Forgalom nélkül esett a magyar piac
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar piac nagyon gyenge forgalom mellett enyhén alulteljesítő volt az európai börzékhez képest. Európában inkább oldalazást, enyhe pozitív hangulatot látni, az amerikai piacok félszázalékos emelkedésben vannak, sőt Ázsiában is viszonylag jó hangulat volt. A szakértő szerint kicsit kilógtunk a sorból, de ennek nincs nagy jelentősége.
BUX index

A BUX-ot alapvetően az OTP árfolyamának csökkenése húzta nagyobb mértékben lefelé. A devizahitelesek megsegítésével kapcsolatos kockázatok még mindig lefelé nyomják a bankpapír árfolyamát. A Mol ára kifejezetten alacsony forgalom mellett mozdult el lefelé. A többi blue chipben gyakorlatilag nem volt lényegi elmozdulás - mondta Vaszkó Szabolcs.
MOL részvény

A Mol ára 130 forinttal, 0,81 százalékkal 15 920 forintra csökkent, 552,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 1,31 százalékkal 4130 forintra esett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.
OTP részvény

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,98 százalékkal 310 forintra erősödött, forgalma 318,3 millió forint volt. A Richter 10 forinttal, 0,27 százalékkal 3690 forintra gyengült, forgalma 617,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 111,5 millió forintos forgalom mellett 295 forinttal, 1,48 százalékkal 20 295 forintra nőtt.