Financial Times: Top Secret info Görögországról

A görög gazdaság helyzete olyan súlyos mértékben romlott az alig három hónapja kidolgozott 109 milliárd eurós második pénzügyi mentőcsomag összeállítása óta is, hogy Görögország nemzetközi hitelezőinek a csomagban szereplő összegnél most már sokkal többet kellene előteremteniük kisegítő kölcsönökre - írta egy "szigorúan bizalmas" jelentést idézve a szombati Financial Times.

A londoni gazdasági napilap szerint az általa megszerzett jelentésben az áll, hogy az EU-nak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) az évtized végéig 252 milliárd eurót kellene "találnia" Görögország finanszírozására, hacsak nem akarják rendkívüli törlesztési leírásokra kényszeríteni a görög állampapírok befektetőit. Ahhoz, hogy a pénzügyi segélycsomagban szereplő 109 milliárd euró elégséges legyen, a görög államkötvények befektetőinek 60 százalékos veszteséget kellene vállalniuk, vagyis csaknem a háromszorosát annak a 21 százalékos "haircut"-nak, amelyről a magánszektorbeli hitelezőkkel három hónapja egyezség született - áll a Financial Times által idézett jelentésben.

 

Az EU-bizottság, az euróövezeti jegybank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alkotta "trojka" közgazdászainak bizalmas tanulmányában a londoni lap ismertetése szerint szerepel egy még súlyosabb stresszhelyzetre összeállított forgatókönyv is; ennek megvalósulása esetén már 444 milliárd eurós görög pénzügyi mentőcsomagra lenne szükség. Az elemzés - amelyet a szombati Financial Times szerint péntek délután, alig néhány órával az euróövezeti pénzügyminiszterek brüsszeli értekezletének kezdete előtt osztottak ki a valutauniós fővárosokban - azt valószínűsíti, hogy Görögország "legalább 2021-ig" külső mentőhitelekre szorul finanszírozási igényeinek fedezésére.

 

A görög kormány által meghirdetett privatizációs program, amelyből hivatalosan 66 milliárd eurós, adósságcsökkentésre használható bevételt vártak, a tanulmány szerint ennél várhatóan 20 milliárd euróval kevesebbet hoz majd a költségvetésnek. Londoni pénzügyi elemzőházak a vasárnapi EU-csúcs elé időzített helyzetértékeléseikben arra a következtetésre jutottak, hogy most nem elsősorban az euróövezeti szuverén adósságválságra, hanem a várható adósságleírások veszteségeinek kitett bankok megerősítésére kell koncentrálniuk az euróövezeti vezetőknek.

 

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-üzleti kutatóközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) elemzése a lehetséges banki tőkepótlási igények illusztrálására felidézi, hogy a legutóbbi uniós stresszteszt alapján az EU-bankokban valószínűsíthetően 20,4 milliárd euró hiányzik a tőkemegfelelési ráták szigorítására kidolgozott Bázel III-as alapszintű - Tier 1 - pénzügyierő-előírások teljesítéséhez, abban az esetben is, ha 2012-ben nem lesznek szuverén adósságleírások az euróövezetben. Ugyanezen számítás alapján azonban a CEBR szakértőinek becslése szerint 50 százalékos görög adósságleírás esetén már 39,8 milliárd euró hiányozna a Bázel III-as tőkemegfelelési előírás teljesítéséhez, ha pedig Olaszország és Portugália szuverén adósságának 50 százalékát is le kell írni - bár ezt a cég londoni elemzői is "szélsőséges" feltételezésnek nevezik -, akkor az így számolt bankrendszer-szintű tőkepótlási igény eléri a 115,8 milliárd eurót.

 

A CEBR szerint ugyanakkor még ez a számítás sem veszi figyelembe a továbbháruló másodlagos hatásokat, amelyek tipikusan 3-tól 6-ig terjedő szorzóval többszörözik meg a szuverén adósságleírások banki veszteséghatásait. A bankok finanszírozására kidolgozandó tervekhez figyelembe kell venni ezeket a hatásokat is, így e terveket legalább 500 milliárd eurós finanszírozási igényre kell kidolgozni - áll a londoni gazdaságkutató cég elemzésében.


Sok helyen már vitát gerjeszt a légkondi használata

A hőkupola idején a balatoni szálláshelyeken is előkerült a kérdés: meddig várható el a vendégektől, hogy a saját komfortjuk rovására takarékoskodjanak az energiával? A Balatoni Turizmus Szövetség 200 nyaralót kérdezett meg Tihany, Balatonfüred és Siófokon arról, hogyan reagálnának, ha a szálloda recepciója arra kérné őket, hogy mérsékeljék a légkondicionáló használatát.
2026. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a horvátországi Zára térségében

Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
2026. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás: