Jelentősebb erősödésnek indult a forint
Kereskedők szerint csendesen indult a kereskedés hétfőn, reggelre a javuló nemzetközi hangulat hatására javított a forint. Erősödött a lengyel zloty is, feltehetően a választási eredmények hatására. A kormányzó Polgári Platform (PO) továbbra is vezet, de előnye az exit pollhoz képest némileg csökkent a vasárnapi lengyelországi parlamenti választásokról közzétett első hivatalos részeredmények szerint.
A jelenlegi kormánykoalíció két pártja, a PO és a PSL együtt 233 mandátummal rendelkezik a 460 tagú szejmben a jelenlegi adatok alapján, s így megvan a szűk többsége a kormányzás folytatásához. Kereskedők elmondása szerint a befektetők pozitívan értékelik a lengyel választási eredményt, örülnek a folytonosságnak.
Egyebek mellett a pozitív hangulat hat a forint árfolyamára is, így lemaradva ugyan, de követi a zloty erősödését. A svájci frank hétfőn délelőtt 236,90 forintot ért, pénteken délután 238,20 forinton jegyezték. A dollár árfolyama 216,60 forint volt a 219,18 forintos pénteki jegyzés után. A japán jen 2,8500, míg pénteken délután még 2,8560 forint volt. (MTI)