyek 5 százalékra való csökkentése mennyiben tudja ténylegesen a zenészek bevételeit növelni? A belépőjegyet ugyanis rendszerint nem közvetlenül a zenekarok, hanem a szervező adja el, nem egyértelmű tehát, hogy kinél csapódna le a megtakarítás.

Jogi szempontból a nulladik kérdés, hogy egyáltalán lehet-e csökkenteni a koncertbelépők áfáját. A kormány kezét megkötik az EU-s előírások, nem lehet csak úgy bármit a kedvezményes adózás alá sorolni.
 
„Elvileg lehetőség van arra, hogy a koncertekre 5%-os áfát vessen csak ki a kormány, ugyanis az előadásokra, színházba, cirkuszba vagy vásárokba, vidámparkba, koncertre, múzeumba, állatkertbe, moziba, kiállításra vagy más kulturális eseményre és létesítménybe szóló belépőjegyek az EU által kedvezményezett körbe tartoznak. Ez azért is üdvözlendő, mert egyébként a kedvezményezett tevékenységi kör meglehetősen szűk, és a magyar kormány a legtöbb lehetőséggel eddig is élt, például  könyvek, egyes élelmiszerek után már most is 5%-os áfát kell csak fizetni ”-foglalta össze a szakértő.
 
Jogi akadálya tehát nincs, kizárólag politikai-költségvetési szempontokat kell a kormánynak mérlegelnie.
Ezzel szemben hiába lobbizna hasonló kedvezményért például a gépjárműforgalmazók szövetsége, az autókat ugyanis nem lehet a kedvezményes áfa-kulcs alá sorolni.

Nemzetközi példák

Ha csökkentik a koncertek (vagy más termékek, szolgáltatások) áfáját, az semmiképpen sem lenne egyedülálló lépés a magyar kormány részéről. Több európai ország is igyekszik az áfa csökkentésén keresztül támogatni a gazdaságot, a fogyasztás minél gyorsabb talpraállását.

A német kormány például 19%-ról 16%-ra csökkentette az áfa általános kulcsát, 7%-ról 5%-ra a kedvezményes kulcsot. A brit kormány pedig a kedvezményes áfakulcs alá sorolta a vendéglátó és turisztikai ágazat adóját.
 
A Niveus Consulting Group jogi partnere emlékeztet arra, hogy utóbbi kört, azaz a vendéglátást és a turizmust a magyar kormány már eddig is a kedvezményes áfakulcs körébe vonta, ugyanakkor turizmusfejlesztési hozzájárulás-fizetési kötelezettséget írt elő. A turizmusfejlesztési hozzájárulást – éppen a koronavírus okozta válság miatt – év végéig nem kell fizetni. Ezzel a kormány gyakorlatilag egy jelentős közteher-csökkentést hajtott már eddig is végre a turizmushoz, vendéglátáshoz kapcsolódó szektorokban.

Az igaz, hogy ebből a koncertjegyek, belépőjegyek nem profitáltak, ezen változtatna a már említett MFSZ javaslat, persze kérdés, hogy egyáltalán lesznek-e koncertek, események.

Hozzászólások

Ősziesre fordul az időjárás

A jövő hét elején is sok lesz a napsütés és marad a meleg, többfelé 30 Celsius-fok közeli értékekkel, a hét második felében viszont csapadékosabb idő várható. A hétvégére hűl is az idő, egyre inkább 20 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2020. 09. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítják a maszkhasználatot a tömegközlekedési eszközökön

A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot: azt már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap az MTI-vel.
2020. 09. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a biztosítási díjbevételek - ábrán mutatjuk!

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2020. 09. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntésre és inflációs adatokra számíthatunk a napokban

A jövő hét legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamat-meghatározó ülése és a szeptemberi Inflációs jelentés publikálása lesz, más statisztikai adat nem jelenik meg.
2020. 09. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt - mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2020. 09. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek lesznek az új szabályok holnaptól

Elhunyt nyolc beteg, és újabb 1070 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
2020. 09. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbítja a kormány a hitelmoratóriumot

A munkahelyeket és a családok életszínvonalát a járvány ideje alatt is meg kell védeni - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban, bejelentve, hogy a háztartásoknak nyújtott hitelmoratóriumot - bizonyos társadalmi csoportok esetében - 2021. január 1-jétől további hat hónapig meghosszabbítják.
2020. 09. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért ilyen drága a gyümölcs a boltban

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
2020. 09. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Fürdőhelyeket fejlesztenek Tolna megyében

Mintegy 170 millió forintos fejlesztést valósítanak meg az önkormányzatok Tolna megye két szabadvízi fürdőhelyén a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) támogatásával - közölték a települések vezetői az MTI-vel.
2020. 09. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Október végén tartják a X. Mozinet Filmnapokat

Október 22. és 25. között rendezik meg a X. Mozinet Filmnapokat Budapesten a Puskin moziban és 14 további magyarországi városban; a programban nyolc olyan alkotás szerepel, amelyet akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt láthat a közönség - közölték a szervezők az MTI-vel.
2020. 09. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Digi kifogásolja a frekvenciaárverési tervezetet

Nehezítik a Digi indulását a 900 és az 1500 meghertzes frekvenciaárverésen a tender eljárási szabályai a kedden közzétett tervezet alapján - közölte a Digi az MTI-vel pénteken.
2020. 09. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Huszonnégy televíziós műsor készülhet 127 millió forintból

Hír-, közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására összesen 127 millió forintot nyertek el helyi és körzeti televíziók - közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2020. 09. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új pályázatot írt ki a Bahart

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) használatba kívánja adni 11 vitorláskikötőjét, 15 éves, határozott idejű üzemeltetési szerződéssel, egyfordulós, nyilvános pályázat útján - áll a cég pénteki sajtóközleményében.
2020. 09. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi sertéshúst eszik a magyar? Ábrán mutatjuk!

A sertéshús kivitele és behozatala, 2004-2017 kivitel, behozatal (ezer tonna)
2020. 09. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen zárult a Budapest Central European Fashion Week

A rendkívüli egészségügyi óvintézkedések mellett is sikeresen zárult az Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.
2020. 09. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a cukorrépa-feldolgozási kampány

A mészkemence begyújtásával kezdetét vette a 127. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron pénteken - tájékoztatta a cég közleményben az MTI-t.
2020. 09. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Októberben vakcinázzák a rókákat

A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Augusztusban ismét 4,5 milliónál többen dolgoztak

Agusztusban az idén először ismét több mint 4,5 millióan dolgoztak - jelentette Heti monitor című kiadványában pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 09. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: