Hitelminősítők reflektorfényben

Standard & Poor,s, Moody,s, Fitch, és megannyi rettegett név a nemzetközi pénzvilágban. Az ő értékelésük jelzi a befektetők számára, mekkora kockázatot vállalnak a bankok, pénzügyi intézmények vagy államok által kibocsátott értékpapírok vásárlásával. Az AAA jelzés a lehető legjobb osztályzat, a befektető biztosra mehet, a CCC jelzés pedig a már "bóvlinak" tekinthető, hallatlanul kockázatosnak tartott pénzügyi termékeknek jár.

Bár számos hasonló intézmény működik a világon, 1975-ben az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) ezt a három nagy múltú pénzügyi céget emelte ki Országosan Elismert Statisztikai Értékelő Szervezetként (NRSRO). Az elmúlt héten azonban Andrew Cuomo New York-i főügyész e három szervezet képviselőit is beidézte annak a vizsgálatnak keretében, amelynek során négy nagy amerikai és négy európai banknál kutatja, vajon megtévesztő adatokat szolgáltattak-e pénzügyi termékeikről az értékelőknek.

 

James Bond klasszikus formulája szerint az első gyanús eset lehet véletlen, a második egybeesés, de a harmadik már minden bizonnyal ellenséges akció. A formulát a pénzvilágra alkalmazva felmerül a kérdés: ha beigazolódik, hogy a bankok valóban "meg akarták vezetni" a hitelminősítőket és rajtuk keresztül a befektetőket, hogyan fordulhatott elő, hogy ez rendre sikerült is, lehet ez puszta véletlen? Ez a kérdés már a subprime-válság óta folyamatosan napirenden van.

 

Az amerikai jelzáloghitelek összeomlása előtti euforikus ingatlan-beruházási időszakban ezek a bankok (köztük a Goldman Sachs, a Morgan Stanley, az azóta éppen a válság következtében a Bank of America tulajdonába került Merrill Lynch, a Citigroup) elárasztották az piacot olyan bonyolult pénzügyi termékekkel, amelyekbe kétséges alapú "subprime" (nem elsőrendű, vagyis nem biztos fizetőképességű ügyfeleknek nyújtott) jelzálog-hiteleket rejtettek el.

 

Ezek a papírok rendre AAA jelzést kaptak a hitelminősítőktől - amikor pedig 2007-2008-ban mégis elvesztették értéküket, kibontakozott a válság, amely előbb az amerikai, majd az egész világgazdaságot megrázta, és amelynek következményeit ma is nyögi a világ. A Wall Street bankjainak felelőssége kezdettől szembetűnő volt, de a történelmi múltú hitelminősítőket kevéssé tépázta meg a vihar, bár őket is bírálták. (2008 óta már nyolc szerepel a SEC által elismert listán, de továbbra is az első három a meghatározó.)

 

Henry Poor még 1860-ban hozta létre cégét, miután beruházási tanácsadóként az amerikai vasútvonalak és csatornák finanszírozásáról írt könyvet, a Standard 1906-ban jött létre a nem vasúti beruházások értékelésére, majd a két cég az 1940-es években egyesült. A Moody's-t az a John Moody alapította 1909-ben, aki a vasúti pénzügyek elemzésében először vezette be a társaságok által kibocsátott értékpapírok, kölcsönök osztályozási rendszerét. John Fitch 1913-ban hozta létre a maga értékelő cégét.

 

A hitelminősítés maga is jövedelmező üzletté vált: a BBC szerint a Moody's forgalma évi 2 milliárd dollárnak felel meg, az S&P pedig egymaga a vállalati- és országértékelések 40 százalékát bonyolítja le. Az általuk adott osztályzatok, mint a görög és az euró-válság legutóbbi eseményei mutatják, dollár- és eurómilliárdokat mozgatnak meg. Az amerikai tőzsdefelügyelet által szentesített minősítők bármelyikének elismerő osztályzata könnyebbé teszi egy adott pénzügyi szervezet vagy ország számára kölcsönök, értékpapírok kibocsátását.

 

Az AAA jelzést kiérdemlő ország például alacsonyabb kamat mellett juthat hitelhez, ám ha romlik az osztályzat, csak drágábban, vagy egyáltalán nem juthat pénzhez (legutóbb ezt Görögország tapasztalhatta meg leminősítése után). Az amerikai tőzsdefelügyelet bizonyos szabályozott befektetési alapokat arra kötelez, hogy csak magasan osztályozott értékpapírokat tartsanak portfóliójukban, ezért azok a leminősített értékpapírokat eladják. Ez eladási hullámot és önmagát erősítő folyamatot alakíthat ki, az értékpapír árfolyama tovább csökken és a kibocsátóra még nagyobb nyomás nehezedik, a befektetőknek járó kamatot tovább kell emelnie, stb.

 

A jó osztályzatok fordított irányban befolyásolhatják a piacot - de, pénzügyi buborékok létrejöttét is ösztönözhetik. A hitelminősítők óriási befolyása sokakat aggaszt mind az Egyesült Államokban, mind Európában. Nemrég Michel Barnier európai biztos hívta fel a figyelmet a hitelminősítők szabályozásának, beszámoltatásának szükségességére, és felvetette azt is, hogy hozzanak létre európai intézményt az állampapírok értékelésére.

 

A New York-i államügyész vizsgálata most a bankok és a hitelminősítők kapcsolatait firtatja annak kiderítésére, miért fogadták el kritikátlanul a bankok adatait. Például miért tették közzé egyes hitelminősítők az értékelés részletes metodológiáját, ami megkönnyíthette a kibocsátók számára a mérgező tartalom elrejtését. A személyi kapcsolatok "forgóajtó-rendszerét" is vizsgálják - egyes hitelminősítő elemzők sokkal jobban fizetett állást kaptak korábban általuk értékelt bankoknál.

 

Milyen szerepet játszott a nagyobb bevételre való törekvés? A jelzáloghitel-válság szakértőjének számító David Reiss brooklyni jogász egyenesen "vérfertőzőnek" minősítette a Reuters szerint a bankok és a minősítők kapcsolatát: "a profitérdekeik kölcsönösek, ha a minősítő nem működik együtt a bankkal, arra ráfizet" - jelentette ki. Az ügyészi vizsgálat e téren sok mindent feltárhat, és mintegy elébe vágva az eredménynek az amerikai szenátus már az elmúlt héten olyan szabályozást fogadott el, amelynek értelmében a jövőben a szövetségi hatóságok fogják kijelölni a kibocsátó pénzügyi szervezetek számára a hitelminősítőt - eddig az utóbbiak maguk dönthették el, melyikhez forduljanak. Ami előrelépés lehet, de aligha küszöböli ki a mélyebben rejtőző szerkezeti okokat - s persze a gazdaság természetéből következő bizonytalanságot sem, amely minden prognózist semmivé tehet.


Folytatódik a nyugodt, őszi idő a jövő hét elején

A jövő hét elején is még nyugodt, őszi idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel és sok napsütéssel, majd a hét közepén többfelé lehet eső, zápor. Az október 23-ai nemzeti ünnepen, pénteken azonban csökken a felhőzet és 13-19 fok várható a délutáni órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 18. 22:00
Megosztás:

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be egyes támogatásoknál

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás (ÖKO) támogatási felhívásainál - jelentette be Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 10. 18. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum kapta a nagyobb pofont: több pénz távozott az ETF-ekből, mint a Bitcoin-alapokból

Újabb nehéz hetet zártak a kriptovalutákba fektető amerikai tőzsdei alapok, és ezúttal az Ethereum mérlege lett kedvezőtlenebb. Az október 16-ával végződő kereskedési héten az Ethereum ETF-ekből mintegy 320,1 millió dollárt vontak ki nettó értelemben, miközben a Bitcoin-alapokból 228,4 millió dollár távozott. Az Ethereum oldalán a tőkekiáramlás döntő része a BlackRock egyik meghatározó termékéhez kapcsolódott, miközben a kriptopiaci árfolyamok is nyomás alatt maradtak.
2026. 10. 18. 20:00
Megosztás:

Biztonságos távoli hozzáférés a vállalati működésért

Egy péntek délutáni rendszerhiba könnyen leállíthatja a számlázást vagy a raktári munkát. Ha a rendszergazda nincs a helyszínen, a távoli kapcsolat gyors segítséget adhat. A képernyő megosztása és a beavatkozás azonban csak akkor jelent valódi megoldást, ha az illetékes személy lép be, a megfelelő rendszerhez, ellenőrizhető módon.
2026. 10. 18. 18:00
Megosztás:

Megugrottak a kamatemelési várakozások, a Bitcoin is megérezte a nyomást

Jelentősen megváltoztak a befektetők amerikai kamatpolitikával kapcsolatos várakozásai, miután a vártnál magasabb inflációs adatok láttak napvilágot. A Polymarket előrejelzési piaca és a CME FedWatch mutatója eltérően ítélte meg annak esélyét, hogy a Federal Reserve már októberben kamatot emeljen.
2026. 10. 18. 17:00
Megosztás:

Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás: