Hozta a várt eredményt a Coca-Cola
2010. 02. 09. 14:21
Az elemzői várakozásokkal megegyező nyereségről számolt be kedden a Coca-Cola, miután a latin-amerikai és a világ más tájain történő értékesítés felfutása ellensúlyozni tudta az észak-amerikai csökkenést.
A vállalat nettó nyeresége 1,54 milliárd dollárra emelkedett, mely részvényenként 66 cent. Egy évvel korábban 995 millió dollárról, részvényenként 43 centes eredményről számolhatott be. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők 66 centes nyereségre vonatkozó várakozásról számoltak be.
A vállalat nettó működési bevételek 5 százalékkal 7,51 milliárd dollárra emelkedett. Az összértékesítése volumen alapján 5 százalékkal nőtt, a harmadik negyedévi 2 százalék, és a második negyedévi 4 százalék után. A negyedév folyamán az eladásai Kínában 29 százalékkal, Indiában 20 százalékkal emelkedtek.
Új tachográf-szabályozás – átalakul a szállítmányozási piac?
A tachográfok fontos szerepet töltenek be a közúti árutovábbításban. Ellenőrizhető velük az európai uniós jogszabályokban előírt vezetési és pihenőidők betartása, valamint rögzítik a járművek sebességét, így mindenki számára biztonságosabbá teszik a közlekedést. 2026. július 1-jétől jelentősen változik a tachográfokra vonatkozó szabályozás, a nemzetközi áruszállításban ekkortól a 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszongépjárművekben is kötelező lesz a használata. Megváltoztatja vajon a módosítás a szállítmányozási piacot? Hogyan hat mindez a kisebb, egy teljes kamiont nem megtöltő küldemények továbbítását végző furgonos és a gyűjtőszállítmányozásra?
Óriási károkat okozott a vihar a horvátországi Splitben
A heves vihar, amely kedden a kora délelőtti órákban érte el a horvátországi Splitet, percek alatt káoszt okozott az Adria-parti városban: a víz elöntötte az utcákat, többen megsérültek, és elszabadult egy komp, amely két nagyobb hajóval ütközött, az egyik közülük elsüllyedt - adta hírül a helyi média.
Júniusban országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak
Júniusban az előző hónaphoz képest országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak, viszont Budapesten havi összevetésben megállt az áremelkedés, míg éves alapon 19,4 százalékos volt a drágulás, ami továbbra is a legmagasabb az országban - közölte lakásárindexe alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
Az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden a Békés vármegyei Szeghalmon.
Rekordévet zárt a Pek-Snack Csoport tavaly
Rekordokkal zárta a 2024-es évet a mélyfagyasztott finompékáru-gyártó, a hat országban jelenlévő Pek-Snack Csoport árbevétele 5 százalékkal 12,7 milliárd forintra emelkedett, adózott nyeresége pedig több mint duplájára nőtt, 589 millió forintra emelkedett az előző évi 214 millióról - közölte a cég az MTI-vel kedden.
A vámháború hírei voltak a középpontban, többségében emelkedtek a vezető európai indexek
A Donald Trump által április 2-án bejelentett, ún. kölcsönös vámok felfüggesztésének július 9-ei lejárata tartja lázban a piacokat és bár az Egyesült Államok és az Európai Unió továbbra sem tudott tető alá hozni új kereskedelmi megállapodást, úgy tűnik, hogy a pénteki mínuszok után megnyugvást hozott Scott Bessent hétvégi nyilatkozata, miszerint augusztus 1-től lépnek életbe a korábban bejelentett vámok azokkal a partnerekkel szemben, akikkel nem sikerül addig megállapodni.
Fókuszban a vidéki kkv-beruházások – már több mint 1300 vállalkozás kapott pozitív támogatói döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében
A magyar kormány tovább dolgozik a hazai kkv-k termelékenységének növelésén, méretugrásuk elősegítésén és mindent megtesz beruházásaik támogatása érdekében. A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program nyerteseinek listája jelentősen bővült, már több mint 1300 vállalkozás kapott pozitív támogatói döntést, összesen 104,3 milliárd forint értékben. A támogatások zöme a legkevésbé fejlett térségekbe kerül, a beruházások többsége az ipari, építőipari és logisztikai szektorokat érinti.