Igazolt eredetű termékeket, köztük Tokajit adna el a kínai piacra az EU

Tavaly ötven százalékkal nőtt az Európai Unió élelmiszerexportja Kínába, amelynek piacát az unió a jövőben is megkülönböztetett figyelemmel, köztük földrajzi árujelzős termékekkel igyekszik meghódítani - derült ki Dancian Ciolos, az EU mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosának Pekingben elmondott szavaiból.

Más üzletemberekkel együtt az EU-biztos társaságában lévő Kiss Istán, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója elmondta, sikerült megakadályozniuk, hogy "valakik" bejegyezzék a Tokaji márkanevet Kínában. Ciolos európai újságírók előtt kiemelte, mostani útjának egyik legfontosabb feladata lezárni azt a folyamatot, amellyel jogi alapot teremthetnek Kínában és az unióban egyelőre tíz-tíz földrajzi árujelzős (GI) termék védelmének.

 

A tervek szerint a "tíz plusz tíz projekt" után a jövőben következhetne további több száz áru rendszerbe vonása. Kína érdeklődést mutat a kezdeményezés iránt, s maga is rendelkezik olyan termékek sokaságával, amelyek előállítása történelmileg helyhez, térségekhez kötött; védelmüket, egységes megjelenésüket a piacon támogatnák. Ilyenek például a porcelán, vagy a selyem. Az első válogatásba az EU termékei közé leginkább sajtok és hústermékek kerültek, olyanok, mint a Roquefort, a Comté, egyfajta cseddár sajt, a pármai sonka, vagy a skót lazac.

 

Ezek már lényegében megjelentek a kínai piacon. Kínai részről a listára tették a Lung-csing (Longjing), vagyis Sárkánykút teát, egy fokhagyma félét és rizs ecetet, valamint gyümölcsöt, zöldség félét. Dacian Ciolos Pekingben találkozott a kínai mezőgazdasági miniszterrel és a kereskedelmi tárca első emberével, valamint tárgyalt a minőségfelügyeleti szakhatóság vezetőivel. Csen Tö-ming (Chen Deming) kereskedelmi miniszterrel közösen bejelentették egy közös 25 millió eurós kereskedelmet és befektetéseket technikailag támogató program elindítását, amiből 20 milliót áll az unió, míg a fennmaradó összeget a kínai kormány fedezi.

 

Ennek keretében a következő öt évben az EU a kínai termékek és szolgáltatások minőségének emelését, a biztonságot és környezetvédelmet kívánja elősegíteni. "Az EU és Kína alkotja a világ második legnagyobb kereskedelmi kapcsolatrendszerét, ami azt jelenti, hogy az unió Kína legnagyobb kereskedelmi partnere és legnagyobb exportpiaca, míg Kína az EU második legnagyobb kereskedelmi partnere" - állapította meg az EU-biztos. Az EU és Kína közötti kereskedelmi forgalom tavaly elérte a 395 milliárd eurót.

 

A mostani útra mintegy harminc üzletember, termelő, vállalati képviselő kísérte el Ciolost, s Pekinget megelőzően jártak Sanghajban és a dél-kínai Hangcsouban (Hangzhou), valamint Szucsouban (Suzhou) is. A küldöttségben helyet kaptak a például a lengyel, a svéd vodka, valamint a skót whisky exportjában érintettek is. "A Tokajit - mint márkanevet - egy kínai gazdasági társaság magyar segédlettel már megpróbálta Kínában bejegyeztetni, de a kínai hatóságok megtaláltak bennünket és a kísérlet meghiúsult" - újságolta a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója az MTI-nek Pekingben.

 

Az ötlet kiagyalóinak feltételezhetően az volt a céljuk, hogy később eladják azt a piacra lépni szándékozóknak. Kiss István jó iránynak tartja a földrajzi árujelzős termékek rendszerét és az annak keretében történő piaci megjelenést. A mostani úton több alkalma nyílt arra, hogy a Tokajit bemutassa, s úgy véli, a kínai piacban határtalan lehetőségek rejlenek. Ugyanakkor példaként megjegyezte: a bordeaux-i borszövetség egymilliárd forint értékű marketing munkába kezdett Kínában, ami azt jelzi, hogy a világmárkáknak is jelentős befektetésre van szükségük ahhoz, hogy "megmozdítsák a piacot".

 

A szakember úgy látja, Kínában viszonylag kevés a fehér bor és igen csekély mennyiségben van jelen a minőségi édes bor; jelenleg Tokajiból évente körülbelül 200 ezer palackot értékesítenek Kínában. A névhasználattal, márkanévvel kapcsolatos Szlovákiával fennálló vitára vonatkozó kérdésre a vezérigazgató megerősítette: a nézeteltérés eldöntése az európai igazságszolgáltatás útjára terelődött, a névhasználati jogot a magyar fél számára a bíróságon bejegyezték.

 

"Termékleírásból kettő nem lehet, azt mi adjuk, s az tartalmazni fogja hogy hol és hogyan termelhető a tokaji bor" - magyarázta Kiss István, remélve, hogy mielőbb pont kerül a vita végére. Hozzátette: Magyarországon mintegy hatezer hektárt fed le a tokaji borvidék, míg a korábban konszenzussal elfogadott szlovákiai terület nagysága 562,5 hektár.


Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás: