Hazánk fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért makrogazdasági jelentősége meghatározó - mondta Nagy István agrárminiszter a külgazdasági attasék éves értekezletén, Budapesten az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

Hazánk fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar

A szaktárca hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a miniszter a rendezvényen ismertette, hogy az utóbbi három évben az élelmiszergazdasági export értéke 8 milliárd euró fölött alakult. Ehhez az is kellett, hogy a magyar mezőgazdaság termelékenysége 2010 és 2018 között jelentősen javult, melynek következtében érdemi felzárkózás ment végbe a régi uniós tagországokhoz képest - tette hozzá.
   
Az agrárexport aránya a teljes nemzetgazdasági exporton belül 2018-ban 8,3 százalék volt és az agrárgazdaság közel 2,9 milliárd euróval járult hozzá a nemzetgazdaság majdnem 5,6 milliárd eurós többletéhez. 2010 és 2018 között az export 49 százalékkal, az import 57 százalékkal, így az egyenleg 35 százalékkal növekedett.
   
Az agrár-környezetvédelmi területen jelenleg 13 állomáshelyen lát el feladatot agrár- és környezetügyi szakdiplomata, az exportnövekedés és a mezőgazdasági-környezetügyi kapcsolatok döntő része nagymértékben az agrárattasé hálózatnak köszönhető.
   
Nagy István kijelentette, az élelmiszeripar stratégiai ágazatnak minősül, ezért az a 2014-2020-as támogatási időszakban 300 milliárd forint támogatásban részesül. Emlékeztetett arra, hogy az eddigi adatok alapján 2014 óta az élelmiszeriparba áramlott támogatások nagysága mostanáig meghaladta a 300 milliárd forintot.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!
   
Az élelmiszeriparban nyilvántartott mintegy 5 ezer vállalkozásból, nagyjából ezer végez exporttevékenységet. Az exportáló vállalatok által realizált árbevétel már megközelítette az 1300 milliárd forintot.
   
Az élelmiszeripar árbevételének jelenleg több mint 30 százaléka származik exportból, és ez az arány fokozatosan nő, a legtöbb exportárbevétel a húsiparban, az állateledel-gyártásban és a zöldség-gyümölcs feldolgozásban jelentkezik.
   
Az agrártárca vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország a világ legszigorúbb, az EU által kialakított állat- és növényegészségügyi előírásokat követi és alkalmazza. Elmondta, hogy a kivitelben megjelenő magyar élelmiszergazdasági termékek betegségektől mentesek és kiváló minőségűek. Aláhúzta, hogy Magyarország csak olyan export- és importtevékenységet támogat, amely figyelembe veszi az ország  mezőgazdaságának érzékenységét és hozzájárul az állat- és növényegészségügyi előírások betartatásához.
   
A miniszter kiemelte, Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agráriumban és az élelmiszeriparban van. Jelezte, hogy hazánk továbbra is nyitott azokra az értékteremtő beruházásokra, amelyek előre viszik a mezőgazdaságot, és segítik a vidék versenyképessé válását - tájékoztatott az Agrárminisztérium.

Hozzászólások

A helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért

Nagyrészt a helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért - hangsúlyozta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
2019. 10. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sorra dőltek meg a melegrekordok

A hajnali után további melegrekordok dőltek meg hétfőn. Az új országos napi rekord 28 Celsius-fok lett - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-t.
2019. 10. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál sokkal kevesebb szőlő termett idén itthon és Európa több országában

Tévedtek a szakemberek, elmaradt a szőlőtúltermelési válság, a vártnál kevesebb szőlő termett hazánkban és más európai országban is, így a borexport is segít levezetni az elmúlt két év alatt felhalmozódott hazai borkészleteket. A Varga Pincészetnél is véget ért a szüret, a borászat idén „csak” 18,5 millió kiló szőlőt dolgozott fel, a tavalyihoz hasonlóan várhatóan 14,5 millió palack bort dobnak majd piacra, az európai terméskiesésnek köszönhetően pedig az export mennyiség legalább 50 százalékkal nőni fog. A gyönyörű őszi idő fantasztikus minőségű évjáratot érlelt, a korai fajták némelyike már palackban van, többek között a különleges zamatú Irsai Olivér.
2019. 10. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasúton Kínába – Rendszeres tehervonatot indít Budapestről Xiamenbe a METRANS

Ma indult útjára első alkalommal a METRANS Csoport Budapestről Kínába rendszeresen közlekedő konténerszállító tehervonata. Az útnak induló szerelvényen szállított áruk döntő többségét Magyarországról származó termékek teszik ki, de Közép-Európa más országaiból is került rá rakomány. A szerelvény Magyarországon, Szlovákián, Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon át 15 nap alatt 9500 km utat tesz meg a kínai Xiamen városába. A METRANS Csoport menetrend szerinti új kínai járata mostantól gyors és gazdaságos hozzáférést kínál a legnagyobb ázsiai piachoz a hazai cégek és a régió más vállalatai számára. Az új Budapest–Kína járat egyúttal „zöld” logisztikai megoldást is jelent, hiszen a vasúti áruszállítás jelentős közúti teherforgalmat képes környezetbarát módon kiváltani.
2019. 10. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Opus piaci visszaélést gyanít

Az Opus Global Nyrt. az Opus-részvények kereskedésének piacán valószínűsített piaci visszaélések feltárása érdekében bejelentést tett a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Mivel a bejelentés short ügyletekre vonatkozott, a jegybank vizsgálja az ezzel kapcsolatos esetleges jogszabálysértéseket - tudta meg az MTI.
2019. 10. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az irodapiac jövője - szolgáltatott iroda

A szolgáltatott irodák legnagyobb piacát továbbra is az Egyesült Királyság és az USA jelentik, ám mostanra Magyarországon is megjelentek, ezzel együtt az igény az ezekre vonatkozó bérleti szerződések kialakítására. A szolgáltatott iroda a jelenlegi irodapiacnak csupán kb. 5%-át teszik ki, ám előrejelzések szerint 2030-ra ez a piaci részesedés akár 30%-ra is nőhet. A Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda az előnyeit és hátrányait járta körbe.
2019. 10. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Agresszív adóstruktúrák bejelentését írja majd elő a NAV

Nem csak adótanácsadókra, hanem bankokra, könyvelőkre és egyéb tanácsadókra is kiterjed az adóstruktúrák bejelentésének kötelezettsége – derült ki a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara és a Jalsovszky Ügyvédi Iroda október 10-i, közös szervezésű konferenciáján. És bár a bejelentéseket csak jövő évtől kell megtenni, az már tavaly nyár óta megkezdett ügyletekre is kiterjed. Ez pedig lehet, hogy okoz majd váratlan szituációkat a tanácsadók ügyfelekkel való kapcsolatában.
2019. 10. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét rekord enyhe volt az éjszaka

Továbbra is melegebb van az ilyenkor szokásosnál, ismét rekord enyhe volt az éjszaka - közölte hétfőn Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2019. 10. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó eredménnyel rukkolt elő a Coca-Cola

A vártnál enyhén nagyobb, 9,5 milliárd dolláros árbevételen 0,56 dolláros tisztított EPS-t ért el a Coca-Cola a harmadik negyedévben - olvashatjuk az ERSTE elemzésében.
2019. 10. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új alapokra helyeződhet Magyarország és az IMF kapcsolata

Új alapokra helyeződhet Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapcsolata a magyar gazdaság fejlődésének köszönhetően - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Washingtonban, miután találkozott Krisztalina Georgievával, az IMF új vezérigazgatójával.
2019. 10. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az NHP fix az agrárium hitele

Az első félévben a K&H több mind 21 milliárd forint értékben kötött NHP fix hitel- és lízingszerződést. A legaktívabbak az agár- és élelmiszeripari cégek, a Bank teljes NHP fix hitelállományának 60%-át ez az ágazat vette igénybe, a szerződések átlagos hitelösszege pedig 80%-kal meghaladja a piaci átlagot.
2019. 10. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig kell elvégezni a kötelező banki adategyeztetést!

Október 31-ig kell elvégezni a kötelező banki adategyeztetést - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2019. 10. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder János Japánba látogat

Áder János október 20-30. között Japánba, Laoszba és Kambodzsába látogat. Az államfőt útjára elkíséri felesége, Herczegh Anita - tájékoztatta az MTI-t vasárnap a Köztársasági Elnöki Hivatal.
2019. 10. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tematikus műsorokkal készül az M5 kulturális csatorna október 23-án

Tematikus műsorokkal készül október 23. alkalmából az M5 kulturális csatorna; szerda este többek között a Tumbász Ákos és Forró Mariann szerelmi történetét feldolgozó Szerettünk volna még élni című dokumentumfilmet láthatják a nézők - mondta el Siklósi Beatrix csatornaigazgató az MTI-nek.
2019. 10. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden várakozást felülmúlt a Magyarország 365 fotópályázat sikere

Minden előzetes várakozást felülmúlt a Magyarország 365 fotópályázat sikere: 4700 fotós közel 17 ezer pályaművet nyújtottak be - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
2019. 10. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan vizsgálja a magyar adósosztályzatot a Moody's

A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service. Ezzel befejeződik Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálati sorozata.
2019. 10. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 10. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Száraz, napos időnk lesz a jövő héten

Száraz, napos, meleg idő várható a jövő héten is. Hétfőn akár 28 fok is lehet, s a továbbiakban is csak néhány fokkal lesz hűvösebb - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2019. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Október 21-től az eSzemélyihez is hozzárendelhető a vasúti bérlet

Október 21-től a MÁV vasúti bérletei hozzárendelhetők az új típusú - 2016. január 1-től kibocsátott - személyazonosító igazolványhoz, az eSzemélyihez - közölte a MÁV Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2019. 10. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább romlott a levegő minősége a magas szálló por tartalom miatt

Több településen tovább romlott a levegő minősége a magas szálló por tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap az MTI-vel.
2019. 10. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: