Így spórolhatunk az ingatlanvásárláson

Az ingatlan adásvétel legnagyobb és egyben legfontosabb költsége az ingatlan vételára, azonban számos olyan egyéb, direkt és indirekt költség is felmerül, amivel gyakran nem számolnak a vevők és így az sem merül fel, hogy ezeket a kiadásokat kis körültekintéssel, ha elkerülni nem is, de csökkenteni mindenképpen lehetne. Az OTP Ingatlanpont szakértője számba vette az ingatlanvásárlás kapcsán a vevő oldalán felmerülő kiadásokat és tippeket ad ahhoz, hogy hogyan lehet ezeket, akár jelentős mértékben is csökkenteni.

Így spórolhatunk az ingatlanvásárláson

Az ingatlanvásárlás kapcsán a legjelentősebb kiadás mindig a vételár, azonban számos további költség is felmerül a vevő oldalán, amire nem árt időben felkészülni és előzetes költségvetést készíteni. A kiadások számbavétele segít pontosan meghatározni azt, hogy mekkora terhet jelent az új ingatlan megvásárlása és már ekkor számba lehet venni azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével az adásvétellel járó kiadásokat csökkenthetjük.

„Közvetlenül az eladótól vásárolva megspórolható az ingatlanközvetítő költsége, ami 3-5 százalékkal csökkentheti az adott ingatlan vételárát. Az érem másik oldala viszont, hogy az ingatlanszakértők amellett, hogy pontosan tisztában vannak az ingatlan és annak környezetének aktuális árszínvonalával, pontosan ismerik a felek motivációit, így nagyon valószínű, hogy jobb vételárat tudnak kialkudni annál, mint amit a vevő közvetlenül érne el az eladónál” – mondta Becz Attila, az OTP Ingatlanpont Budapest II. Szépvölgyi úti iroda vezető értékesítési tanácsadója.

Díjak, illeték, hitel és egyéb költségek

A vételár mellett az ingatlanvásárlás kötelező költsége az általában fél és egy százalék közötti ügyvédi díj, amit minden esetben a vevő fizet. Az ügyvéd személye szabadon választható, de a legalacsonyabb díj mellett érdemes azt is figyelembe venni, hogy az adott ügyvéd mekkora tapasztalattal rendelkezik az ingatlan adásvétel területén és vállalja-e a letét kezelését. Az ingatlanközvetítőn keresztül megbízott ügyvéd esetében biztosak lehetünk abban, hogy a javasolt szakértő nagy gyakorlattal rendelkezik az ingatlanügyletekben és valószínűleg a megbízások nagy száma miatt a munkadíj is kedvezőbben alakul, mintha a vevő közvetlenül keresne meg egy ügyvédet.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy mitől reped az ingatlan fala, szeretnénk meggyőződni a felhasznált anyagok minőségéről, vagy nagyobb szabású, falak mozgatásával járó felújítást tervezünk, akkor lakásvásárlás esetében is érdemes, sőt javasolt konzultálni egy statikussal. A jó statikus nemcsak feltárja a problémákat, hanem megoldási javaslatot is ad ezekre. Emellett figyeljünk arra is, hogy a szakember ne csak tanácsot adjon, hanem statikai szakvéleményt is készítsen, ami akár az adásvételi szerződés mellékletét is képezheti, rögzítve az ingatlan valós állapotát, védve az eladót és a vevőt is a későbbi peres kérdésektől és költségektől.

Minden ingatlanvásárlás esetén kötelező az ingatlanszerzési illeték megfizetése, ennek mértéke az ingatlan forgalmi értékének 4 százaléka. Bizonyos esetekben csökkenthető az illeték mértéke vagy a vevő mentesülhet is a fizetési kötelezettség alól, például ha CSOK igénybevételével vásárol, illetve a házastársak közötti vagy egyenes ági rokonok közti adásvétel is illetékmentes. Így az adott adásvételnél igénybe vehető kedvezményekről érdemes jogi, illetve ingatlanszakértőnél előzetesen tájékozódni.

Szintén a vevőt terhelik a költözés és esetleges felújítás költségei. A költöztetés esetén elsőre a legolcsóbbnak tűnő megoldás, ha családunk, barátaink segítségét vesszük ehhez igénybe, de a legbiztosabb, ha egy profi költöztető cégre bízzuk magunkat, főleg, ha terjedelmes bútorokat kell mozgatni vagy nincs lift az épületben. Az építőanyagok árának drasztikus növekedése és az egyre jellemzőbb szakemberhiány miatt már egy kisebb felújítás is elérheti a milliós nagyságrendet, így mindenképpen érdemes elgondolkodni azon, hogy az ingatlanközvetítő cégek általában kiterjedt kivitelezői kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, így valószínűleg jobb áron és rövidebb idő alatt fognak megbízható szakembereket találni, mintha önmagunk vágnánk bele a keresésbe.

„Jelenleg Magyarországon annyira sokféle és sokrétű, ingatlanhoz kapcsolódó támogatás vehető igénybe, hogy nem elvárható az, hogy minden vevő tisztában legyen a lehetőségeivel. Még akkor is érdemes feltérképezni a rendelkezésre álló támogatási konstrukciókat, ha az ingatlan teljes vételára rendelkezésre áll. Az ingatlanszakértők pontosan fel tudják mérni, hogy az adott ingatlan esetében és a vevő körülményei alapján milyen támogatások vehetőek igénybe” – tette hozzá az OTP Ingatlanpont tanácsadója.

Az ingatlanhitel kapcsán az egyszeri költségek mellett a legnagyobb költség a havi szinten fizetendő törlesztőrészlet és kamat, ezért érdemes alaposan körüljárni azt, hogy milyen konstrukciók érhetőek el és előzetes értékbecslést kérni a pénzintézettől, hogy már a szerződéskötés előtt tisztában legyünk azzal, hogy a kiválasztott ingatlan megfelelő fedezet-e a bank számára és a folyósított hitel elegendő lesz-e az ingatlan vételárának megfizetésére. A pénzügyi vagy ingatlanszakértő segíthet összehasonlítani az egyes pénzintézetek ajánlatait, megtalálni a számunkra legkedvezőbbet és esetenként jobb konstrukciókat is elérhetnek, mintha mi keresnénk fel az adott bankot.

Az időnk is pénz

Az idő pénz, így szintén jelentős, bár összegszerűen nehezen kifejezhető körülmény az, hogy mennyire gördülékenyen zajlik vagy legrosszabb esetben meghiúsul-e az adásvétel. Ilyen körülmény lehet külföldi partner esetén a nyelvi korlát, illetve az eladó és vevő közötti vélt vagy valós nézeteltérés. Ezek feloldásban szintén megoldás lehet egy ingatlanszakértő bevonása, aki a két fél közti moderálással gyorsíthatja az adásvétel folyamatát és így csökkenti a kiadásokat. Ugyanilyen áttételesen jelentkező költség az ingatlan keresésére fordított idő, amikor érdemes mérlegelni azt, hogy a saját munka- és/vagy szabadidőnket fordítjuk erre vagy megbízunk vele egy szakértőt.

„Az ingatlankeresők általában halmazokat hoznak létre, azaz egy bizonyos területen keresik az elvárásaiknak és lehetőségeiknek leginkább megfelelő ingatlant, ami esetenként nem vezet eredményre. Ilyen helyzetekben érdemes ingatlanszakértőhöz fordulni, aki a sokéves tapasztalatai alapján segíthet megtalálni az igényeknek leginkább megfelelő ingatlant. Emellett a szakértők segítséget nyújthatnak abban is, hogy értelmezzék az ingatlannal kapcsolatban felmerült szakmai kérdésekre adott válaszokat” – zárta gondolatait Becz Attila.

Hozzászólások

40 ezer forinttal indult, ma milliárdos céget vezet a testvérpár

Nagy Antal és Nagy Gábor két és fél évtizeddel ezelőtt az édesanyjuktól kért pénzből kezdett el vállalkozni, de hosszú és rögös út vezetett odáig, ahol most tartanak. Különböző kalandokban volt részük, egyszer még tönkre is akarták tenni őket, de soha nem adták fel. A 2008-as gazdasági világválság után egy modellváltásnak köszönhetően sikerült hatékonyabbá válniuk és azóta folyamatosan nőnek a vállalat bevételei és nyereségessége. Tavaly a koronavírus-járvány miatt megháromszorozódott a forgalmuk, az ezzel megkeresett pénzt pedig infrastruktúrába fektetik és exportpiacra lépnek.
2021. 06. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az apasági szabadság haszna sokkal több, mint részvétel a baba gondozásában

A Procter&Gamble két évvel ezelőtt vezette be az apasági szabadság lehetőségét dolgozói számára a baba megszületésével. A kezdeményezés eredeti célja a munka-magánélet egyensúlyának elősegítése, valamint az esélyegyenlőség megteremtése mindkét szülő számára a baba korai gondozásánál. Az apasági szabadság hatása azonban sokkal szerteágazóbb, mint az eredeti célok, többek között elősegíti a szülők mentális egészségét és pozitív hatással van a baba fejlődésére.
2021. 06. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Július 1-re kinyithat minden fürdő

Július 1-re minden magyarországi fürdő megnyithat - mondta a Fürdőszövetség alelnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
2021. 06. 22. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A BÉT XBond kötvénypiacának össznévértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kötvénypiacának, a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjához kapcsolódóan elindított BÉT Xbond-nak az össznévértéke már mintegy 1051 milliárd forintot tesz ki, a kibocsátók száma pedig elérte az ötvenet a Futureal Holding zöld kötvényeinek bevezetésével - közölte a BÉT kedden az MTI-vel.
2021. 06. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tudnivalók a Münchenbe utazó szurkolóknak

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közzétette a legfontosabb tudnivalókat azoknak a szurkolóknak, akik Münchenbe utaznak a szerdai, Németország-Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzésre.
2021. 06. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul a csődjog, mentőövet kapnak a magyar cégek

2022. július elsején lép hatályba az új szerkezetátalakítási törvény, amely megoldást nyújthat a fizetésképtelenség határára sodródott vállalkozások pénzügyi nehézségeinek korai kezelésére, fizetőképességük helyreállítására - hívta fel a figyelmet a DLA Piper nemzetközi jogi irodahálózat közleménye.
2021. 06. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyarapodott a vendéglátós álláshirdetések száma

Több mint ötszörösére emelkedett a magyarországi vendéglátó és turisztikai szektorban feladott álláshirdetések száma májusban márciushoz képest - közölte a Profession.hu hétfőn az MTI-vel.
2021. 06. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazánkban is megjelent a paradicsomot károsító új vírus

Magyarországon is megjelent a paradicsom barna termés-ráncosodását okozó, de az emberi egészségre nem veszélyes vírus (Tomato brown rugose fruit virus, ToBRFV) - közölte hétfőn a honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
2021. 06. 22. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan válasszunk léghűtést otthonunkba?

A nyári szezon beköszöntével megugrik az érdeklődés a léghűtéssel kapcsolatos termékek iránt. A Praktiker tapasztalatai alapján a split klímákat még a hőség előtt telepítik, a léghűtők, ventilátorok iránti kereslet pedig jellemzően a tartós melegben, kánikulában nő meg jelentősen. Hámori Erika, a Praktiker kategória menedzsere segít abban, hogy a családi házak, lakások helyiségeibe milyen szempontok alapján érdemes választani.
2021. 06. 22. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Londoni elemzők kamatemelést várnak az MNB keddi ülésén

A londoni elemzői közösség konszenzusos véleménye szerint kamatemelésről dönt keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, elsősorban a célszintet jelentősen meghaladó infláció és a vártnál erőteljesebb gazdasági növekedés miatt.
2021. 06. 22. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra indulnak WizzAir járatok Spanyolországba

Újra közlekednek Budapestről és Debrecenből a WizzAir légitársaság járatai Spanyolországba - közölte a WizzAir hétfőn az MTI-vel, miután Spanyolország hétfőn zöld listára helyezte Magyarországot.
2021. 06. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy lehetőség előtt állnak a magyar gazdák

Történelmi léptékű vidékfejlesztési program nyújt finanszírozási segítséget a magyar agráriumnak – hangzott el a Budapest Bank online rendezvényén, ahol a jelenleg elérhető mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatásokról, valamint az agrárium digitalizációjáról volt szó. Az eseményen Dr. Nagy István agrárminiszter a magyar mezőgazdaság védelméről beszélt, a finanszírozási lehetőségeket pedig Papp Zsolt György, vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár ismertette.
2021. 06. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Marad az alacsony kamat és a kamatmentesség a diákhiteleknél

Kamatmentes marad a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2, valamint a szak- és felnőttképzésben bevezetett Képzési Hitel2 is, emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 termék is - közölte a Diákhitel Központ hétfői döntése alapján az MTI-vel.
2021. 06. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Környezetbarát hőtárolási módszert fejlesztettek ki Bácsalmáson

Energiatakarékos és környezetbarát hőtárolási módszert fejlesztett ki az építőipari termékeket gyártó Thermofoam Kft. bácsalmási telephelyén. A módszer hőtároló mikrokapszuláknak köszönhetően működik, amelyek egyebek mellett hőszigetelő anyagba vagy a vakolatba keverve fejtik ki hatásukat - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a cég ügyvezetője.
2021. 06. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sosem fogadtak még ennyi pénzért a Tippmixen mint most

A magyar válogatott a vb-címvédő Franciaország ellen folytatta szereplését a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A mérkőzés 1-1-es végeredménnyel zárult, így Marco Rossi csapata megszerezte első pontját a tornán. A találkozó minden idők legforgalmasabb eseménye lett a Tippmixen és a Tippmixprón, közel 1,3 milliárd forintos forgalmat generálva.
2021. 06. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Július végén kezdi az osztalékfizetést a 4iG

A 4iG Nyrt. július 26-án kezdi az idei osztalékkifizetést; a részvényenkénti 22,49 forintos osztalék a saját részvények mennyiségét figyelembe véve és a múlt pénteki záróárra vetítve 3,5 százalékos hozamnak felel meg - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
2021. 06. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB hadjáratot indít

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése elindítja a költségvetési egyensúly helyreállításáért vívott hadjáratát annak érdekében, hogy már 2022-ben elérjék a 3 százalék körüli költségvetési hiányt és ezzel az államadósság-ráta erőteljes csökkentését - jelentette be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn a Magyar Nemzet online platformján, ahol a továbbiakban hetente közlik írásait.
2021. 06. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zárt ma a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 261,90 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 48 379,62 ponton zárt hétfőn.
2021. 06. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új területeket is vizsgál az ÁSZ

Korábban még nem értékelt több terület és szervezet is bekerült az Állami Számvevőszék (ÁSZ) második félévi ellenőrzési tervébe, amelyet Domokos László elnök hétfőn adott át Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének - közölte honlapján a számvevőszék.
2021. 06. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekben megyékben irtják a szúnyogokat a héten

Tizenegy megyében, 404 településen, összesen 81 ezer hektárnyi területen irtják a szakemberek a szúnyogokat a héten - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
2021. 06. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: