Forint-forint, tra-la-la!

A 280 forintos euróárfolyam alatt keresi a mozgási tartományt a forint, enyhén erősödő tendenciát követve: az eurót kedden délután négy órakor 277,86 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 279,86 forint után. Keddre virradóra a jegyzés 277,80 forinton állt a nemzetközi deviza kereskedelemben.

A dollárt 219,60 forinton jegyezték kedden délután négy órakor 1,2663 dolláros euró jegyzés mellett. Hétfőn délután még 222,95 forinton jegyezték a dollárt, míg az eurót 1,2562 dolláron. A svájci frank 208,44 forint volt a hétfő délutáni 208,25 után, 100 japán jent pedig 248,40 forinton jegyeztek 250,16 forint után.

 

Az euró árfolyama szélesen ingadozott egymást követő ellentétes hatásokra. Az európai kereskedés kezdete előtt az eurót 1,2600 dollár felett jegyezték, majd kora délelőtt, miután a portugál szuverén adósbesorolást két fokozattal leminősítette a Moody's, ez ismét az euróövezeti pénzügyi rendszer stabilitási problémáira terelte a befektetői figyelmet. Erre cáfolt rá a jelentős túljegyzéssel fogadott 6 hónapos görög kincstárjegy-kibocsátás.

 

Görögország az első alkalommal mérette meg magát a tőkepiacon az IMF-EU segélycsomag májusi jóváhagyása óta. A befektetői hangulatot erősítette kora délután az amerikai tőzsdei eredmény beszámoló periódus bíztató kezdete. A Wall Street DJIA-30 indexét alkotó részvények közül az Alcoa jelentett elsőként, mégpedig a várakozásokat messze felülmúló második negyedévi eredményről. A javuló befektetői kockázatvállalási hajlandóság gyengítette a dollárt, csakúgy, mint a májusban tovább növekvő amerikai kereskedelmi deficitről közzétett adat. Az euró emiatt 1,27 közelébe erősödhetett 1,2524 dolláros napi minimumról.

 

A javuló befektetői hangulatot jól tükrözte a mérsékelt emelkedéssel nyitó európai tőzsdék délután két százalékot közelítő nyeresége és az amerikai tőzsdeindexek egy százalék körüli nyereséges nyitása. A forint és a zloty követte az euró erősödését: a forint 278,80 forintos euróról 277,50-ig erősödött nap közben, a zloty pedig 4,08 feletti euró jegyzésről 4,06 közelébe. A cseh korona a vártnál magasabb májusi külkereskedelmi mérleg hatására nem tudta követni a térségbeli devizák árfolyamemelkedését és 25,35 körüli euró jegyzésről 25,40 közelébe gyengült.

 

A román lej a reggeli órákban tartott 4,25 körüli euró jegyzésről 4,26 fölé gyengült kedvezőtlen belföldi makrogazdasági mutatók hatására. Az ország GDP-je a kormány megszorító intézkedései hatására az idén az eddig várnál nagyobb mértékben eshet vissza. A forint mozgási tartománya a héten a kedvező nemzetközi befektetői hangulat fennmaradását feltételezve a 280-as euró jegyzés alatti 2-3 forintos sávban valószínűsíthető.

Tom Van de Cruyst nevezte ki a MET Csoport az Értékesítési és Trading üzletág élére

A MET Csoport, Európa egyik vezető energiavállalata, 2025. szeptember 1-jei hatállyal Tom Van de Cruyst nevezte ki az Értékesítési és Trading üzletág vezérigazgatójának.
2025. 07. 29. 16:00
Megosztás:

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak - közölte az NKFH kedden az MTI-vel.
2025. 07. 29. 15:00
Megosztás:

NGM: nem szűkül az anyák adómentessége - életkortól függetlenül biztosítja a kormány

Egyes sajtóhírekkel ellentétben továbbra is változatlanul járni fog a személyijövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. A kormány semmilyen formában nem szűkítette a jogosultak körét - írta hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 07. 29. 14:00
Megosztás:

Elmaradt az áttörés: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll. Ez jelentős esésnek számít, főleg annak viszonylatában, hogy az elmúlt két mérési ciklusban is folyamatosan javult a cégvezetők hangulata, és az első negyedévben ismét elérhető közelségbe került a nulla pont, de akár a pozitív tartományba való átfordulás is. A csökkenést leginkább makrogazdasági tényezők váltották ki. A nagyvállalatok romló árbevételi kilátásokkal számolnak, csökkenő nyereség mellett, vagyis jelenleg kevésbé eredményes 12 hónapot prognosztizálnak, mint az elmúlt két negyedévben.
2025. 07. 29. 13:00
Megosztás:

Egzisztenciális kérdés: ennyi pénzünk marad hó végén

A magyarok egyre nagyobb részének kihívás, hogy kijöjjön a jövedelméből, a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem képes megtakarítani. Ez a tendencia évről évre rosszabb, és nemzetközi összevetésben sem vagyunk jók a kutatásban résztvevő országok között – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata megbízásából készített, 9 országra kiterjedő nemzetközi kutatásából. Az adatok a pénzügyi kiszolgáltatottság aggasztó mértékére hívják fel a figyelmet, amelynek nemcsak gazdasági, hanem szociális következményei is vannak: egy váratlan kiadás vagy jövedelemkiesés sokaknak már most is komoly krízist jelentene.
2025. 07. 29. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai kötvényhozamok

Miután az EU és az USA közötti kereskedelmi egyezményt a korábban vártnál magasabb, 15%-os vámkulccsal kötötték meg a felek, azért az amerikai inflációs várakozások kissé emelkedtek, miközben romlottak az európai növekedési várakozások.
2025. 07. 29. 11:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt az S&P 500 és a Nasdaq Composite az EU-USA kereskedelmi megállapodás után

Az S&P 500 index sorozatban hatodik alkalommal zárt történelmi csúcson, a Nasdaq Composite szintén új rekordot ért el a hétfői kereskedés során. A befektetők az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti vámmegállapodás hatásait mérlegelték, miközben a hét további jelentős piaci eseményeire készültek. Magas szintű amerikai és kínai gazdasági tisztviselők újrakezdték a kereskedelmi tárgyalásokat Stockholmban, a két legnagyobb gazdaság közötti feszültségek enyhítése érdekében.
2025. 07. 29. 10:00
Megosztás:

Gyengülő európai részvénypiacok a vámmegállapodás után, vegyes szektorális teljesítményekkel

Az európai részvénypiacok csökkenéssel zárták a hétfői, volatilis kereskedési napot, miután a befektetők értékelték az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrejött kereskedelmi megállapodás hatásait.
2025. 07. 29. 09:00
Megosztás:

Szeptembertől megszűnik az öthetes lottó és heti kétszer is húzzák a Hatoslottót

Megújul a Hatoslottó, szeptembertől az eddigi heti egy helyett kétszer, vasárnap mellett már csütörtökön is lesz sorsolás. A megújulás első lépéseként augusztus elejétől megszűnik az öthetes szelvény feladásának lehetősége. Szeptembertől további újdonságként az 1 sorsolásra feladás mellett, 2, 5 és 10 sorsolásra adhatják majd fel szelvényeiket a játékosok.
2025. 07. 29. 08:33
Megosztás:

Nem szűkül az anyák adómentessége! Életkortól függetlenül biztosítja a kormány.

Sajtóhírekkel ellentétben továbbra is változatlanul járni fog a személyi jövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. A kormány semmilyen formában nem szűkítette a jogosultak körét - áll az NGM friss közleményében.
2025. 07. 29. 08:00
Megosztás:

A befektetési célú ingatlanvásárlók spanyolország felé fordulnak

Costa del Sol régiója a magyar ingatlanvásárlók körében egyre népszerűbb: jellemzően 350-600 ezer euró közötti ársávban keresnek, egy-egy új építésű projektnél pedig akár 25%-os értéknövekedéssel is számolhatnak, ami a bérbeadásnál is nagyobb hozamot jelenthet. A Duna House spanyolországi partnere szerint egyre több magyar érdeklődő keresi fel őket, ami a hazai kereslet élénkülését tükrözi.
2025. 07. 29. 07:00
Megosztás:

Most érdemes diákszámlát nyitni – akár 60 ezer forintos bónusszal is indulhat a tanév

A ponthatárok kihirdetésével nemcsak az egyetemi felvételt nyert hallgatók izgulnak, hanem a bankszektor is aktivizálja magát: a nyár végi időszakban egymást érik a fiatalokat célzó számlanyitási akciók. A money.hu összegzése szerint több bank is akár több tízezer forintos bónuszokkal és ingyenes számlavezetéssel próbálja magához csábítani az új egyetemistákat.
2025. 07. 29. 06:00
Megosztás:

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után folyamatosan bővül a választék az albérletpiacon: másfél hét alatt több mint 700 új kiadó lakás jelent meg a piacon. A ponthatárhirdetést megelőző héten országszerte 16 500 kiadó lakóingatlan-hirdetésből választhattak a bérlők, ami már akkor is 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Mostanra ez a szám 17 200 fölé emelkedett, ami 4,2 százalékos kínálatbővülést jelent. Az albérletárak egyelőre még nem mozdultak felfelé, ami részben a jelentős kínálatnak is köszönhető.
2025. 07. 29. 05:00
Megosztás:

Stabilcoinok forradalma: Kik nyerhetnek a digitális dollárversenyben?

A stabilcoinok már nem csupán a kriptovilág „kockázatkerülő” alternatívái – mára a hagyományos pénzügyi intézmények és a világ legnagyobb vállalatai is versenybe szálltak értük. A nemrég elfogadott GENIUS Act az első valódi törvényi keretrendszert biztosítja a stabilcoinoknak az Egyesült Államokban, megnyitva az utat a digitális dollár-alapú eszközök új generációja előtt. A tét óriási: aki elsőként adaptálja a technológiát, uralhatja az új pénzügyi infrastruktúra alapjait.
2025. 07. 29. 04:00
Megosztás:

A Tether Amerikába tart – de vajon bírja-e a szabályozási nyomást?

A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátója, a Tether, végre belép az amerikai piacra – de a belépője nem mentes a kihívásoktól. A Genius Act elfogadása új korszakot nyitott a stabilcoin-piacon, és bár a Tether komoly szereplő lehetne a dollárhoz kötött digitális valuták terén, kérdéses, hogy készen áll-e megfelelni az USA szigorú szabályozásainak. Eközben a rivális Circle már jóval előrébb jár – és a piac ezt díjazza is.
2025. 07. 29. 03:00
Megosztás:

Kapcsolgassuk a légkondit, vagy menjen folyamatosan? Mi a jobb?

Nem érdemes megvárni, míg pokoli hőség lesz a lakásban – a klímát már jóval előtte el kell indítani. A szakértők szerint a legjobb, ha a berendezés folyamatosan, alacsony fokozaton működik, így nemcsak hűvösebb lesz, de az áramfogyasztás is kevesebb. A hosszabb és intenzívebb hőségidőszakok is könnyen átvészelhetők a klímaberendezések okos használata mellett.
2025. 07. 29. 02:01
Megosztás:

Nem kell több WC papír a jövőben! Új dolog jön helyette

A WC-papír kora lejárt? A bidéfunkció forradalmasítja a személyes higiéniát és a fenntarthatóságot. Szakértők szerint egészségesebb: meleg vizes öblítés a fürdőszobákban.
2025. 07. 29. 01:00
Megosztás:

Halmozzák a bálnák a SHIB tokeneket - A TOKEN6900 közelít a 1,5 millió felé

A Shiba Inu (SHIB) bálnák az utóbbi időben tömegesen mozgolódni kezdtek, ami az elemzők szerint fokozott akkumuláció jele lehet.
2025. 07. 29. 00:01
Megosztás:

PayPal kripto áttörés: Mostantól több mint 100 kriptovalutával is fizethetünk világszerte

A digitális fizetések új korszakba lépnek: a PayPal bejelentette, hogy a vállalkozások számára elérhetővé teszi a kriptovalutás fizetéseket több mint 100 különböző tokennel. Ez nem csupán egy új funkció, hanem a globális pénzügyi infrastruktúra forradalmasítása is egyben – gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb kereskedelmet ígérve.
2025. 07. 28. 23:00
Megosztás:

USA Kriptóhete történelmi fordulópontot jelent – a Bitget vezérigazgatója szerint ez csak a kezdet

Az USA-ban zajló Kriptóhét és az új kriptovaluta-szabályozási csomag bejelentései minden korábbinál erősebben jelzik: a digitális pénzügyek új korszakba léptek. A Bitcoin történelmi csúcsa, a rekordméretű intézményi befektetések, valamint az új törvények – mint a GENIUS Act, Clarity Act és az Anti-CBDC Surveillance State Act – együtt egyértelmű fordulópontot jelentenek a piac fejlődésében.
2025. 07. 28. 22:00
Megosztás: