Gyorsulhatott a magyarországi infláció

Valamivel öt százalék fölé gyorsulhatott a múlt hónapban az éves összevetésű magyarországi infláció - jósolja a legtöbb londoni felzárkózó piaci elemző a szeptemberi inflációs adatok ismertetése előtt. Ez a várakozás azonban nem egyöntetű: a Cityben van olyan vélemény is, amely szerint folytatódhatott az infláció lassulása, mivel a gyenge kereslet miatt továbbra is mérsékelt az áfaemelés hatásának inflációs átszűrődése.

Az MTI által előrejelzéseikben szemlézett nagy citybeli házak közül a Goldman Sachs pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege "enyhe gyorsulást" vár a múlt hónapról: a cég elemzői 5,2 százalékos, teljes kosárra számolt éves fogyasztói inflációt valószínűsítenek.

 

Augusztusban a vártnál jóval alacsonyabb, 5 százalékos - az általánosan várt gyorsulás helyett az egy hónappal korábbihoz képest lassuló - tizenkét havi inflációt mértek Magyarországon. A Goldman Sachs szerint mindazonáltal a középtávú kilátások akkor is kedvezőek, ha ezúttal ellenkező irányú meglepetést keltenek az inflációs adatok. A ház azt várja, hogy az éves inflációs ütem 2010 második felére a magyar jegybank 3 százalékos célszintje alá süllyed, ahogy az adóintézkedések hatása végképp elenyészik.

 

A GS citybeli elemzői szerint az idén egyelőre még gyorsulás következik, 5,9 százalék felé tartó adatokkal 2009 végéig, de hozzáteszik: a magyar gazdaságban folyamatosan érvényesülő negatív kibocsátási rés és a forint visszaerősödése minden bizonnyal korádban tartja az alapszintű inflációs nyomásokat. A Goldman Sachs londoni szakértői a piacon beárazottal azonos mértékű, fél százalékpontos kamatcsökkentést jósolnak az MNB Monetáris Tanácsának októberi ülésére.

 

Magyarország infláció

 

Mivel azonban szerintük a magyar jegybank kiszámítható lépésekkel akarja elkerülni az árfolyam-kilengéseket, a GS elemzői arra számítanak, hogy az MNB most nem fogja meglepni a piacot a jelenleg 7,50 százalékos kamatszint nagyobb mértékű, például 0,75 százalékpontos csökkentésével, akkor sem, ha ennek lehetősége a kamatdöntő ülésen ismét felmerülne.

 

A JP Morgan bankcsoport londoni részlegénél szintén 5,2 százalékos éves magyarországi inflációt várnak szeptemberről az 5 százalékos augusztusi ütem után. Az általuk valószínűsített gyorsulást a cég elemzői a belépő bázishatásokkal és a júliusi áfaemelés további, mérsékelt átszűrődésével indokolják.

 

A ház szerint az infláció 5,8 százalékon tetőzik az idei év végén, de ha nem lesz komolyabb inflációs meglepetés, és nem indul el forinteladási hullám - a cég egyik lehetőséget sem valószínűsíti alapeseti forgatókönyvében -, októberre újabb fél százalékpontos kamatcsökkentés várható. A JP Morgan jövőre 6 százalékos MNB-kamatmélypontot vár. Egy korábbi elemzésében a ház úgy vélekedett, hogy a globális kockázatvállalási hajlam gyengülése esetén ennél alacsonyabb magyarországi jegybanki kamatszintnek már negatív átgyűrűző hatása lehetne a forintra.

 

A Barclays Capital befektetési csoport azonban ennél agresszívabb kamatcsökkentési előrejelzést tart érvényben: e cég londoni elemzői 5 százalékig csökkenő MNB-kamatot jósolnak 2010-re. Ez a ház - a citybeli konszenzustól eltérően - 4,9 százalékra lassuló éves inflációt vár szeptemberre, azzal az indokkal, hogy a gyenge kereslet korlátozza az áfaemelés inflációs átszűrődését, és ez nagy valószínűséggel a dezinfláció folytatódását eredményezi.

 

A Barclays Capital londoni elemzői szerint az MNB-alapkamat már 2010 első negyedére 5 százalékig csökken, és legalább a harmadik negyedév végéig ezen a szinten marad. A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege azonban egészen 5,3 százalékig gyorsuló inflációt vár szeptemberről, a negatív bázishatások belépésére hivatkozva. A cég elemzői megjegyzik ugyanakkor, hogy még ez az ütem is elmaradna az MNB által legutóbb jósolttól. Ha ez lesz a helyzet, az megerősíti, hogy az áfaemelés a vártnál kisebb mértékben szűrődik át a fogyasztói árakba - vélekedtek a BoA-ML citybeli szakértői.

 

A ház jövőre már az infláció meredek lassulását valószínűsíti, és azzal számol, hogy ezt szintén jelentős, ám fokozatosan végrehajtott pénzügypolitikai enyhítés kíséri. A Bank of America-Merrill Lynch távlati előrejelzésében 5,50 százalékos MNB-alapkamat szerepel 2010 végére.


Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás: