Hihetetlen eredmény az Intel-nél
2010. 04. 14. 07:25
Történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el a világ első számú chipgyártója, az Intel: kedden közzétett gyorsjelentése szerint 44 százalékos bevétel-növekedésre tett szert, felülmúlva az elemzők előzetes várakozását.
Az Intel az első technológiai vállalat, mely közzétette az idei évi első negyedéves eredményét, mely adózás után 2,4 milliárd dollárt, részvényenként 43 centet ért el, az egy évvel korábbi 629 millió dollárt, illetve részvényenként 11 cent et követően.
A növekedés meghaladta a részvényenként 38 centre becsült előrejelzéseket. Az Intel bevétele 10,3 milliárd dollárra emelkedett, szintén meghaladva az elemzők 9,84 milliárdos becslését. A vállalat 10,2 milliárd dollár bevételt jelez előre a második negyedévre.
Az Intel-részvények árfolyama kedden a kereskedést 22,76 dolláron zárta a New York-i tőzsdén, majd 4,1 százalékos erősödéssel 23,70 dollárra nőtt a tőzsdezárást követő nem hivatalos kereskedésben.
Emiatt zuhant hét évtizedes mélypontra a brit autóipar termelése
Több mint hét évtizedes mélypontra zuhant a brit autóipar termelése szeptemberben, mindenekelőtt a Jaguar Land Rover (JLR) elleni kibertámadás miatt, amely az egész múlt hónapra megbénította a legnagyobb brit autóipari csoport működését.
Csúcstalálkozót tartanak Londonban az Ukrajnát támogató országok vezetői
Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának - Coalition of the Willing - vezetői. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferencián Keir Starmer, a vendéglátó brit miniszterelnök felveti az orosz földgáz- és nyersolajexport "eltávolítását a világpiacról", valamint a zárolt orosz vagyoneszközök felhasználását Ukrajna támogatására.
Altcoin-tél 2026-ig? A Bitget vezérigazgatója szerint leáldozott az altcoinok csillaga
Az altcoin szezon elmarad — legalábbis a Bitget vezérigazgatója szerint. Gracy Chen szerint a befektetők hiába várják a kisebb kriptovaluták újabb fellendülését: a tőke és a figyelem szinte kizárólag a Bitcoinra összpontosul, miközben az altcoin szektor egyre gyengébben teljesít. A piaci dinamika átrendeződése tartósnak tűnik, és komoly következményekkel járhat a kriptogazdaság egészére nézve.
A kriptovaluták felnőtté válása: Hogyan lett a blockchain a digitális gazdaság alapja
A 2025-ös év mérföldkő lett a kriptovaluták világában. Már nemcsak spekulációról vagy új technológiák teszteléséről van szó — a blokklánc immár valódi gazdasági motort jelent, amely integrálódik a globális pénzügyi rendszerbe. A világ digitális jövője egyre inkább a decentralizált technológiákra épül.
1300 milliárd dollárra nőhet 2030-ra a globális vállalati és befektetési banki piac
A vállalati és befektetési banki szolgáltatások piaca (corporate and investment banking - CIB) a következő években átlagosan évi 4 százalékkal növekedhet és 2030-ra meghaladhatja az 1045 milliárd dollárt, a nem banki pénzügyi intézmények (NBFI) bevételeivel együtt pedig elérheti az 1300 milliárd dollárt - derül ki a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó éves szektorális jelentéséből.
Alig mozdult péntekre a forint
Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben
Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben
Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
Gyengült a forint csütörtök estére
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.