Földtörvény - Az új szabályozás hatása az agrárpolitikára

A mezőgazdaság 3-4 százalékos GDP-részesedése miatt nem lehet a nemzetgazdaság húzóágazata, de mindenképpen stratégiai terület, és sikerágazattá is tehető - sőt részben már ma is az.

Egyebek mellett erről is beszélt Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója az MTI-nek annak az összegzésnek a kapcsán, amelyet egy, az új földtörvénnyel foglalkozó szakmai tanácskozáson ismertetett a napokban a Kúrián.  A főigazgató szerint a jelenlegi társadalmi és politikai feltételek mellett - tekintettel az ország stabilitásának jövőbeni szempontjaira - nehéz lett volna a jelenleginél jobb földforgalmi törvényt kodifikálni. Hozzátette: látni kell ugyanakkor, hogy a hatályba lépő törvénynek az alapvetően pozitív hozadékai mellett vannak negatív hatásai is.
    

A pozitív hozadékok - amelyek elsősorban társadalmiak - között említette a vidéki családi közösségek termelési közösségként való megszervezését, a helyi vállalkozások gyarapodását, a közepes méretű agrárüzemek számának növekedését, a regionális élelmiszergazdaság bővülését, valamint a földforgalom és földhasználat spekulatív elemeinek korlátozását.  A negatív externáliák - amelyek főként gazdaságiak - közé sorolta egyebek mellett az állatállomány esetleges csökkenését, a foglalkoztatás mérséklődését, az esetleges vagyonvesztést, továbbá a mindezek miatt jelentkező esetleges ágazati, gazdasági teljesítmény visszaesését.
    

Véleménye szerint a magyar mezőgazdaság az elmúlt két-három évtizedben nem volt olyan kedvező gazdasági helyzetben, mint napjainkban. Ennek fontosabb okaiként említette a mezőgazdasági termékek árának emelkedését, az uniós támogatási rendszert, valamint a több mint 20 éve stabil üzemszerkezetet. Ezt a megállapítást támasztotta alá a szakember többek között azzal, hogy a mezőgazdasági vállalkozások adózás előtti eredménye - szinte folyamatos növekedés mellett - 2011-ben 137,9 milliárd forintot tett ki, míg az elmúlt évben - a kedvezőtlen időjárási hatások ellenére is - az előzetes adatok szerint meghaladhatja a 150 milliárd forintot.
    

Megemlítette azt is, hogy a mezőgazdasági hitelállomány a válság ellenére nem csökkent számottevő mértékben: a társas vállalkozások összesített kölcsönösszege most is 300 milliárd forint feletti. Emellett a lejárt hitelek aránya is rendkívül alacsony: míg a nemzetgazdaságban 4-5 százalék, a mezőgazdaságban 0,33 százalékot tesz ki. Emlékeztetett: Magyarországon az uniós tagságot megelőzően a mezőgazdaság évente mintegy 200 milliárd forintos támogatást kapott, míg az ország uniós tagságát követően ez a támogatás jelentős mértékben emelkedett.

 

Ez a múlt évben meghaladta a 600 milliárd forintot, aminek döntő részét uniós források biztosították. Mindez az ágazat stabilitására is jótékony hatással volt. Jelezte, az ország mezőgazdaságát a termelési struktúra szempontjából a sokszínűség jellemzi. Vannak társas, egyéni és nem üzemszerűen termelő, ház körüli termelést folytató gazdaságok is az ágazatban. A főigazgató úgy vélekedett, hogy a közepes méretű birtokok erősítése mindennek fényében jogosnak ítélhető. Hozzátette: ez nem okoz gazdaságilag gondot és teljesíti a társadalmi elvárásokat is.

 

Ez az erősödés most is folyik - ami az 50-500 hektár közötti üzemméretet jelenti - de csak mérsékelt ütemben. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a preferált kategória gazdaságai elsősorban szántóföldi növényeket termelnek, kevesen foglalkoznak állattartással és kertészettel, ami kedvezőtlenül hat a foglalkoztatás növelésére. Az 50-500 hektár közötti gazdaságok 74,2 százaléka döntően a szántóföldi növénytermesztésben érdekelt, általában csak gabonát és olajos magvakat termel. Ez biztosíthatja ugyan egy család megélhetését, de egész évre szóló munkát nem ad.

 

Ha ezen nem sikerül változtatni, az üzemszerkezet megváltoztatása nem segíti a kormány foglalkoztatás bővítési céljait. A főigazgató beszélt az új föltörvényben meghatározott 1200 és 1800 hektár feletti gazdaságok szerepéről a magyar agrárium termelési szerkezetében. Jelezte: az 1200 hektár feletti területtel rendelkező gazdaságok száma most 518, ami az összes, a magyar mezőgazdaságban működő - a KSH által regisztrált - gazdasági egység számának 0,1 százaléka. Viszont ezek a gazdaságok használják a mezőgazdasági terület negyedét és tartják - például - a tehénállomány 44 százalékát.

 

Az 1800 hektár feletti területtel bíró gazdaságok aránya 0,05 százalék a magyar mezőgazdaságban, számuk pedig 280-ra rúg. A földhasználati korlát bevezetésének elméletileg következményei lehetnek: elveszhet a teljes tehén- és sertésállomány 28 százaléka - ez 100 ezer tehenet és 700-800 ezer sertést jelent - továbbá megszűnhet 7500 munkahely, az összes munkahely 8,6 százaléka, továbbá a vagyonvesztés elérheti a 100-150 milliárd forintot. Ezzel szemben birtokpolitikai célra felszabadulna 612 ezer hektár.
    

Úgy vélekedett ugyanakkor: a földhasználati korlát bevezetésének tényleges hatása nem lesz ilyen drasztikus, mert tompítja azt, hogy a földhaszonbérleti szerződések lejárta elhúzódik, de a birtokpolitikai célokra rendelkezésre álló területen is kialakulhatnak állattenyésztéssel és kertészkedéssel foglalkozó gazdaságok. Kiemelte, hogy a földforgalmi törvény későbbiekben megalkotásra kerülő kiegészítő jogszabályai lehetőséget biztosíthatnak a földforgalmi törvény pozitív hatásainak erősítésére és a meglévő kockázatok mérséklésére. Ezzel a lehetőséggel élni kell - mondta a főigazgató.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: