Hitelminősítők reflektorfényben
Bár számos hasonló intézmény működik a világon, 1975-ben az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) ezt a három nagy múltú pénzügyi céget emelte ki Országosan Elismert Statisztikai Értékelő Szervezetként (NRSRO). Az elmúlt héten azonban Andrew Cuomo New York-i főügyész e három szervezet képviselőit is beidézte annak a vizsgálatnak keretében, amelynek során négy nagy amerikai és négy európai banknál kutatja, vajon megtévesztő adatokat szolgáltattak-e pénzügyi termékeikről az értékelőknek.
James Bond klasszikus formulája szerint az első gyanús eset lehet véletlen, a második egybeesés, de a harmadik már minden bizonnyal ellenséges akció. A formulát a pénzvilágra alkalmazva felmerül a kérdés: ha beigazolódik, hogy a bankok valóban "meg akarták vezetni" a hitelminősítőket és rajtuk keresztül a befektetőket, hogyan fordulhatott elő, hogy ez rendre sikerült is, lehet ez puszta véletlen? Ez a kérdés már a subprime-válság óta folyamatosan napirenden van.
Az amerikai jelzáloghitelek összeomlása előtti euforikus ingatlan-beruházási időszakban ezek a bankok (köztük a Goldman Sachs, a Morgan Stanley, az azóta éppen a válság következtében a Bank of America tulajdonába került Merrill Lynch, a Citigroup) elárasztották az piacot olyan bonyolult pénzügyi termékekkel, amelyekbe kétséges alapú "subprime" (nem elsőrendű, vagyis nem biztos fizetőképességű ügyfeleknek nyújtott) jelzálog-hiteleket rejtettek el.
Ezek a papírok rendre AAA jelzést kaptak a hitelminősítőktől - amikor pedig 2007-2008-ban mégis elvesztették értéküket, kibontakozott a válság, amely előbb az amerikai, majd az egész világgazdaságot megrázta, és amelynek következményeit ma is nyögi a világ. A Wall Street bankjainak felelőssége kezdettől szembetűnő volt, de a történelmi múltú hitelminősítőket kevéssé tépázta meg a vihar, bár őket is bírálták. (2008 óta már nyolc szerepel a SEC által elismert listán, de továbbra is az első három a meghatározó.)
Henry Poor még 1860-ban hozta létre cégét, miután beruházási tanácsadóként az amerikai vasútvonalak és csatornák finanszírozásáról írt könyvet, a Standard 1906-ban jött létre a nem vasúti beruházások értékelésére, majd a két cég az 1940-es években egyesült. A Moody's-t az a John Moody alapította 1909-ben, aki a vasúti pénzügyek elemzésében először vezette be a társaságok által kibocsátott értékpapírok, kölcsönök osztályozási rendszerét. John Fitch 1913-ban hozta létre a maga értékelő cégét.
A hitelminősítés maga is jövedelmező üzletté vált: a BBC szerint a Moody's forgalma évi 2 milliárd dollárnak felel meg, az S&P pedig egymaga a vállalati- és országértékelések 40 százalékát bonyolítja le. Az általuk adott osztályzatok, mint a görög és az euró-válság legutóbbi eseményei mutatják, dollár- és eurómilliárdokat mozgatnak meg. Az amerikai tőzsdefelügyelet által szentesített minősítők bármelyikének elismerő osztályzata könnyebbé teszi egy adott pénzügyi szervezet vagy ország számára kölcsönök, értékpapírok kibocsátását.
Az AAA jelzést kiérdemlő ország például alacsonyabb kamat mellett juthat hitelhez, ám ha romlik az osztályzat, csak drágábban, vagy egyáltalán nem juthat pénzhez (legutóbb ezt Görögország tapasztalhatta meg leminősítése után). Az amerikai tőzsdefelügyelet bizonyos szabályozott befektetési alapokat arra kötelez, hogy csak magasan osztályozott értékpapírokat tartsanak portfóliójukban, ezért azok a leminősített értékpapírokat eladják. Ez eladási hullámot és önmagát erősítő folyamatot alakíthat ki, az értékpapír árfolyama tovább csökken és a kibocsátóra még nagyobb nyomás nehezedik, a befektetőknek járó kamatot tovább kell emelnie, stb.
A jó osztályzatok fordított irányban befolyásolhatják a piacot - de, pénzügyi buborékok létrejöttét is ösztönözhetik. A hitelminősítők óriási befolyása sokakat aggaszt mind az Egyesült Államokban, mind Európában. Nemrég Michel Barnier európai biztos hívta fel a figyelmet a hitelminősítők szabályozásának, beszámoltatásának szükségességére, és felvetette azt is, hogy hozzanak létre európai intézményt az állampapírok értékelésére.
A New York-i államügyész vizsgálata most a bankok és a hitelminősítők kapcsolatait firtatja annak kiderítésére, miért fogadták el kritikátlanul a bankok adatait. Például miért tették közzé egyes hitelminősítők az értékelés részletes metodológiáját, ami megkönnyíthette a kibocsátók számára a mérgező tartalom elrejtését. A személyi kapcsolatok "forgóajtó-rendszerét" is vizsgálják - egyes hitelminősítő elemzők sokkal jobban fizetett állást kaptak korábban általuk értékelt bankoknál.
Milyen szerepet játszott a nagyobb bevételre való törekvés? A jelzáloghitel-válság szakértőjének számító David Reiss brooklyni jogász egyenesen "vérfertőzőnek" minősítette a Reuters szerint a bankok és a minősítők kapcsolatát: "a profitérdekeik kölcsönösek, ha a minősítő nem működik együtt a bankkal, arra ráfizet" - jelentette ki. Az ügyészi vizsgálat e téren sok mindent feltárhat, és mintegy elébe vágva az eredménynek az amerikai szenátus már az elmúlt héten olyan szabályozást fogadott el, amelynek értelmében a jövőben a szövetségi hatóságok fogják kijelölni a kibocsátó pénzügyi szervezetek számára a hitelminősítőt - eddig az utóbbiak maguk dönthették el, melyikhez forduljanak. Ami előrelépés lehet, de aligha küszöböli ki a mélyebben rejtőző szerkezeti okokat - s persze a gazdaság természetéből következő bizonytalanságot sem, amely minden prognózist semmivé tehet.
