Ismét a 300-as szint felé menetel az EURÓ jegyzése
EUR/HUF (297,60 – 301,00): A tegnapi nem túl mozgalmas nap után gyengüléssel nyit a hazai deviza, ismét a 300-as szint felé menetelve. A hangulat milyensége alakítja a piaci mozgásokat, ami alól a forint sem tudja függetleníteni magát.
Hazai vonatkozásban a holnapi inflációs adatnak lehet árfolyammozgató hatása. Továbbra is 300-as centrum környéki mozgásokra számíthatunk, egyelőre sem a piaci hangulat, sem a hazai vonatkozású kockázatok – főleg a devizahitelekkel kapcsolatosan várható intézkedések – miatt nem valószínű ebben jelentős változás.
EUR/USD (1,35800 – 1,3760): Tartja a pénteki rosszabb NFP adat utáni nyereségét az euró. Sőt, ma reggel már az 1,37-es szint áttörésével próbálkozik, ami, ha sikerülne, akkor az 1,3770-1,3820-as szintek is célkeresztbe kerülhetnének. A Fed monetáris politikájának alakulásával kapcsolatos várakozások mozgatják a piacokat, és mivel közel van a munkanélküliségi ráta értéke a 6,5%-os szinthez, ahol a forward guidance szerint a kamatemelés elkezdődhetne.
A munkahelyteremtés ütemének megbicsaklása miatt, még ha annak oka külső, főleg időjárási tényezőkből adódik is, ez a lépés tolódhat. A részvény piacok esésbe kapcsoltak, a kamatemelés esélye miatt, illetve az ezt, illetve a további taperinget övező bizonytalanság miatt. Visszatérünk a jó öreg adatvezérelt módba, ahol a fontosabb adatok megjelenése előtt a kivárás uralhatja majd a piacokat. Ma az euró zóna ipari termelésének alakulása lehet meghatározó az árfolyam szempontjából, ha az adatok a kilábalás jeleit mutatják, akkor az tovább csökkenthetik, az EKB további lazítás irányába mutató lépéseink valószínűségét.
CHF/HUF (241,20 – 243,20): A frank erősödése és a pénteki erősödését lassan visszaadó forint árfolyam eredőjeként ma reggel ismét a 243-as szintek felé araszolunk.