Fidesz-KDNP - ne csak Hagyót, Hatvanit is léptesse vissza az MSZP!

A Fidesz-KDNP szerint ha Hagyó Miklóst - aki nem is gyanúsított - visszaléptette a képviselőjelöltségtől az MSZP, akkor a két ügyben már gyanúsított terézvárosi alpolgármestert, Hatvani Csabát is vissza kellene léptetnie. (MTI)

Illés Zoltán, a Fidesz-KDNP VI. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egyre nagyobb bajba kerül az MSZP, hiszen egyre több budapesti parlamenti képviselőjelöltjéről derül ki, hogy a bűnüldöző szervek figyelme kiterjed tevékenységére.

 

Mint mondta, ha az MSZP fővárosi és országos vezetése nem tett a budapesti botrányok ellen, akkor "nyilvánvaló", hogy közrejátszott ezekben az eseményekben. Hangsúlyozta: Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest, aki még nem is gyanúsított, visszaléptette az MSZP, Hatvani Csaba, Terézváros MSZP-s alpolgármestere, parlamenti képviselőjelölt azonban két büntetőüggyel kapcsolatban is gyanúsított.

 

Illés Zoltán közlése szerint az egyik ügy - amelynek 13 SZDSZ-es, illetve MSZP-s önkormányzati képviselő az érintettje - nagy kárt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúját veti fel egy Andrássy út 47. szám alatti ingatlannal kapcsolatban. A másik ügy felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés vádja: felmerült ugyanis, hogy Hatvani Csaba utasítást adott arra, hogy "bizonyos személyek kocsijáról a kerékbilincset vegyék le anélkül, hogy fizettek volna bírságot" - ismertette.

 

Illés Zoltán szerint ha az MSZP nem lépteti vissza Hatvani Csabát, akkor az indításával részességet vállal a képviselőjelöltet érintő gyanúban. Illés Zoltán tájékoztatójának a végén a Fidesz sajtótermébe érkezett Hatvani Csaba is, és ott azt mondta: az ő szervezete támogatja a jelöltségét. Előtte a Fidesz-KDNP-s jelölt gyakorlatilag elismételte neki a sajtóértekezleten elhangzottakat.

 

A szocialista politikus úgy fogalmazott: "szerencsés helyzet", hogy éppen a Képviselői Irodaházban tartózkodott. "Miért nem arról tart sajtótájékoztatót, hogy Terézvárosban milyen ügyekben kellene előrelépni, (...) hogyan lehetne az Országgyűlésben segíteni a kerületnek?" - kérdezte Illés Zoltántól Hatvani Csaba a sajtóterem ajtajában. A VI. kerületi alpolgármester közölte: az ártatlanság vélelme mindenkinek, így számára is garantált.

Trump új kereskedelmi megállapodása Vietnámmal a kriptovaluta piacokra is hatással lesz

Donald Trump és Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnök július eleji kereskedelmi bejelentése új lendületet adott a globális piacoknak – és ezzel együtt új spekulációk egész sorát indította el.
2025. 07. 13. 08:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 07. 13. 07:00
Megosztás:

Már 126 napja nincs telitalálat Magyarország legismertebb lottójátékán - mennyi a nyeremény?

Immáron 18 hete halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, így ezen a héten már 3,7 milliárd forint - minden idők 9. legnagyobb nyereménye - várja a játékosokat szombaton. A vasárnap is tartogat izgalmakat, a Hatoslottón - 42 nap halmozódás után - 707 millió forinttal lehet gazdagabb az a szerencsés, aki egymaga ikszelte be helyesen a 6 találatot.
2025. 07. 13. 06:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter szombaton.
2025. 07. 13. 05:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: az amerikai vámemelés is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítja

Az Európai Unióval szemben frissen bejelentett amerikai vámemelések is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítják, ezért itt lenne az ideje egy patrióta fordulatnak - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
2025. 07. 13. 04:00
Megosztás:

Idősebb korosztályok nyomulnak a hitelpiacon – ők vállalják a nagyobb kockázatot

Bár a 10 százalékos önerő lehetősége miatt sokan a fiataloktól várták a bátrabb hitelfelvételt, a valóság ennek épp az ellenkezője: sokkal inkább az 50 év feletti korosztály veszi fel az ingatlan értékének mind nagyobb részét hitelként – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 13. 03:00
Megosztás:

Megbüntetnek! Így változik a kerítés építés szabálya!

A kerítés műszaki építménynek számít, de általában nem engedélyköteles, tehát nem szükséges hozzá építési engedély ám ez nem jelenti azt, hogy bármit szabad építeni.
2025. 07. 13. 02:00
Megosztás:

Elfogadták! Így változott a 65 év felettiek kedvezményes utazása

A közforgalmú személyszállítás során a 65. életévüket betöltött személyek életkoruk alapján díjmentesen utazhatnak, pusztán személyazonosító okmányuk felmutatásával. Számukra már nincs szükség utazási utalványra az ingyenes utazáshoz. Azok a személyek viszont, akik még nem múltak el 65 évesek, de nyugdíjban vagy egyéb meghatározott ellátásban részesülnek, éves utalvány alapján vehetik igénybe az utazási kedvezményeket.
2025. 07. 13. 01:00
Megosztás:

Hyperliquid áttörése: 10,6 milliárd dolláros nyitott pozícióval új DeFi rekord született

A decentralizált pénzügyek világa új korszakba lépett. A Hyperliquid nevű derivatíva-kereskedési platform lenyűgöző teljesítményt nyújtott: nyitott pozícióinak (open interest) összértéke meghaladta a 10,6 milliárd dollárt, ezzel új csúcsot állítva fel a DEX-ek (decentralizált tőzsdék) történetében. De mitől lett ilyen népszerű ez az eddig kevéssé ismert szereplő? És mit árul el mindez a kriptopiac fejlődési irányáról?
2025. 07. 12. 23:00
Megosztás:

Ethereum újra lendületben: Négy nap alatt 5,46 milliárd dolláros láncon belüli forgalom!

Miközben a kriptopiac ingadozó hangulatban van, az Ethereum (ETH) látványos aktivitással hívta fel magára a figyelmet: alig négy nap alatt 5,46 milliárd dollárnyi tranzakció zajlott le a blokkláncán. Vajon mit jelez ez a masszív növekedés? Csak átmeneti fellángolásról van szó, vagy valóban újabb felfutás küszöbén állunk?
2025. 07. 12. 22:00
Megosztás:

Íme 50 bolt, ahol már most fizethetsz kriptovalutával

A kriptovaluták már rég túlléptek a spekuláció határán – egyre több helyen válhatnak valódi fizetőeszközzé. Ha Bitcoinod vagy más digitális valutád van, már most is akad bőven olyan üzlet, ahol szívesen fogadják el a virtuális pénzed. Nézd meg, hol vásárolhatsz közvetlenül vagy közvetve kriptóval – és miért lehet ez forradalmi lépés a globális pénzügyi rendszerben.
2025. 07. 12. 21:00
Megosztás:

A megfelelő folyadékellátás biztosítása úton lévő járművek számára

Eszünkbe jut-e vajon, hogy a hosszú utak során a járművezetők megfelelő folyadékellátása mennyire kulcsfontosságú? Az utazások során a megfelelő ivóvízellátás nem csupán kényelmi kérdés, hanem alapvető szükséglet is. Bár sokan talán nem gondolnák, a kamionok és más haszongépjárművek egyik leglényegesebb felszerelése a vizeskanna és a víztartály, amelyek lehetővé teszik, hogy a sofőrök mindig hozzáférjenek friss vízhez, bárhol is járjanak.
2025. 07. 12. 20:00
Megosztás:

A Bitcoin már nagyobb, mint a Google és az ezüst – Az Amazon a következő célpont?

A Bitcoin újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja immár meghaladja az Alphabet (Google) és az ezüst értékét is. Miközben sokan még mindig kétkedve tekintenek a kriptovalutákra, a legnagyobb digitális eszköz feltartóztathatatlanul tör előre – a következő kihívott pedig nem más, mint az Amazon.
2025. 07. 12. 19:00
Megosztás:

Kitört az XRP árfolyama? Indul az „XRP-szezon” – Erődemonstráció a Bitcoinnal szemben

Az XRP hetek óta a háttérben gyűjtötte az erőt, most viszont végre áttörte azt az ellenállási szintet, amely korábban rendre visszafogta a mozgását a Bitcoinhoz képest. Alex Cobb elemző szerint „elég volt, most indul az XRP-szezon”. Vajon tényleg új altcoin-ciklus elé nézünk? Elemzünk, értékelünk, és megmutatjuk, mit érdemes figyelni.
2025. 07. 12. 18:00
Megosztás:

A Binance áttöri a falakat: Halal kriptostaking a muszlim világ számára

A kriptovaluták világa új korszakba lépett: a Binance elindította a világ első, hivatalosan is saría-kompatibilis staking szolgáltatását. A Sharia Earn névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy elérhetővé tegye a passzív kriptojövedelmet azok számára is, akik eddig vallási okokból tartózkodtak az ilyen típusú pénzügyi termékektől. Ez az újítás akár több mint 1,9 milliárd ember pénzügyi életét formálhatja át világszerte.
2025. 07. 12. 17:00
Megosztás:

Így hoz megtérülést a jól tervezett reklám

A vizuális jelenlét ma már minden vállalkozás számára nélkülözhetetlen. Egy jól megtervezett, látványos molinó pedig bármelyik cég számára hatalmas versenyelőnyt jelenthet. Így ha jól tervezzük meg reklámeszközünk gyártásának lépéseit, akkor egy kiváló, hosszú távú befektetést jelentő eszköz lehet arra, hogy hosszú távon is erősítse a márkajelenlétet, valamint hogy a vállalkozás kommunikációjának látványos eleme legyen.
2025. 07. 12. 16:00
Megosztás:

Kapszulagardrób férfiaknak – tippek a megvalósításhoz

A férfiak számára a ruhavásárlás sokszor csak nyűg, és nem kifejezetten veszik rá magukat szívesen. Éppen ezért ebben a cikkünkben most nekik hoztunk egy szuper tippet arra, hogyan lehet kevés ruhadarabbal is boldogulni úgy, hogy közben mindig stílusosak maradunk.
2025. 07. 12. 14:00
Megosztás:

Hankó Balázs: megújult és sikeres a magyar felsőoktatás

Megújult és sikeres a magyar felsőoktatás, hazánk 12 egyeteme a világ legjobb öt százalékában van és 19 ezerrel több diák jár műszaki, agrár, mérnöki és orvostudományi képzésekre - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője pénteken, Gödöllőn.
2025. 07. 12. 13:00
Megosztás:

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodóktól, mintegy 40 milliárd dollár értékben – közölte a washingtoni Fehér Ház.
2025. 07. 12. 12:00
Megosztás:

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
2025. 07. 12. 11:00
Megosztás: