Igencsak halovány volt a BÉT forgalma decemberben

Tavaly decemberben az előző hónaphoz képest 43 százalékkal esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma, az éves forgalom pedig csak mérsékelten, 7,5 százalékkal haladta meg 2010-ben az egy évvel korábbit.

Az év utolsó hónapjában nagyon visszafogott volt az aktivitás a részvénypiacon, decemberben mindössze 489 milliárd forint értékben születtek üzletek, szemben a novemberi 857 milliárddal - derül ki a BÉT hétfőn közzétett havi statisztikájából, amely a brókercégek jelentésein alapul, és ezért az összesítés kétszeres árfolyamértéket mutat.

 

A 2010-es év egészében a kétszeres részvényforgalom 11.045 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban, 2009-ben 10.276 milliárdot ért el. Decemberben a BUX 3,3 százalékkal, 687 ponttal emelkedett, a tőzsde részvényindexe a hónap utolsó napján 21.327,07 ponton állt. A 2009. év végi értékénél mindössze 100,06 ponttal zárt magasabban tavaly a BUX, egy év alatt 0,47 százalékkal emelkedett az értéke.

 

Decemberben a teljes azonnali piaci forgalom - amely a részvényeken kívül a befektetési és kárpótlási jegyek, a certifikátok, az állampapírok, a vállalati kötvények és a jelzáloglevelek adásvételét is magában foglalja - 525 milliárd forint volt, az év egészében pedig 11.646 milliárd forintot tett ki.

 

Az éves összforgalom 6,2 százalékkal volt magasabb a 2009. évinél. A részvények adásvétele az azonnali összforgalom 94,8 százalékát tette ki 2010-ben. A kimutatás szerint a tavalyi év legnagyobb tőzsdei forgalmazója az Erste Befektetési Zrt. volt, amely 2.341 milliárd forint részvényforgalmat bonyolított 2010-ben.

 

A forgalmi lista második helyén a Concorde Értékpapír Zrt. áll 1.484 milliárd forintos forgalommal, harmadik a Cashline Értékpapír Zrt. amely 892 milliárd forint értékben kereskedett. Negyedik a sorban az UniCredit Bank Hungary Zrt. 869 milliárd forintos, ötödik a KBC Securities 825 milliárd forintos adásvétellel.

 

A származékos piacon 2010-ben az egyedi részvényekre 2.491 milliárd forint értékben született határidős ügylet, ez 17,2 százalékkal magasabb az előző évinél. A határidős BUX forgalma tavaly 72 százalékkal nőtt, 1.660 milliárd forintot ért el. A deviza kontraktusok határidős forgalma az előző évihez képest 8,7 százalékkal mérséklődött, 3.727 milliárd forintot tett ki 2010-ben. Az áruszekcióban tavaly 69,7 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket, a forgalom 2009-hez képest 26,9 százalékkal csökkent.


Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Korrekciós programot kér a leszakadó nyugdíjak rendezésére a Nyugdíjasok Országos Képviselete

Szakaszos korrekciós programot és a vegyes indexálás bevezetését tartja szükségesnek a leszakadó nyugdíjak elértéktelenedésének megállítása érdekében a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK).
2026. 11. 03. 07:30
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás: