Hollandiában minden rendben a bankok körül, de...
2009. 09. 29. 07:20
Nem szorulnának további állami segítségre a holland bankok egy esetleges újabb súlyos gazdasági visszaesés esetén sem - derül ki abból a vizsgálatból, amelyet a központi bank végzett meghatározó pénzintézetek tizenötös csoportján.
A holland sajtó hétfői jelentése szerint az úgynevezett stressz-tesztek most közzétett eredményei azt mutatják, hogy a bankok még további 6,3 százalékos gazdasági csökkenést, közel 10 százalékos munkanélküliséget, és 30 százalékos lakásárhanyatlást is kibírnának állami segítség nélkül. Igaz, összes veszteségeik ez esetben elérhetnék a 47 milliárd eurót.
Két pénzintézet, az átalakulás útját járó ABN Amro és a Fortis esetében mindazonáltal nem zárható ki az újabb állami pénzszükséglet hipotézise - derül még ki a jelentésből. Ez utóbbi bankokat tavaly októberben összesen 16,8 milliárd euróért lényegében állami tulajdonba vették, míg három másik intézet (ING, Aegon és SNS Reaal) további jelentős tőkeinjekciót kapott.
Megérkeztek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció eredményei
Négy nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden - 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében szeptember 15. és 19. között - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport
A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!
„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk
A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak
Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
Rövidített útvonalon jár az M2-es metró
Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők
Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít
A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival
Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban
Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
Világszerte minden második ember látásproblémával küzd
Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.