Hétfőn csak két tagot jelölhetnek a monetáris tanácsba
A napilap információit megerősítette Rogán Antal bizottsági elnök is, aki elmondta: azért jelölnek csak két tagot, mert a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy bárki nyomást kíván gyakorolni a jegybank monetáris tanácsának munkájára. Mindkét jelölt korábban dolgozott az MNB-ben.
Bártfai-Mager Andrea 2001-től az MNB bankfőosztályát vezette, majd 2006-tól előbb főosztályvezetői, később igazgató-helyettesi beosztással a pénzügyi stabilitási szakterületet vezette. Bártfai-Mager Andrea 2007 és 2010 között a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsának versenyjogi és fogyasztóvédelmi tárgyú versenyfelügyeleti ügyekben eljáró tagja volt.
Jelenleg a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója. Gerhardt Ferenc 2005 és 2007 között volt az MNB banküzemi szakterületének vezetője igazgatói kinevezéssel. Fél évig a jegybank alelnöki teendőit is ellátta. Jelenleg a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese. Korábban számos magyarországi pénzintézetnél dolgozott, így a CIB-nél, az ING-nél, a Konzumbanknál, az MKB-nál és az Allianz Hungáriánál. (MTI)