Folytatódott a Starschema növekedése

Tavaly csaknem 12 százalékos bővüléssel 4,2 milliárd forintos bevételt ért el a budapesti székhelyű, de bevételeinek túlnyomó részét külföldön realizáló Starschema big data adatkezelő és elemző vállalkozás - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.

Folytatódott a Starschema növekedése

A forgalombővülést leginkább a nagyvállalati megrendelésekkel, azon belül is főképp a gyógyszeripari óriáscégek megkereséseivel magyarázták.
   
Földi Tamás ügyvezető a közlemény szerint azt emelte ki, hogy az ügyfeleiket a járvány kedvezőtlen hatásai nem érintették, így a Starschema is ellenállónak bizonyult a válság idején.    

A megrendelések 60 százaléka az Egyesült Államokból érkezett, de az elmúlt évek terjeszkedésének köszönhetően jelentősen nő az Európából származó bevétel aránya is - írták. A cég ezen felül egyelőre nem tervez stratégiaváltást, inkább mértékletes növekedésre törekszik.    

A 2006-ban alapított Starschema Kft. a világhálón keletkező adatok kezelésével és elemzésével nyújt szolgáltatásokat. Az Egyesült Államokban 2018 óta működtet irodát. Ügyfelei közé tartozik többek között a Facebook, a Disney, a Netflix, a Johnson & Johnson.    

A cég árbevétele 2018-ban még nem érte el a 3 milliárd forintot, 2019-ben viszont már meghaladta a 3,6 milliárd forintot. A belföldi értékesítés mindkét évben 900 millió forint felett zárt, a nyereség pedig 31 millió forintról 327 millió forintra nőtt. A 2020-as adózott eredmény egyelőre nem ismert - közölték az MTI kérdésére.

Hozzászólások

Környezetbarát fejlesztést hajtott végre a Fenstherm Future Zrt.

Kevesebb hulladék, környezetbarát alapanyagok és nagyobb hatékonyság jellemzi azokat az új gyártósorokat, melyeket a kormány nagyvállalati beruházási támogatási programjától kapott segítséggel helyezett üzembe a Fenstherm Future Zrt. Füzesabonyban - tette közzé hétfői Facebook-bejegyzésében a pénzügyminiszter.
2021. 03. 02. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekből az országokból korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra

Néhány országból korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra - közölték hétfő este a kormány honlapján.
2021. 03. 02. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb gyorssegélyt kapnak a művészek

Harmadik alkalommal döntött a járvány kezdete óta rendkívüli szociális támogatási keretről az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI). Ezúttal 60 millió forintot különítettek el a meghosszabbított hatósági korlátozó intézkedések következtében nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére.
2021. 03. 02. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a fejlesztések a Magyar falu programban

Folytatódik a helyi életminőséget javító beruházások sora a falvakban a Magyar falu programban - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
2021. 03. 02. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét nőtt a szennyvízmintákban a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja

Az elmúlt héten országos átlagban ismét nőtt a szennyvízmintákban a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
2021. 03. 02. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden eddiginél több optikai elérést épített a Telekom

Tavaly a Magyar Telekom minden eddiginél több, 377 ezer új optikai elérést épített, 117 ezer kábeles elérési pontot pedig gigabit-képessé fejlesztett, ezzel csaknem 2,5 millióra nőtt hálózatán a gigabites elérések száma - közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn.
2021. 03. 02. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormányzati támogatást kap a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.

Százhuszonhárommillió forint támogatást kap a magyar kormánytól a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak enyhítésére - jelentette be a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) elnöke hétfőn, Szolnokon.
2021. 03. 02. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Népszerűnek bizonyul az MVM startup versenye

Minden korábbi kiírást felülmúlva idén több mint 260 projekttel jelentkeztek az ötletgazdák az MVM Edison startup-versenyre - közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.
2021. 03. 01. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Év végére 4093 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Magyarországon

Tavaly a negyedik negyedévben 4093 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Magyarországon, 4,8 százalékkal több mint az előző negyedévben - közölte a pénzügyminiszter hétfőn a Facebookra feltöltött posztjában.
2021. 03. 01. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen bővül az ökológiai gazdálkodás területe Magyarországon

Világviszonylatban is jelentősnek számít az ökológiai gazdálkodásba vont terület nagyságának bővülése Magyarországon - közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hétfőn az MTI-vel.
2021. 03. 01. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a Nébih élelmiszerpazarlás elleni programja

Folytatódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás elleni programja, a Maradék nélkül - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2021. 03. 01. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz évet zártak a dohánytermelők

Termésátlagot és termésmennyiséget tekintve is rossz évet zártak 2020-ban a dohánytermelők - mondta a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke hétfőn az MTI-nek.
2021. 03. 01. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivonul Magyarországról a Commerzbank

Kivonul Magyarországról és több más piacról Németország egyik legnagyobb pénzintézete, a Commerzbank - írta hétfői számában a Handelsblatt című német üzleti lap.
2021. 03. 01. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilőtt a magyar tőzsde, a Mol húzta a kereskedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 920,08 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 44 710,25 ponton zárt hétfőn.
2021. 03. 01. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tesztelik az új Mol Bubi-t

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint gőzerővel szerelik össze az új Mol Bubi bicikliket a Csepel Zrt. üzemében, és hamarosan a nagyközönség is találkozhat a modern kerékpárokkal, amelyeket március 1-től tesztelnek.
2021. 03. 01. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól zárta a tavalyi évet az Alteo

Az Alteo Nyrt. a járvány ellenére is kimagasló eredménnyel, 29 százalékos árbevétel- és 116 százalékos nyereségnövekedéssel zárta a 2020-as évet - közölte az energetikai társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 03. 01. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyártásirányítási rendszert fejleszt Magyarországon a Strabag

A Strabag Építőipari Zrt. gyártásirányítási rendszert fejleszt Magyarországon - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2021. 03. 01. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdobták a beruházások a GDP növekedését

A vártnál jobb 2020 negyedik negyedévi beruházási adatok szerepet játszhattak a GDP meglepően kedvező alakulásában, az idén pedig az uniós források segítségével 6-10 százalékos növekedést mutathatnak a fejlesztések - kommentálták a legfrissebb beruházási adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2021. 03. 01. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP Bank 15 innovatív startuppal indít együttműködést

Az OTP Bank 15 érettebb, növekedési fázisban lévő innovatív technológiai vállalkozással kezd 3 hónapos együttműködést a negyedik Startup programjában - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2021. 03. 01. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Februárban is csúcsközelben járt a Budapesti Értéktőzsde fő indexe

Jó hónapot tud maga mögött a BÉT: a BUX a hónap során pár száz pontnyira megközelítette mindenkori legmagasabb értékét, és stabilan a járvány előtti szinteken mozgott. Az előző havi záráshoz képest 0,7 százalékkal 43 502 pontról-ról 43 790 pontra emelkedett. Ezúttal a Richter és a Telekom volt a húzóerő, miután korábban hónapokon át a Mol és az OTP vezették az emelkedést. A jó hangulatot a nemzetközi tőzsdei hangulat is segítette: a főbb indexek továbbra is örökös csúcsaik közelében járnak. A BÉT részvényszekciójának összesített forgalma 220 milliárd forint volt, ami napi 11 milliárdos értéket jelent. A brókercégek forgalmi rangsorában a Wood végzett az első helyen, őt követi a Concorde, majd az Erste.
2021. 03. 01. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: