Fidesz: 2006 őszén elbukott a jogállam

(MTI) - A fideszes Balog Zoltán szerint a jogállam 2006 őszén elbukott Magyarországon. A politikus pénteken a parlamentben - az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló határozati javaslat általános vitájában - sürgette a rendőri és politikai vezetők felelősségének kivizsgálását a jogszerűtlen rendőri fellépések kapcsán.

Balog Zoltán expozéjában úgy ítélte meg, a 2006 őszi tüntetéseken történt jogszerűtlen rendőri fellépések nyomán nem állapították meg a rendőri vezetők és a politikusok felelősségét, és elmaradt az áldozatok többségének erkölcsi és anyagi kárpótlása. Közölte: ha ezeket a feladatokat nem tudják elvégezni, az az Országgyűlés és a jogállamiság szégyene lesz.

 

Ennek kapcsán elkerülhetetlennek nevezte a rendőri és politikai irányítók politikai és jogi felelősségének kivizsgálását. Eddig a bűnösök többségét felmentették, a rendőri vezetők és politikusok felelősségét nem állapították meg. Az áldozatok döntő többségének anyagi és erkölcsi kártérítése egyelőre nem történt meg - tette hozzá. Mindannyiunk felelőssége, hogy a szétzilálódott demokratikus politikai közösséget és a demokratikus jogállamot rendbe tegyük - hangsúlyozta.

 

Kifejtette: az első lépést azzal teszik meg, ha a 2006. őszi véres események tanulságait levonják. Üdvözölte, hogy az emberi jogi bizottság albizottságot hozott létre e kérdés vizsgálatára és külön miniszterelnöki megbízott foglalkozik a témával. Azt kérte, hogy a rendőrség biztosítson minden dokumentumot, s ha kell oldja fel titkosságukat, hogy a vizsgálatot rendesen le lehessen folytatni.

 

Balog Zoltán - aki felidézte időrendben az őszi történés előzményeit, a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülését és az október 23-án történteket - kitért arra, hogy a tömeges rendőri jogsértések miatt felemelte szavát az Európai Bizottság igazságügyi és rendészeti biztosa, a jogsértések tényét megállapította az állampolgári jogok biztosának általános helyettese, az Amnesty International, a Civil Jogász Bizottság, az ENSZ kínzás elleni bizottsága, a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány is. Vagy aggódtak, vagy tiltakoztak, vagy hathatós segítséget nyújtottak az áldozatoknak a jogvédelemben.

 

Olyan komoly civil összefogás alakult ki az emberi jogok érdekében, amit nem kellene utólag semmissé tenni, vagy kicsinyíteni - vélte. Fontos eredményként értékelte, hogy Franco Frattini korábbi rendészeti és igazságügyi biztos követelésére és javaslatukra a gumilövedék használatát tömegoszlatásnál betiltották. Ezzel azonban még a sebek nem gyógyulnak be - jegyezte meg Balog Zoltán.

 

Ha ilyen emberi jogi jogsértések megtörténhetnek egy jogállamban, és büntetlenül maradnak akkor ez azt jelenti, hogy ilyen bármikor bárkivel megtörténhet - fűzte hozzá. Azt eredményként említette ugyanakkor, hogy a 2006. októberi véres rendőri jogtiprások tanulságait elemezve létrehozták a Független Rendészeti Panasztestületet. Ez az egyetlen halvány pont, ahol az MSZP valami belátást próbált tanúsítani, még ha indirekt módon is.

 

Ez a testület azonban visszamenőleg nem vizsgálhatja a jogsértéseket - fűzte hozzá. Szót ejtett a Gönczöl-bizottság jelentéséről is, ami paródiája volt annak, hogyan kell egy ilyen vizsgálatot lefolytatni. A jelentést először lefordították angolra, kiküldték Brüsszelbe, s csak utána lehetett Magyarországon elérni - tette szóvá az Országgyűlés emberi jogi bizottságának korábbi elnöke.

A Bitcoin már harmadszor dönt csúcsot 2025-ben! Folytatódhat a rali?

A Bitcoin ára július 9-én 111.999 dollárig emelkedett a Binance-en, ami már a harmadik csúcsa volt fél év leforgása alatt. Bár a kriptovaluta erősen indította az évet, és Trump beiktatásának napján megdöntötte a korábbi csúcsát, amikor majdnem elérte a 109.600 dollárt, a csúcspont után több hetes esésbe kezdett.
2025. 07. 11. 00:01
Megosztás:

Felszámolják az első román fapados légitársaságot, a Blue Airt

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról - írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
2025. 07. 10. 23:30
Megosztás:

A Balatonnál is elérhető a Mol Limo szolgáltatása

A Mol Limo szolgáltatása már a Balatonnál, Balatonfüreden és Siófokon is elérhető tesztjelleggel, az újítással az autómegosztó cég a felhasználók egyre erősödő, többnapos utazási igényeire reagál - közölte a Mol Limo csütörtökön az MTI-vel.
2025. 07. 10. 23:00
Megosztás:

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.
2025. 07. 10. 22:30
Megosztás:

Megvilágosodott a lámpakereskedő, jelentős bírságcsökkentést kapott a GVH-tól

13,5 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a Lutec lámpakereskedő céget, mivel a specializált szakkereskedők részére történő forgalmazása során meghatározta a fogyasztói árakat, sőt szankciók alkalmazását is kilátásba helyezte, amennyiben azokat egy vállalkozás nem alkalmazta. A cég az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést és megfelelési program végrehajtását is vállalta, így végül jelentős bírságcsökkentésben részesült.
2025. 07. 10. 21:30
Megosztás:

Indulhat az Unitravel utasainak kártalanítása

Budapest Főváros Kormányhivatala meghozta határozatát, amely alapján megkezdődhet a csődbe jutott Unitravel utazási iroda utasainak kártalanítása - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2025. 07. 10. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van - közölte az MNB csütörtökön a Facebook oldalán.
2025. 07. 10. 20:30
Megosztás:

Most akkor mi az igazság? Növekszik vagy sem a külföldi munkavállalók száma Magyarországon?

Az elmúlt időszakban megjelent téves következtetésekre épülő állításokkal szemben a teljes foglalkoztatotti létszám csökkenése és a hazánkban foglalkoztatott harmadik országbeliek létszáma között egyáltalán nincs ok-okozati összefüggés. A Nemzetgazdasági Minisztérium a tévhitek eloszlatása érdekében 6 kérdés és 6 válasz keretében tisztázza a magyar munkaerőpiac helyzetét. Magyarország a magyaroké, ami sem vendégmunkás ország, sem pedig migránsország nem lesz. Ezért Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a külföldiek tartózkodása minden esetben célhoz kötött, engedélyköteles és korlátozott időre szól.
2025. 07. 10. 20:05
Megosztás:

1400 milliárd forinthoz közelítenek az okostelefonos fizetések

Közel 1,4 billió forint, 173 millió tranzakció: így mutat három év okoseszközös fizetéseinek mérlege a K&H-nál. A digitális fizetések száma és forgalma évről évre jelentősen növekszik, a legkedveltebb az Apple Pay, amely a forgalom kétharmadát fedi le, míg a Google Pay részesedése 33 százalékos.
2025. 07. 10. 19:00
Megosztás:

Átvészelte az év első turbulens időszakát a Delta

A Delta Air Lines a második negyedéves gyorsjelentése alapján minimálisan tudta felülteljesíteni a piaci várakozásokat.
2025. 07. 10. 18:30
Megosztás:

Ne hagyja, hogy az információhiány hátráltassa vállalkozását – BCP Magyarország Kft. tanúsítvány és céginformáció új megvilágításban

Egy jól működő üzleti modell nem csak kiváló termékeken és szolgáltatásokon, hanem tudatos kockázatmenedzsmenten is nyugszik. Ebben a folyamatban kulcsszerep jut a megbízható adatoknak és a hiteles visszajelzéseknek. A BCP Magyarország Kft. által működtetett cegcontrol.hu és a BCP Rating tanúsítvány olyan információs és minősítési eszközök, amelyek az üzleti bizalomépítés gyakorlati oldalát támogatják.
2025. 07. 10. 18:00
Megosztás:

Visszafogott várakozásokkal veszi kezdetét a gyorsjelentési szezon Amerikában

A héten kezdetét veszi a második negyedéves gyorsjelentési időszak. Donald Trump vámpolitikája jelentős bizonytalanságot okozott a tőzsdéken, ami az amerikai vállalatok teljesítményére is rányomhatta a bélyegét. Az elemzők optimizmusa mérséklődött az elmúlt hónapokban, és hamarosan kiderül, hogy vajon joggal tartanak-e a magasabb vámok hatásától. A negyedéves számokon kívül érdekes lesz az is, hogy a vállalatok mire számítanak az év második felében a globális gazdasággal kapcsolatos fokozódó bizonytalanság közepette.
2025. 07. 10. 17:30
Megosztás:

94%-ra emelte részesedését a Gloster a P92-ben

A Gloster bejelentette, hogy a korábban megkötött akvizíciós ügylet lezárult, melynek keretében a P92-ben eddig meglévő többségi (51%) részesedése 94%-ra emelkedett.
2025. 07. 10. 16:30
Megosztás:

Fontos lesz augusztus első napja

A rézre kiszabott vám 50%-os mértékét már megtudtuk korábban, azonban Donald Trump bejelentette, hogy augusztus 1-jétől lép érvénybe a határozat.
2025. 07. 10. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén májusban közel 10%-kal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon, így minél többet költhessenek és utazhassanak.
2025. 07. 10. 15:30
Megosztás:

Új korszak kezdődik a magyar konténerlogisztikában

A magyar intermodális árufuvarozás történetének egyik jelentősebb technológiai beruházása valósult meg a csepeli Szabadkikötőben: megérkezett az a nagyteljesítményű, trimodális konténerrakodó bakdaru, amely új szintre emeli a vasúti, közúti és vízi logisztikai műveletek hatékonyságát.
2025. 07. 10. 15:00
Megosztás:

Formabontó szaniter változtatná meg a vízhasználati szokásokat

Egy svájci gyártó és Yves Béhar formatervező új típusú mosdót fejlesztett, amely szokatlan kialakításával és működésével szakít a hagyományos megoldásokkal. A víz nem csapból érkezik, hanem egy felső nyílásból indul, és spirálszerű pályán folyik a lefolyóba. A szerkezet célja a vízfogyasztás csökkentése és az élményszerű használat előtérbe helyezése.
2025. 07. 10. 14:55
Megosztás:

Jó befektetés még mindig az Unicredit részvénye

Az idei évben jelentős európai felülteljesítés volt eddig megfigyelhető a részvénypiacokon. Ezen belül is kiemelkedő a bankok helyzete, melyek átlagosan 30%-ot emelkedtek és ezzel a legjobban teljesítő iparágnak számítanak.
2025. 07. 10. 13:30
Megosztás:

Hogyan kereshetünk hatékonyan munkát 2025-ben?

A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemben már néhány tudatos lépéssel jelentősen növelhetjük esélyeinket a kiválasztási folyamatban. De mitől lesz igazán hatásos egy pályázat, és hogyan emelkedhetünk ki már az első szűrésnél?
2025. 07. 10. 13:00
Megosztás:

Javuló eredmények: felfelé módosította várakozásait a Mapei Kft.

Stabil bővüléssel zárta a 2025-ös év első félévét a Mapei Kft., az árbevétel 9,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat ennek hatására felfelé módosította év végi prognózisát, és egyre erősebb bizalommal tekint az év második felére, különösen az új Otthon Start Program várható hatásaira építve.
2025. 07. 10. 12:30
Megosztás: