Ipenerg: jó megoldás a hő árának támogatása

A hő árának támogatása jó megoldás lenne még akkor is, ha azt az áramfogyasztók fizetik meg a végfelhasználói árban, mert ezzel a jelenlegi csaknem 100 milliárd forintos úgynevezett kát támogatás már az idei évben 30 százalékkal mérséklődhet, később pedig akár felére csökkenhet - fejtette ki Fürjes Balázs, az Ipenerg Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselet egyesülés igazgatója szerdán a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.

A hővel kapcsoltan termelt áramot jelenleg a kötelező átvételi (kát) rendszerben a piaci árnál magasabb áron veszik át, amit a végfelhasználó fizet meg. A kát rendszerrel az a baj - magyarázta Fürjes Balázs -, hogy a támogatás miatt túlzott kapacitások épültek ki. Zarándy Tamás, az Ipenerg energetikai szakértője ehhez hozzáfűzte: vannak olyan városok, ahol a hőigény jóval kisebb a kiépített kapacitásnál, így akkor is termelnek az áram árának támogatása miatt, amikor nincs szükség a hőre.

 

Az Ipenerg a februárban kidolgozott javaslatát eljuttatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz és úgy tűnik, hogy a kormányzati álláspontban ez "visszaköszön". Az érdekvédelmi egyesülés azt javasolja,hogy a kapcsoltan termelő erőművek álljanak le addig, ameddig a villamos energia termelés nem gazdaságos, a települések hőigényét a meglévő kazánokkak elégítsék ki.

 

Az egyesülés azért helyez nagy hangsúlyt a kát átalakítására, mert az áram piacinál magasabb ára versenyhátrányt jelent az ipari termelésben. Ráadásul megjelent ismét a keresztfinanszírozás, ami azt jelenti, hogy csak az idén mintegy 74 milliárd forinttal "támogatják" az ipari felhasználók a lakossági áram- és földgázfelhasználást. Ha a kát rendszerben az áram helyett a hőt támogatják, akkor az elszámolás alapja a számla lehet, mert ez megoldaná azt a problémát, hogy a hő mennyiségét nehezebb mérni, mint a kát rendszerbe került villamos energiáét, amit a Mavir tart nyilván.

 

Ugyanakkor jogszabályban kellene újra definiálni azt, hogy mi a hasznos hő, ami nem más, mint a végfelhasználóhoz eljuttatott hő. Fürjes Balázs emlékeztetett arra, hogy a kapcsolt energiatermelők már a beruházáskor tudhatták, hogy számukra a rendszer 2010-ig marad fenn. Ha még van banki hitelük, akkor emiatt rosszul terveztek, ha pedig nincs, akkor már a támogatás nélkül is nyereségesen kellene működniük, tehát nincs szükségük támogatásra. Ha áttérnek a kazános hőtermelésre, akkor a hő árának támogatásával az akkor is nyereséges lehet, ha még hitelt is kell törleszteni - állítja Fürjes Balázs.

 

A kapcsolt termelésre akkor kellene visszatérniük ezeknek az erőműveknek, ha gazdaságossá teszi azt a villamos energia iránti igény. Arra a felvetésre, hogy a kapcsolt energia termelők elviszik a berendezésüket, ha nem éri meg nekik a kát nélkül termelni Fürjes Balázs annyit mondott: a kapcsolt termelésnek ebben a támogatási rendszerben több a költsége mint a haszna. Megjegyezte: az áramtermelés mintegy 25-30 százaléka van kát rendszerben, a végfelhasználók ekkora mennyiséget támogatnak. Az Ipenergnek jelenleg 6 cég a tagja van és mintegy 25-30 kíván csatlakozni.

 

Tagjai között van olyan külföldi cég, amelyik a magyarországi letelepedéskor azzal számolt, hogy nyer az olcsóbb munkaerőn, de nem számolt azzal, hogy ezzel szemben pedig háromszor annyit veszít a magas energiaárakon. Fürjes Balázs szólt arról is, hogy a fa biomassza célú felhasználását az erdőtörvényben szabályozni kellene. Jelenleg ugyanis az olyan biomasszával tüzelők, mint a pécsi Pannonpower, a Mátrai-, illetve Vértesi erőmű a technológia miatt nem képes csak rönkfát használni a hulladékfa helyett. (MTI)


Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás: